Előfizetés

Több ezren táncoltak a Sportarénában

A néptánc igazi szenvedély, a népi kultúra pedig valódi örömforrás. Ezt tükrözte a 35. Táncháztalálkozó, amelyet a Papp László Budapest Sportarénában rendeztek.

A résztvevők között voltak komoly érdeklődők és hobbitáncolók is. Mindenesetre ez a népművészeti és hagyományőrző esemény nagy lehetőség azoknak, akik szívesen ismerkednek meg közelebbről a különféle táncszokásokkal.

A kicsik leginkább az Sulibank-mókusnak örülhettek. Sokan ropták a "Tini-táncházban" is, ahol az ország különböző pontjain zajló középfokú táncos képzések tanulói tekinthették meg a velük egykorúak koreográfiáit. Kicsik és nagyok válogattak a kirakodóvásár portékái között egész nap. Este pedig kezdetét vette a nagyszabású gála, ahol Magyarország minden tájegységének táncai bemutatkoztak a közönség előtt.

Természetesen nem maradhatott el a jutalomosztás sem, átadták az OTP Bank Táncház-díját és Táncház-érmeit is. Ebben az évben egy kicsit komolyabb volt a tét, ugyanis idén 500 ezer forinttal díjazták a legjobbat - mondta Bocskai István, a bank társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője. A díjat a Tázló Együttes vehette át, a közönség hatalmas ovációja közben. “Igyekszünk minél több embert becsábítani a táncházunkba. Számunkra nagyon fontos, hogy a moldvai csángó tánc, amivel mi foglalkozunk, minél több emberhez eljusson” – mondta az együttes vezetője. A Táncház-érem díjazottjai idén: Csatai László, Nagy Zoltán József (posztumusz), Szabó Szilárd és Németh Ildikó, valamint Tündik Tamás.

Súlya van a leírt mondatnak

Mészáros Márton
Publikálás dátuma
2016.04.11. 07:46
A versünnep a könyvek, az olvasás megbecsülése is FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Ma – József Attila költő és Márai Sándor író születésének napján – tartjuk a magyar költészet napját. A legtöbb magyar városban rendezvényekkel, irodalmi műsorokkal kísért versünnep kapcsán arra kerestük a választ, mi ma a költészet szerepe, lehet-e az irodalommal komoly társadalmi tettet végrehajtani.

Volt idő, amikor egy vers még olyan hatalommal bírt, hogy szinte forradalmat tudott kirobbantani. Elég csak Petőfi Nemzeti dalára gondolni, amelyet a „lánglelkű poéta” – eredeti szándéka előtt – március 15-én, az 1848-as forradalom első napján olvasott fel a belvárosi Pilvax kávéházban. Csakhogy az igazán jó, fontos költemények időtlenek, így azok bármikor vigaszt adhatnak nekünk. Amikor például az előző rendszerben az államhatalom igyekezett súlytalanná tenni a márciusi rigmusokat, az 1970-es, ’80-as években az akkori fiatalság újraélesztette a negyvennyolcas követeléseket, újra felhangzottak a szabadságpárti költemények is. A költészet napján, vagyis ma a legkülönfélébb indíttatású versekkel találkozhat a versbarát.

Erdős Virág, József Attila-díjas költőnő a 2010-es évek első felében kemény társadalmi üzenetet megfogalmazó verseivel ismertette meg a nevét azokkal is, akik korábban még nem hallottak róla. Három évvel ezelőtt a Van egy ország címűre keresztelt, egy népszavazás margójára alcímet viselő, keserű verse a szerző előadásában megelevenedett a Rájátszás című írókat és zenészeket tömörítő formáció színpadi műsorában is. Az ott készült koncertfelvétel az internet jóvoltából több tízezer emberhez jutott el, Erdős Virág pedig az ellenzék egyik irodalmi kulcsfigurájává vált: versei hol saját produkciójában, hol színművészek interpretálásában elevenedtek meg a különböző tüntetéseken. Amikor a munkáiban jelen lévő nagyhőfokú szociális érzékenységéről faggatom, a szerző nevetve közli, nem ért egyet a megnevezéssel. „A szociális érzékenység címke olyan, mintha valami kórság lenne. Mindannyian kisebbségben élünk, ezt nem szabadna elfelejteni” – nyilatkozta Erdős a Népszavának.

A költőnő úgy véli, annak, hogy mások szenvedései iránt ennyire érzékeny, hogy nem viseli jól az igazságtalanságot, a jogtiprást, feltehetőleg előidézője lehetett saját gyermekkora is. „Egykének születtem, és lássuk be: egykének lenni is kisebbségi lét a két felnőttel szemben. Talán ezért alakult ki bennem már ilyen korán a túlérzékenység, a dac, a düh és az igazságszeretet. Egykének lenni a létjogosultság megerősítéséről szól – később ugyanez a „harc” figyelhető meg a társadalomban is” – vallja Erdős Virág. A szerző úgy véli, az a korszak, amikor a politikai színezetű jelenlét beszippantotta, rövid időszakát jellemezte életének; már hosszabb ideje más jellegű szövegeket ír, de műveinek tartalma nem, csak a formája változott. A slam poetry ellentmondásokkal tűzdelt műfaja példa arra, hogy a kortárs költészet hogyan képes ötvöződni más műfajokkal, s más közegben, átalakulva megszólalni. Ez a dinamikusan fejlődő előadói forma itthon az elmúlt öt-hat évben terjedt igazán el: a slam-esteken tágas szórakozóhelyek, füstös csehók, underground klubok mélyén fiatal szövegelők ontják a szavaikat az éjszakába nyúlóan. Ez a hatásos, ám obszcenitást és igénytelenséget sem nélkülöző műsorszám a költészet, a rap zene, a színház és a stand up hibridje – még akkor is, ha már az ókori görögök is előadták verseiket, csakúgy, mint a nagy költőelődök. (A slam műfajban rendeznek hazai versenyeket és nemzetközi megmérettetéseket is, a magyar esteket már hosszú ideje túljelentkezés és nagy médiafigyelem övezi.)

„A vers – az én romantikus felfogásomban – alapvetően csendesebb műfaj, olyan alkotás, amely saját értelmezést igényel, még akkor is, ha valamennyire közösségi szándékkal születik” – mondta el lapunknak Erdős Virág. A 48 éves költőnő hozzátette, szerinte az irodalomnak nagyon is kézzelfogható társadalmi hatása van, képes megszólaltatni az embereket, felnyitni a szemeket bizonyos témákra. Ettől függetlenül úgy látja, ez a szereplehetőség nem nyújt több pénzt a rászorulóknak, egy verstől nem lesz több munkahely, azonban, még ha romantikus ábrándnak is hat, a közösség éppen a versek olvasásától, azok tovább hagyományozódásától válik eleven közösséggé. Erdős egyúttal azt is felidézte, a direkt versek írásának elhagyása sorsszerű volt számára, mert éles politikai tartalmú verseinek regresszív jellege volt, a rímes stílus mára idejétmúlt, bár meglátása szerint az adott helyszínen, az adott közegben ennek helye volt.

Szabó T. Anna szintén József Attila-díjas költőnő szerint jó lenne, ha minden politikus megpróbálna igazán jó versben interpellálni, olyanban, amit még száz év múlva is mondogatnak a magyarok. A szerző úgy véli, ha megértjük József Attila mottóját, azt, hogy emberek, nem vadak vagyunk, akkor például tényleg minden megváltozhat. A költőnő a lapunknak adott válaszában egyúttal kifejtette: „nincs mentség arra, ha valaki hosszú távon nem olvas. Ha valaki rendszeresen olvas és ír, akkor nemcsak az időnek állít emléket, de a pszichológust és a filozófust is felfedezi magában. Megtanul kérdezni és válaszolni, és arra használja a beszédet, amire kitalálták. Aki folyton csak lazít, aki nem kérdez és nem játszik, annak elsorvadnak az izmai, kimerülnek a lelki tartalékai.”

Lator László Kossuth-díjas költő, a hazai líra doyenje sok kortárs művésszel ellentétben úgy véli, ma nincs igazán társadalmi hozadéka a költészetnek, mármint olyan fajta társadalmi-politikai üzenetet nem képvisel, mint amilyent például a Kádár-rendszer idején töltött be. „Akinek kritikája van, ma szerencsére elmondhatja azt egyenesben. Nem is okvetlenül gondolom azt, hogy a költészetet politikai szócsőként kellene használni, inkább az a dolga, hogy valamilyen módon megfogalmazza az emberi létet annak úgynevezett nagy kérdéseivel együtt. Azt is gondolom, hogy a költészetnek nem alkalmazkodnia kell, hanem figyelnie arra, hogy ír-e olyan verseket, amiket az olvasóknak van kedvük elolvasni” – mondta el lapunknak a költő. A 88 éves Lator László úgy látja, akkor van értelme politikát vinni a versekbe, ha az a közérzet részeként fogalmazódik meg a műben, s nem száll le a „slágerszintre.” Éppen ezért nem tartja igazán értékesnek a költészettel, a nyelvvel való idétlenkedést, az öncélú, gyakran provokatív játszadozást, mert szerinte annak nincs létjogosultsága a líra közegében. Ettől függetlenül úgy véli, ma is születnek remek versek.

Arra, hogy a versre még mindig szükség van, kiváló példa volt a Verslavina című kötet Petőfi Irodalmi Múzeumban tegnap megrendezett bemutatója. A magyar költészet napjához időzített eseményen közel félezer versbarát várta, hogy élőben is halhassa a Szabó T. Anna és Lackfi János költők jópofa episztolái révén szerveződött versantológia ünnepélyes prezentálását. Mint ismeretes, több százezer internetes olvasót, hozzászólást hozott a két negyvenes évei elején járó költő egymásnak játékosan replikázó verslánca, amely elsősorban korosztályuk "nehézségeiről", illetve a férfi-női szerepek sztereotipizálásáról szólt. Habár egy verseskötet átlagosan ötszáz-kétezer példányban jelenik meg, a mostani siker olyan nagy, hogy a Líra Kiadói Csoport alá tartozó Magvető és Athenaeum igazgatója, Nyáry Krisztián már újranyomáson gondolkozik.

 Programok országszerte
Budapest mellett tucatnyi városban – többek között Debrecenben, Pécsett, Székesfehérváron – ünneplik ma a költészet napját. Hatodik éve rendezik meg a Versmaratont, déli 12 órától este 10 óráig egymást váltja a verseit felolvasó ötven költő a Magyar Rádió Márványtermében. A Kálvin téri aluljáróban a Költészet vására címmel rendeznek irodalmi kirakodó vásárt, az érdeklődők nyolc irodalmi kiadó kínálatából válogathatnak, a helyszínen megzenésített költeményeket is hallhatnak. A budapesti Pinceszínházban Garamvölgyi László kriminálpszichológus, a József Attila haláláról szóló népszerű könyv szerzője rekonstruálja a költő utolsó napjait és ellentmondásos halálának körülményeit. A Petőfi Irodalmi Múzeum a decemberben elhunyt Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő életművét ünnepli, a szerző pályatársai és barátai – Csányi Vilmos, Zalán Tibor, Lator László, Ágh István – társaságában. Városszerte több falfelületre verseket ragasztottak a verskedvelők.

Bródy: magyarok közt európai

Bóta Gábor
Publikálás dátuma
2016.04.11. 07:45
Bródy először adott önálló koncertet az Arénában, de felesleges volt aggódnia: óriási sikert aratott FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT
Zsúfolt ház előtt, hatalmas siker volt Bródy János 70 éves születésnapi koncertje szombaton a Papp László Budapest Sportarénában. Bár énekelt Birkaországról, ahol birkamódra tűrünk, azért azt is mondta, hogy lát itt magyarok közt sok európait. És ezt érezhettük is ezen az egyáltalán nem felhőtlen, de rendkívül nagyszerű estén.

„Bródy hol vagy?”, kiabálják többen is, és a szórványos tapsok 19 óra 26-27 percre már felerősödnek, és átcsapnak méltatlankodó ütemes tapsba. Bródy János 70 éves születésnapi koncertjét 19 órára hirdették. Ha egyetlen emberrel találkozunk, akkor is illik pontosnak lenni. Soha nem értettem a koncertszervezők jelentős részét, akik úgy gondolják, joguk van tömegeket megvárakoztatni. A Budapest Sportaréna márpedig örömtelien tele. A koncert este fél 8 előtt egy-két perccel kezdődik. Láthatjuk az ünnepeltet fényképeken, különböző életkorokban, míg el nem jutunk a 70-ig. A világító, jókora 70-es szám, a fő díszletelem. Kétoldalt a szokásos, nem éppen hatalmas kivetítők, hogy ezek miért nem lehetnek nagyobbak, azt sem értem régóta. Ez most azért is fontos lenne, mert az elhangzó daloknak igen lényeges a szövegük, emiatt is vetítik ki őket. Szinte biztos, hogy akik egész hátul, fönt ülnek nem tudják elolvasni. Meg aztán, amit Bródy csinál, nem sportcsarnok műfaj.

Egykor a megboldogult Egyetemi Színpadon, és az ugyancsak rútul bezárásra ítélt Várszínházban volt a dalainak az igazi helye. Ahol Bródy, majdnem azt mondtam, hogy összekacsinthatott a közönséggel. De ő nem kacsintós, nem bratyizós fajta. Inkább komolyan összenéz. És lefegyverzően nyílt tekintettel reméli, várja a visszanézést. Nem véletlenül lép fel ma is szívesen kis helyeken, klubokban, ezekben látja publikuma tekintetét. Face to face, ez az ő igazi műfaja. Némiképp töprengő, vívódó értelmiségi marad a pódiumon is, aki beszélgetőpartnert keres a közönségében, csaknem válaszokat is vár, megosztja a dilemmáit velünk. És erre látszólag kevéssé alkalmas a nagy létszámú embersereglet.

Ezt éreztem is egy ideig. Úgy legalább fél óra hosszat. Hogy amikor elhangzik az a nagyon jellemző önironikus mondat, „örülök, hogy láttok engem, én is örülök, hogy még látok”, akkor azért bár sokan nevetünk, de még közel sem az egész nézőtér, ahogy az egy testközeli klubban lenne. Amikor a személyi igazolványról szóló számában azt énekli, hogy „azonos vagyok velem”, azt érzem, hogy most ez a pódiumon még nincs így egészen. Nem akarja magát ünnepelt sztárnak kezeltetni, némiképp zavarja, hogy mégiscsak az, ahogy nem állnak jól neki a pásztázó lézer fények se. A szokásos szerelésében, farmerban, ingben, zakóban jelenik meg, pontosan így találkozhatunk vele az utcán, nincs ebben semmi mesterkélt, színpadi, egy civil értelmiségi áll előttünk, aki nem akar attól még hangosabban sem beszélni, hogy éppen őt világítják meg. Valaki közülünk, aki bizonyos dolgokat jobban, érzékletesebben meg tud fogalmazni, mint mi. Távol van tőle minden hatásvadászat, de persze mégiscsak hatásra törekszik. És pontosan tudja hogyan kell ezt elérni. A „kicsit be vagyok rekedve, hangom is alig van, és ez az állapot már 70 éve tart”, persze poén is, de utal arra, hogy ő nem elképesztő énektechnikai képességével, operistákat megszégyenítő hangi adottságaival ért el sikereket, hanem egy olyan krónikás, aki nem csak tényeket, hanem hangulatokat is képes megfogalmazni, sőt megjeleníteni. Saját hangulatait közérdekűvé tudja tenni.

A koncerten magával is szembenéz. Amikor például azt énekli, „hová lettek a régi ígéretek", az nem csak a társadalomra, a hatalomra vonatkozik, hanem ez olyan is, mint Karinthynál a Találkozás egy fiatalemberrel, lényegében az egész koncert szembesülés önmagával is. Ahogy az eddigi utolsó, bakeliten is megjelent, Ráadás című lemezéről énekelt dalok ugyancsak ezt bizonyítják. Ha nem ismernénk jól a régi dalokat, olykor föl se tűnne, hogy melyik az évtizedekkel ezelőtti, és melyik az új, mert bizony ma ugyancsak erősen áthallásosak az egykoriak is. Az édesapja emlékére írt, ami arról szól, hogy "ezek ugyanazok", például különösen felerősödik, és mindenki arra gondol, hogy bizony a hatalom elviselhetetlen természetrajza nem sokat változik. És az se nagyon, hogy tűrünk és tűrünk. "Birkatévén birkaműsort bámulunk...A Birkaország miénk, bár jól be van kerítve..."

Persze időnként beletapsolunk a számokba, meg van felszisszenés, egymásra nézés is, hogy hú, ez meg az milyen aktuális, de közben megvan a koncert hangulata is, hogy minden számnak tudunk örülni, hogy a szomorúság is mennyi jó dalt ihletett. Az az igazság, hogy Bródyn látszik a letargia, sőt a depresszió, ami csaknem kortünet. Remekül tud szorongató érzéseket kifejezni, de gúnnyal, humorral, felgyorsuló ritmussal groteszkbe is képes fordítani ezeket, ilyenkor gyermeki élvezettel akár el is játszik a temérdek bajjal, és ezzel energiát ad, segíti a gyógyulást.

Egy megbölcsült idős rocker, aki egyáltalán nem öregedett ki és meg, mert kíváncsi érzékenységgel igen jól érzékeli, mi történik körülötte, és ezt találóan közvetíteni is tudja. Megmutatja a bajt. Azt is, hogy az már elviselhetetlen. De aztán azt is elhiteti, hogy lesz még magyar köztársaság, mert olyan lendülettel, konok akarattal énekli. Muszáj neki hinni, mert azon kevesek közé tartozik, akik hitelesek voltak az "átkosban", és hitelesek most is. Nem hajlott a gerince, nem csatlakozott le sehová. Valóban azonos önmagával.