Két dologról is tanúskodik Ferenc pápa Amoris laetitia, „A szeretet öröme” című apostoli buzdítása. Egyrészt arról, hogy a pápa a konzervatívok szempontjából inkább sikeresnek nevezhető családszinódus után sem adta fel, hogy nyisson a családot érintő kérdésekben. Másrészt pedig arról, hogy a Vatikán szakítani akar egy régi hagyománnyal, nevezetesen azzal, olyan dokumentumokat hozzanak nyilvánosságra, amelyek avítt, nehézkes és belterjes nyelvezete miatt csak kevés ember számára válik érthetővé. A művet személyesen bemutató Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek némi önkritikával meg is jegyezte: „Gyakran az egyház szövegei nehézkes olvasmányok, de ez egy jó szöveg… bellissimo” – hangoztatta. Nyilván nem véletlen, hogy a bécsi érsek volt a 260 oldalas dokumentum egyik előadója, hiszen ő maga is elvált szülők gyermekeként nőtt fel. Kiemelte, valami megváltozott annak kapcsán, hogy az egyház hogyan beszél az emberek személyes életéről. A „bűnben élni”, az „irreguláris helyzetek” kifejezések helyett a megbocsátás, megértés nyelvét használják. Kiemelte, szükséges némi önkritika annak kapcsán, hogy beismerjék, „az a mód, ahogy bemutattuk keresztény hitünket, ahogy másokat kezeltünk, hozzájárult a családok válságához”.
A vatikáni dokumentum magában foglalja azokat a tanulságokat, amelyeket a 2014-es és a 2015-ös családszinódus szolgáltatott: 52 idézet olvasható a 2014-es, végső tapasztalatokat magában foglaló Relatio Synodi-ból és 84 idézet a tavalyi Relatio Finalis-ból. A bíborosok, püspökök, egyházi személyek mindkét tanácskozáson hosszasan tanácskoztak egymással, s nyilvánvalóvá vált, mekkora különbségek vannak közöttük. Walter Kasper német bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának egykori elnöke már 2014 elején kirobbantotta a vitát annak kapcsán, hogy közelednie kellene az egyháznak az elváltak és polgári házasságban élők felé. Az egyebek mellett ezt a kérdést is firtató Irgalmasság című műve Ferenc pápára is nagy hatást gyakorolt.
Mennyire képes reformokra az egyház? A pápa dokumentuma alapján nyitott a változásokra, de léteznek tabutémák. Miután a házasság szentség, az egyházfő nem is hirdethet mást, mint amit a 3. fejezetben megfogalmaz, nevezetesen az egyház tanítása a házasságról és a családról „feladhatatlan eszmény”. A III. fejezetben a Vatikáni Rádió fordítása szerint így fogalmaz: „Az egyház semmiféle módon nem mondhat le a házasság eszményéről, mint egy isteni terv nagyszerűségéről”. Másfelől tisztában van a házasságok, a családok törékenységével is. Kiemelte, irgalom kell, ha az ember életének nehezebb szakaszába kerül. „Helyet kell hagynunk az Úr irgalmassága számára” – közölte. Ez utóbbi egy a mostani pápára jellemző fordulat. Ma is jól emlékezhetünk a 2013-as riói katolikus ifjúsági találkozóra, amikor a pápa a brazil metropoliszból hazatérve a repülőgép fedélzetén újságírók előtt elmondta: „Ha valaki meleg és az Urat keresi, ki vagyok én ahhoz, hogy ítéletet mondjak róla? Mindannyian a testvéreink. Az elveszetteknek segíteni kell” – fogalmazott szó szerint az egyházfő. Ezt a kijelentését akkor hosszasan ünnepelte a világsajtó, ám akadt akkor egy kisebb feltűnést keltett kijelentése is, amire kevésbé figyeltek fel, de szintén rendkívül jelentős volt. Nyitottnak mutatkozott ugyanis az elváltak egyházba való visszafogadására. A pápa akkor úgy fogalmazott, hogy a templomban házasságot kötött, de külön élők és elváltak számára „elérkezett a könyörület ideje”. Ez a lehetőség 2013 szeptemberében is szóba került, amikor olasz lelkipásztorokkal találkozott. Úgy vélte, aki csak az áldozásra korlátozza a kérdést, „nem érti a probléma gyökereit”. Kiemelte, hogy az egyháznak felelősséget kell vállalnia azokért a családokért, amelyek ebben a helyzetben élnek. Az elváltak egyházba való visszafogadása különösen időszerű probléma Olaszországban, ahol egyre több katolikus pár bontja fel házasságát, így nem részesülhetnek a szentségekben.
Visszatérve az apostoli buzdításra, szintén nem új elem, hogy a családokat érintő kérdések megoldásában nagyobb szerepet szán a helyi püspököknek, lelkipásztoroknak, nagyobb decentralizációra törekszik. Erről már a 2014-es családszinóduson is megegyezés született, illetve két Motu propriójában is utalt erre. A műben ki is emeli, nem szabad elvárni tőle, hogy minden helyzetre külön megoldást dolgozzon ki, „kánonjogi típusú általános normákat határozzon meg, hiszen a felelősség foka esetenként más és más”. A „házasság utáni második kapcsolatban élőket integrálni kell, nem pedig kizárni az egyház közösségéből…, az ő részvételük különféle formában fejeződhet ki, éppen ezért van szükség a jelenleg használt kizáró formák megkülönböztetésére és, ha lehet, azokra megoldást kell keresni” – emeli ki az egyházfő.
A dokumentum leszögezi, azonos neműek között nem jöhet létre házas kapcsolat. Ugyanakkor kiemeli, hogy szexuális orientáltságától függetlenül az egyház mindenki emberi méltóságát tiszteletben tartja, s elítéli a melegek bárminemű diszkriminációját.
A pápa a lelkipásztorokat is könyörületre, megbocsátásra inti, s figyelmezteti őket arra, hogy a gyóntatószék „nem kínzókamra, hanem az Úr könyörületességének színhelye”. Munkájában önkritikát is gyakorol. „Gyakran a házasság túl elvont teológiai ideálját mutattuk be, túl mesterséges képet adtunk róla, amely távol állt a családok mai konkrét helyzetétől” – emelte ki. A családokról úgy kell beszélni, amilyenek, s nem úgy, ahogy az egyház láttatni akarja őket. A pápa tehát kiemeli ugyan, hogy a házasság, a család fontos, megkérdőjelezhetetlen érték, de ezek a megfogalmazásai valóban forradalmi újításnak számítanak.
A dokumentum fogadtatása igen pozitív volt. Bernd Hagenkord német Vatikán-szakértő szerint az apostoli buzdítás szövege rendkívül emberi. Szakított elődjeinek hagyományaival, nem egy teológiai-elméleti rezümét adott, hanem a gyakorlatból indult ki. Kiemelte, nem akar minden esetre ugyanolyan megoldást találni.
Wolfgang Beinert német teológus azt emeli ki, hogy már a mű címében is az egyszerű „amore”, szeretet szó szerepel, s nem a keresztény erényeket is magában foglaló „caritas”. Néhány fejezetben a pápa úgy lép fel, mintha házassági tanácsadó lenne. Felismerte az idők jeleit Martin Luther King, illetve a Babette lakomája című filmből is idéz, amelyről tudható, hogy kedvenc alkotásai közé tartozik – emeli ki a teológus.