Brüsszeli terror - Párizs volt a merénylők valódi célpontja

Publikálás dátuma
2016.04.10. 17:45
Március 22-én történt a brüsszeli terrortámadás. FOTÓ: Carl Court/Getty Images
A brüsszeli robbantásokat elkövető dzsihadista csoport Párizsban akart újabb merényleteket elkövetni, de mivel egyre közelebb kerültek hozzájuk a nyomozók, úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább, hanem a belga fővárosban követnek el öngyilkos merényleteket - közölte a belga főügyészség vasárnap.

A nyomozás számos eleme azt mutatja, hogy a brüsszeli terrorista sejt azt tervezte, Párizsban követ el merényleteket. Több társuk letartóztatása ugyanakkor arra késztette őket, hogy ne várjanak tovább és Brüsszelben kövessenek el öngyilkos robbantást.

A novemberben Párizsban, illetve a márciusban Brüsszelben elkövetett terrortámadások egyik fő gyanúsítottját, Mohamed Abrinit pénteken fogták el Brüsszelben. Az ügyészség arról számolt be, hogy bizonyított kapcsolat van a 130 halálos áldozatot követelő Párizsban és a 32 áldozattal járó Brüsszelben elkövetett támadások kitervelői és elkövetői csoportjai között.

Megerősítették, hogy a párizsi támadások óta keresett Abrinit terrorcsoportban való tevékenységgel és terrorista gyilkosságokban való részvétellel vádolják, aki bűntársa a párizsi merényletek egyik kitervelőjének, Salah Abdeslamnak. A férfi kihallgatásán elismerte, hogy ő az a "kalapos férfi", aki a két öngyilkos merénylővel együtt látható azon a biztonsági kamerafelvételen, amely március 22-én a brüsszeli Zaventem repülőtéren készült, nem sokkal a robbantások előtt. A belga ügyészség szombati tájékoztatása szerint szintén terrorizmussal gyanúsítanak egy Osama K. nevű férfit, akit a helyi média a svéd állampolgárságú Osama Krayemként azonosított. Őt a Maelbeek metróállomásban önmagát felrobbantó Khalid el-Bakraoui társaságában látták a merénylet előtt.

Vele kapcsolatban pénteken az ügyészség szóvivője elmondta, hogy 2015 októberében egy Salah Abdeslam által bérelt autóval a németországi Ulmból hozták Belgiumba, és ő volt az, akit egy áruház belső kamerarendszere rögzített, miközben a repülőtéren elkövetett robbantásos merényleteknél használt táskákat megvásárolta. A tájékoztatás szerint két ruandai állampolgárságú férfit is őrizetben tartanak, míg a pénteken Mohamed Abrini társaságában elfogott két másik embert kikérdezésük után szabadon engedték. A belga sajtó összesítése szerint a pénteki brüsszeli őrizetbe vételekkel a hatóságok elfogták vagy megölték a párizsi és a brüsszeli merényletek összes ismert gyanúsítottját.

Szerző

Távozik a belügyminiszter?

Publikálás dátuma
2016.04.10. 16:05
Erwin Pröll. FOTÓ: Manfred Schmid/Getty Images
Személycsere várható az osztrák belügyi tárca élén, a jelenlegi miniszter visszatérhet az alsó-ausztriai politikai életbe - sajtóértesülések szerint. Várhatóan az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetésének vasárnapi ülésén határoznak a kormányt érintő személyi változásról.

Bennfentes információk szerint Erwin Pröll alsó-ausztriai tartományi vezető azt tervezi, hogy régi bizalmasát, Johanna Mikl-Leitnert nevezi meg utódjának decemberben. Addig Mikl-Leitner a helyetteseként dolgozna. A tartományt 25 éve irányító néppárti politikus terve a párt belső körei előtt már régóta ismert. 

Úgy tudni, hogy a belügyminiszteri tisztséget Wolfgang Sobotka veszi át Johanna Mikl-Leitnertől. Sobotka jelenleg az alsó-ausztriai tartományi kormányfő helyettese. 

A lapok szerint Sobotka is pályázott volna a tartományi vezető pozíciójára, azonban Pröll-lel való összekülönbözése miatt most a belügyi poszttal "kárpótolják". Ezzel a kompromisszumos megoldással vetnek véget a tartományi belső pártharcnak. Sobotka több mint harminc éve Alsó-Ausztria politikai életének egyik főszereplője, 1998-től pénzügyi tanácsos és 2009 óta a tartományi vezető helyettese. Eddig országos tisztséget még nem töltött be. Belügyminiszterként Mikl-Leitnerhez hasonlóan várhatóan ő is határozott menekültügyi politikát fog képviselni. 

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetése szerint két héttel az államfőválasztás előtt nem ez a legszerencsésebb időpont a személycserére. A lapok azt is tudni vélik, hogy Mikl-Leitner neheztel a kormányban tisztséget betöltő párttársaira, mert szerinte kevés támogatást kapott menekültügyi kérdésekben. 

Peter Filzmaier politológus az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) úgy nyilatkozott, hogy a párt tartományi vezetése szempontjából okos és stratégailag jó döntés született, bár a párt országos szintjén nem feltétlen előnyös. Úgy vélte: a nagy támogatói bázissal rendelkező Erwin Pröll utódját időben meg kell találni, nem szabad a 2018-as választásokra való felkészülést az utolsó pillanatra hagyni. Indoklása szerint mivel Alsó-Ausztriában 2003 óta a néppárt abszolút többséggel kormányoz, várhatóan nem befolyásolja majd a tartományi vezetést a néppárt elnökének véleménye a személyi változásról. 

Az értesülést Erwin Pröll sajtószóvivője igen, azonban a belügyi tárca nem erősítette meg, csupán annyit közöltek: "nem titok, hogy Mikl-Leitner szíve Alsó-Ausztria felé húz". Az 52 éves Mikl-Leitner 2003 és 2011 között az alsó-ausztriai tartományi kormány tagja, korábban pedig az ÖVP tartományi ügyvivője volt. A lapok azt is latolgatják, hogy mivel az ÖVP államfőjelöltje, Andreas Khol a felmérések szerint gyengén fog szerepelni az április 24-i választáson, a párton belül további átrendeződések várhatók.

Szerző

Szexuális molesztálás - Újabb áldozatok, részletek a botrányról

Publikálás dátuma
2016.04.10. 14:02
Dennis Haster George Bush mögött 2005-ben. Alex Wong/Getty Images
Pénteken robbant a bomba, szombatra további részletek is kiderültek, újabb áldozatok is jelentkeztek Dennis Hastert volt képviselőházi elnök szexuális zaklatási botrányában. A sokáig befolyásos republikánus politikus kisfiúkat molesztált és félrevezette a hatóságokat.

Dennis Hastert tavaly májusban fogták perbe, eredetileg azért, mert megsértette a banktörvényeket, és zsarolásról szóló hamis állításokkal félrevezette a Szövetségi Nyomozó Irodát, az FBI-t, hogy elterelje a figyelmet tetteiről. Hastert a banktörvények megsértésében való bűnösségét elismerte.

Az ügy mostanáig csendben zajlott, a nyilvánosság elé akkor került, amikor kiderült, hogy Hastert nemcsak hazudott a banki alkalmazottaknak, hanem azért utalt át 2010-ben több részletben is három és félmillió dollárt, hogy megvásárolja egyik egykori áldozata hallgatását. Ezt az átutalást az FBI-nak - amely minden, százezer dolláron felüli átutalást automatikusan vizsgál - azzal magyarázta, hogy megzsarolták őt.

A most 74 éves republikánus politikus Illinois állam egyik kisvárosában, a Chicago melletti Yorkville-ben volt középiskolai tanár és birkózóedző, s pályája onnan ívelt töretlenül Illinois állam képviselőházáig, majd a  washingtoni kongresszus alsóházának elnöki székéig. 1999 és 2007 között volt a képviselőház elnöke. Évtizedeken keresztül sikerült lepleznie szexuális visszaéléseit, vádaskodásnak és zsarolásnak beállítva eltussolnia az időről-időre napvilágra került gyanús ügyeket. Hastert kiskorú fiúgyermekeket zaklatott szexuálisan, ám befolyásos politikusként mindig inkább neki hittek, mint az áldozatoknak.

Péntek esti beadványukban a vádhatóság képviselői először erősítették meg, hogy Hastert valóban három és félmillió dollárt fizetett egyik egykori áldozatának - aki a bűncselekmény idején mindössze tizennégy éves volt -, szombaton pedig az ügyészek arról tájékoztattak, hogy a politikus újabb öt áldozata, öt volt diákja jelentkezett. Az ügyészségi tájékoztatóból kiderült, hogy Hastert akkor is változatlanul zaklatott gyermekeket és fiatal férfiakat, amikor már politikusként tevékenykedett. Az ügyészségi jelentés szerint Hastert simogatta, fogdosta a gyermekeket, egyiküket orális szexre kényszerítette, két diákját pedig megerőszakolta. Andy Richter színész, maga is Hastert egykori diákja - aki jelenleg az egyik késő esti showműsor állandó szereplője - a CBS televízióban elmesélte, hogy a birkózó fiúk öltözőjébe Hastert annak idején beállított egy óriási karosszéket és onnan mustrálgatta majd választotta ki a gyermekeket.

Az ügyészek mindazonáltal megjegyzik, hogy a szexuális visszaélések miatti vádak már elévültek, csupán a banktörvények megsértésének bűntette nem évült el. Ebben az ügyben április 27-én hirdetnek ítéletet.

Szerző