Már több mint 22 ezren követelik, hogy Szijjártó Péter azonnal mondjon le

Az aHang két éve indította a petíciót, amikor kiderült, hogy a magyar külügy tudott a tárcát ért orosz kibertámadásokról. A külgazdasági és külügyminiszter orosz kapcsolatait az utóbbi időben feltáró botrányok dobhatták meg az érdeklődést.

Szijjártó Péter az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval 2025. november 28-án Moszkvában

Már több mint 17 ezren követelik Szijjártó Péter azonnali lemondását az aHang petíciójában

A petíció szerint egyértelművé vált, hogy a külgazdasági és külügyminiszter egy hazaáruló kém, ezért pedig buknia kell.

Korábbi felvétel

Hazaárulás és más bűncselekmények miatt nyomozás indult Robert Fico ellen

A szlovák miniszterelnököt feljelentő ellenzéki politikus, Branislav Gröhling azt állítja, Orbán Viktor szövetségese súlyos jogsértéseket követett el azzal, hogy le akarta állítani a veszélyhelyzeti villamosenergia-szállítást Ukrajna felé. 

Robert Fico

Alföldi Róbert: Ordítva és felháborodva kikérem magamnak, hogy hazaárulónak és háborúpártinak nevezzenek

A színész-rendező a tegnapi nemzeti ünnepről szóló tapasztalatait osztotta meg a nyilvánossággal.

Alföldi Róbert a 2025-ös Budapest Pride-on

Az oroszoknak kémkedett az ukrán légierő egyik pilótája

Életfigytig tartó szabadságvesztés is várhat rá. 

Szijjártó Péter arra célzott, hogy Rácz András hazaáruló, amiért felvetette, hogy az Orbán-kormány érintett lehet a palágykomoróci templom felgyújtásában

Levonta a konzekvenciát, hogy az ukránoknak embereik vannak a magyar politikában. 

Tisza-kétharmad a láthatáron, Orbán Viktor polgárháborúra gyúr

 Orbán Viktor elkezdte nyíltan hazaárulózni a Tisza közösségét, ami már az utcai erőszaknak ágyaz meg. Podcast.

Az MKKP szerint Orbán Viktor kiállása Vučić-rezsim mellett nem egyszerűen hazaárulás, meggyalázza a balesetben elhunytak emlékét is

Oláh János, a kétfarkúak terézvárosi képviselője szerint a magyar kormányfő meggyalázza az újvidéki baleset halálos áldozatainak az emlékét is.

Százezrek tüntettek márciusban Belgrádban a korrupt Vucic-rendszer ellen

Fogolycserével szabadult az orosz-amerikai balerina, akit Oroszországban tartottak fogva

Hazaárulás vádjával 12 év börtönre ítélték, amiért 51 dollárt adományozott egy Ukrajnát támogató jótékonysági szervezetnek.

Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériuma által 2025. április 10-én közreadott képen az amerikai-orosz balerinával, Kszenyija Karelinával fotózkodnak az Abu-Dzabi repülőtéren.

Magyar Péter: A Tisza Párt még nem is létezett, amikor felfüggesztették az uniós források kifizetését

A kormánymédia vádja szerint Kollár Kinga üdvözli az uniós pénzek visszatartását. 

Az ügyészség szerint Orbán Balázs nem követett el hazaárulást az ’56-ról szóló kijelentéseivel

A miniszterelnök politikai igazgatója csupán politikai véleményt fogalmazott meg – válaszolta az ügyészség Jakab Péter feljelentésére. 

Polt Péternek levelet írtak, hogy Orbán Balázs hazaáruló-e, feljelentésként továbbította a kérdést

A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálhatja az ügyet.

Ungváry Krisztián szerint bűncselekmény, hazaárulási előkészület lehet Orbán Balázs fejtegetése az Oroszországnak való megadásról

A hazaárulás mint büntetőjogi fogalom ma is létezik - jelezte a történész.

