Újfajta hang a Vatikánból

Kedvező fogadtatásra talált a világban Ferenc pápa pénteken kiadott, „A szeretet öröme” című apostoli buzdítása. A dokumentum hangját a humanizmus hatja át, egy értékelés szerint a mű arról tanúskodik, hogy a pápa „az emberekkel beszél, s nem az emberekről”.

Két dologról is tanúskodik Ferenc pápa Amoris laetitia, „A szeretet öröme” című apostoli buzdítása. Egyrészt arról, hogy a pápa a konzervatívok szempontjából inkább sikeresnek nevezhető családszinódus után sem adta fel, hogy nyisson a családot érintő kérdésekben. Másrészt pedig arról, hogy a Vatikán szakítani akar egy régi hagyománnyal, nevezetesen azzal, olyan dokumentumokat hozzanak nyilvánosságra, amelyek avítt, nehézkes és belterjes nyelvezete miatt csak kevés ember számára válik érthetővé. A művet személyesen bemutató Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek némi önkritikával meg is jegyezte: „Gyakran az egyház szövegei nehézkes olvasmányok, de ez egy jó szöveg… bellissimo” – hangoztatta. Nyilván nem véletlen, hogy a bécsi érsek volt a 260 oldalas dokumentum egyik előadója, hiszen ő maga is elvált szülők gyermekeként nőtt fel. Kiemelte, valami megváltozott annak kapcsán, hogy az egyház hogyan beszél az emberek személyes életéről. A „bűnben élni”, az „irreguláris helyzetek” kifejezések helyett a megbocsátás, megértés nyelvét használják. Kiemelte, szükséges némi önkritika annak kapcsán, hogy beismerjék, „az a mód, ahogy bemutattuk keresztény hitünket, ahogy másokat kezeltünk, hozzájárult a családok válságához”.

A vatikáni dokumentum magában foglalja azokat a tanulságokat, amelyeket a 2014-es és a 2015-ös családszinódus szolgáltatott: 52 idézet olvasható a 2014-es, végső tapasztalatokat magában foglaló Relatio Synodi-ból és 84 idézet a tavalyi Relatio Finalis-ból. A bíborosok, püspökök, egyházi személyek mindkét tanácskozáson hosszasan tanácskoztak egymással, s nyilvánvalóvá vált, mekkora különbségek vannak közöttük. Walter Kasper német bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának egykori elnöke már 2014 elején kirobbantotta a vitát annak kapcsán, hogy közelednie kellene az egyháznak az elváltak és polgári házasságban élők felé. Az egyebek mellett ezt a kérdést is firtató Irgalmasság című műve Ferenc pápára is nagy hatást gyakorolt.

Mennyire képes reformokra az egyház? A pápa dokumentuma alapján nyitott a változásokra, de léteznek tabutémák. Miután a házasság szentség, az egyházfő nem is hirdethet mást, mint amit a 3. fejezetben megfogalmaz, nevezetesen az egyház tanítása a házasságról és a családról „feladhatatlan eszmény”. A III. fejezetben a Vatikáni Rádió fordítása szerint így fogalmaz: „Az egyház semmiféle módon nem mondhat le a házasság eszményéről, mint egy isteni terv nagyszerűségéről”. Másfelől tisztában van a házasságok, a családok törékenységével is. Kiemelte, irgalom kell, ha az ember életének nehezebb szakaszába kerül. „Helyet kell hagynunk az Úr irgalmassága számára” – közölte. Ez utóbbi egy a mostani pápára jellemző fordulat. Ma is jól emlékezhetünk a 2013-as riói katolikus ifjúsági találkozóra, amikor a pápa a brazil metropoliszból hazatérve a repülőgép fedélzetén újságírók előtt elmondta: „Ha valaki meleg és az Urat keresi, ki vagyok én ahhoz, hogy ítéletet mondjak róla? Mindannyian a testvéreink. Az elveszetteknek segíteni kell” – fogalmazott szó szerint az egyházfő. Ezt a kijelentését akkor hosszasan ünnepelte a világsajtó, ám akadt akkor egy kisebb feltűnést keltett kijelentése is, amire kevésbé figyeltek fel, de szintén rendkívül jelentős volt. Nyitottnak mutatkozott ugyanis az elváltak egyházba való visszafogadására. A pápa akkor úgy fogalmazott, hogy a templomban házasságot kötött, de külön élők és elváltak számára „elérkezett a könyörület ideje”. Ez a lehetőség 2013 szeptemberében is szóba került, amikor olasz lelkipásztorokkal találkozott. Úgy vélte, aki csak az áldozásra korlátozza a kérdést, „nem érti a probléma gyökereit”. Kiemelte, hogy az egyháznak felelősséget kell vállalnia azokért a családokért, amelyek ebben a helyzetben élnek. Az elváltak egyházba való visszafogadása különösen időszerű probléma Olaszországban, ahol egyre több katolikus pár bontja fel házasságát, így nem részesülhetnek a szentségekben.

Visszatérve az apostoli buzdításra, szintén nem új elem, hogy a családokat érintő kérdések megoldásában nagyobb szerepet szán a helyi püspököknek, lelkipásztoroknak, nagyobb decentralizációra törekszik. Erről már a 2014-es családszinóduson is megegyezés született, illetve két Motu propriójában is utalt erre. A műben ki is emeli, nem szabad elvárni tőle, hogy minden helyzetre külön megoldást dolgozzon ki, „kánonjogi típusú általános normákat határozzon meg, hiszen a felelősség foka esetenként más és más”. A „házasság utáni második kapcsolatban élőket integrálni kell, nem pedig kizárni az egyház közösségéből…, az ő részvételük különféle formában fejeződhet ki, éppen ezért van szükség a jelenleg használt kizáró formák megkülönböztetésére és, ha lehet, azokra megoldást kell keresni” – emeli ki az egyházfő.

A dokumentum leszögezi, azonos neműek között nem jöhet létre házas kapcsolat. Ugyanakkor kiemeli, hogy szexuális orientáltságától függetlenül az egyház mindenki emberi méltóságát tiszteletben tartja, s elítéli a melegek bárminemű diszkriminációját.

A pápa a lelkipásztorokat is könyörületre, megbocsátásra inti, s figyelmezteti őket arra, hogy a gyóntatószék „nem kínzókamra, hanem az Úr könyörületességének színhelye”. Munkájában önkritikát is gyakorol. „Gyakran a házasság túl elvont teológiai ideálját mutattuk be, túl mesterséges képet adtunk róla, amely távol állt a családok mai konkrét helyzetétől” – emelte ki. A családokról úgy kell beszélni, amilyenek, s nem úgy, ahogy az egyház láttatni akarja őket. A pápa tehát kiemeli ugyan, hogy a házasság, a család fontos, megkérdőjelezhetetlen érték, de ezek a megfogalmazásai valóban forradalmi újításnak számítanak.

A dokumentum fogadtatása igen pozitív volt. Bernd Hagenkord német Vatikán-szakértő szerint az apostoli buzdítás szövege rendkívül emberi. Szakított elődjeinek hagyományaival, nem egy teológiai-elméleti rezümét adott, hanem a gyakorlatból indult ki. Kiemelte, nem akar minden esetre ugyanolyan megoldást találni.

Wolfgang Beinert német teológus azt emeli ki, hogy már a mű címében is az egyszerű „amore”, szeretet szó szerepel, s nem a keresztény erényeket is magában foglaló „caritas”. Néhány fejezetben a pápa úgy lép fel, mintha házassági tanácsadó lenne. Felismerte az idők jeleit Martin Luther King, illetve a Babette lakomája című filmből is idéz, amelyről tudható, hogy kedvenc alkotásai közé tartozik – emeli ki a teológus.

Kikre hivatkozik munkájában?

A Vatikáni Rádió számba vette, kikre hivatkozik munkájában az egyházfő. Nagyban támaszkodik az egyházatyákra, mint Nagy Szent Leó és Szent Ágoston, továbbá a középkori szerzőkre, mint a 19-szer idézett Szent Tamás, aztán Szent Domonkos, Loyolai Szent Ignác, Bellarmin Szent Róbert, Keresztes Szent János. A modern kor tekintélyei körül Joseph Pieper, Antonin Sertillanges, Gabriel Marcel, Erich Fromm, Lisieuxi Kis Szent Teréz, Ditriech von Bonhoefer, Jorge Luis Borges, Octavio Paz, Mario Benedetti, Martin Luther King szerepelnek. A pápaelődök közül a buzdítás XI. Piusz Casti Connubii, XII. Piusz Mystici Corpori Christi, Boldog VI. Pál pápa Humanae Vitae dokumentumából idéz, ez utóbbiból összesen nyolc alkalommal. Kiemelt szerepet kap Szent II. János Pál pápa magisztériuma, a Catechesi sull’amore umano írásából 3 alkalommal, a Familiaris Consortio-ból 27-szer idéz. XVI. Benedek pápa Deus Caritas Est enciklikája tízszer nyer említést. Ferenc pápa buzdítása 29-szer fordul a II. Vatikáni Zsinat tanításához, 15-ször a Katolikus Egyház Katekizmusához. Ferenc pápa sokszor merít saját korábbi megfontolásaiból, így 50-szer használja a szerdai általános kihallgatások során mondott családkatekézisek anyagát. Említésre méltó a pápa stílusa, ahogyan a szinódusi atyák hozzászólásaiból idéz, többnyire ilyen formákkal: „támogatom, elfogadom, figyelemre méltónak tartom”.