Bundesliga;Dárdai Pál;Hertha BSC;

Dárdait feldühítették

Valószínűleg ennél azért jobb eredményt remélt Dárdai Pál, a Hertha BSC trénere a Hannover ellen, hiszen a 2-2-es döntetlen hazai pályán nem a legjobb eredmény az utolsó helyezettel szemben, mindezt úgy, hogy a vendégcsapat előző 14 meccséből 13-at elvesztett.

Mindenesetre az a tény, hogy öt fordulóval a bajnoki évad vége előtt a Hertha még mindig a harmadik helyen áll, önmagáért beszél. Dárdai azonban továbbra sem óhajt Bajnokok Ligáját, vagy Európa-ligát érő helyezésről beszélni. „Ezek nem reális célkitűzések a Hertha számára – közölte a magyar szakvezető. – Bármi történjék is, már eddig is elértünk valamit, s ezt nem lehet lekicsinyíteni” – hangoztatta Dárdai. Julian Schieber, a második berlini találat előkészítője azt mondta, öt nehéz mérkőzésvár rájuk a Hoffenheim, a Bayern München, a Leverkusen, a Darmstadt és a Mainz ellen. Nem tűnik könnyű sorsolásnak.

Dárdai egyébként tőle szokatlanul dühös volt a meccs után. Azt nehezményezte, hogy a szurkolók türelmetlenkedtek egy-egy rossz megoldás láttán, időnként a füttyszó is felharsant. „Már odáig jutottunk, hogy a publikum egy rossz passznál is megsértődik, vagy pedig akkor, ha nem vezetünk a szünetben” – fejtette ki. Dárdai, aki a sok futás és a statisztikák nagy híve, semmi rosszat sem tudott elmondani csapata teljesítményéről, hiszen, amint kiderült, összesen 120 kilométert futottak a fiai, ami a legnagyobb szám az egész szezonban.

Sorban 15. mérkőzését is megnyerte a Bayern München a Stuttgart ellen, ezúttal idegenben, a „svábok” otthonában aratott 3-1-es diadalt Pep Guardiola együttese. A listavezető találatait Niedermeier (öngól), Alaba és Douglas Costa érte el. Az együttes sikeres hetet tudhat maga mögött, hiszen előzőleg a BL negyeddöntőjének első, müncheni mérkőzésén is nyerni tudott 1-0-ra a Benfica ellen. Az örök maximalista Guardiola azonban nem volt elégedett a stuttgarti teljesítménnyel. „Gondjaink voltak, túl gyakran szabálytalankodtunk, ezzel sok szabadrúgást és szögletet rúghatott az ellenfél” – fejtette ki. Feltűnő volt, mennyire eltűnt a mezőnyben Mario Götze, akiről olyan pletykák jelentek meg, hogy visszatérne egykori sikerei helyszínére, Dortmundba. Igaz, a Bayern leendő trénerével, Carlo Ancelottival talán jobb lesz a viszonya, mint Guardiolával.

Egyre reménytelenebb Huszti Szabolcs együttese, a Frankfurt helyzete, amely otthon kapott ki 2-0-ra a Hoffenheimtől. A magyar középpályásra sérülése miatt nem számíthatott a horvát tréner, Niko Kovac. Hatpontos meccset vesztett el a Bremen: a kiesési rangadón otthon kapott ki az Augsburgtól, ami roppant kellemetlen vereség az ukrán Viktor Szkripnik gárdája számára. Kleinheisler László csak a 81. percben állt be.

Bundesliga, 29. forduló

Hertha-Hannover 2-2, Frankfurt-Hoffenheim 0-2, Hamburger SV-Darmstadt 1-2, Ingolstadt-Mönchengladbach 1-0, VfB Stuttgart-Bayern München 1-3, Werder Bremen-Augsburg 1-2, Wolfsburg-Mainz 1-1, Schalke-Dortmund 2-2, Köln-Leverlusen 0-2. Az élcsoport. 1. Bayern 75, 2. Dortmund 68, 3. Hertha 49.