A kenőpénz királya: csak a mérhetetlen korrupció miatt lehetett miniszterhelyettes, de így is megbuktatták

Tyimur Ivanovot a kedd este a munkahelyén vette őrizetbe a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

A Vazsnije Isztorii független orosz oknyomozó portál forrásai szerint Ivanovot hazaárulással is gyanúsítják

Lánczi Tamás megint a hazaárulás fogalmát boncolgatta, és mindenkit megnyugtatott, rajta vannak a választásokon

Elmondta azt is, a jogi értelemben február elsején létrejött Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása jelenleg is zajlik, és abban bízik, június-július körülre befejeződik a hivatalépítés. 

Lánczi Tamás beszélne a bíróságokkal, az ellenzéki EP-képviselők miatt újragondolná a hazaárulás büntetőjogi tényállását

Változtatna az adománygyűjtés szabályain is, amelyeket nagyon lazának és kijátszhatónak tart. 

Vlagyimir Putyin: Mindenki, aki az árulás útjára lépett, elkerülhetetlen büntetéssel fog szembenézni

Az orosz elnök Prigozsin nevének említése nélkül arról beszélt, hogy egyeseknek túl nagy az ambíciója, ami hazaáruláshoz vezetett.

Csunderlik Péter: A hazára árulkodó „vörös emigráció”

„Furcsa helyzetben van manapság a magát konzervatívnak érző, széles látókörűnek is mondott hazafi. Polgári, konzervatívnak is aposztrofált kormányát Európa-szerte szidják, Führerstaatot és putyinizálódást emlegetve, szeretett fővárosát antiszemita brigantik tanyájának kikiáltva. (…) Nos, ezekben a csendes, dilemmákkal teli órákban érdemes leemelni a polcról Mályusz Elemér A vörös emigráció című kötetét” – ekképp ajánlotta a konzervatív olvasók figyelmébe Mályusz Elemér könyvét még 2011-ben Prőhle Gergely, akkor a második Orbán-kormány helyettes államtitkára.

Károlyi Párizsban

DK: Polt Péter indítson hivatalból eljárást hazaárulás miatt!

A biztonság kedvéért azért egy írásbeli kérdés formájában feljelentést tesznek. 

Nem hagyhatja el Kijevet, de szabadlábon védekezhet a volt ukrán elnök

Petro Porosenkót hazaárulással és terrorszervezetekkel való együttműködéssel gyanúsították meg decemberben.

Visszatért Ukrajnába Petro Porosenko, akit hazaárulással gyanúsítanak

A volt elnököt a hívei és a rendőrök várták a kijevi reptéren, ahol dulakodás is kitört. Esetleges letartóztatásáról még hétfőn döntenek.

Hazaárulással gyanúsították meg a volt ukrán elnököt

Petro Porosenko ügyvédje szerint ezek koholt vádak.

Márki-Zay fáradt volt, ezért hazaárulózott

Hódmezővásárhely polgármestere a Szombathely főterén tartott beszédére bizonyára kipihente magát, így bocsánatot kért a társaitól.

Dobrev Klára szerint még senki sem vetemedett olyasmire, mint Márki-Zay Péter

A DK miniszterelnökjelöltje riválisa hazaárulózása után fakadt ki.

Hazaárulással gyanúsították meg egy orosz hiperszonikus fegyvereket kifejlesztő cég munkatársát

Állítólag egy meg nem nevezett külföldi állampolgárnak adott át államtitkot.

Oroszország kilő egy hiperszonikus rakétát

A Hőcsere- és Aerodinamika Központot vezette, aztán lecsukták hazaárulásért

A jelek szerint mintha szaporodnának a koncepciós-jellegű ügyek.

Hazaárulás

Döbbenten áll a bírói tanács Handó Tünde vádjai előtt

Nem kértek nemzetközi beavatkozást, ráadásul Handó ezt pontosan tudja is - állítja az Országos Bírói Tanács.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fotó: Népszava/ Bielik István

Bándy Sándor: Mi történik velünk? (IV.)

Békemenet Fotó: Németh András Péter

Megfenyegették Ujhelyit - Vállalja a véleményét

Még egy mondat a hazaárulásról. Ujhelyi István MSZP-alelnök közleménye.

Ujhelyi István FOTÓ: Vajda József
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél