Vasárnapi boltzár - Tartózkodik a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciója nem szavazza meg, tartózkodni fog a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonásáról tartandó parlamenti szavazáson - mondta Semjén Zsolt pártelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A kisebbik kormánypárt elnöke úgy fogalmazott: nem adják fel a harcot, társadalmi kampányt indítanak, amelynek célja, hogy megszerezzék a társadalmi többséget a szabad vasárnap mellett. Tény, hogy nem tudták meggyőzni a társadalmat a vasárnapi munkavégzés tilalmáról, holott meggyőződése, hogy igazuk van - közölte a pártelnök, aki szerint ugyanakkor tudomásul kell venni az emberek véleményét. Semjén Zsolt azt mondta: a Fidesz elnökségi ülésén és a hétfői kormányülésen is "markáns vélemények" fogalmazódtak meg a kérdésben; a Fideszen belül is "színes volt a véleményskála".

Lásd még: Vasárnapi zár - A kormány megpuccsolja az MSZP népszavazását

Szerző

Vámos: már most vasárnap kinyithatnak a boltok

Ésszerű döntést hozott a kormány, tudomásul vette, hogy a vásárlók többsége egy év után sem ért egyet a vasárnapi zárva tartással - jelentette ki Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, aki szerint néhány üzlet már most vasárnap kinyithat.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétfőn délelőtt jelentette be, hogy a kormány azt javasolja, a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást.  A főtitkár - hangsúlyozva, hogy az OKSZ hivatalosan még nem tárgyalt a kérdésről - "sportszerűnek" nevezte, hogy Rogán Antal bejelentése szerint visszaállítják a tavaly március 14-i állapotot mind a munkavégzésre, mind a pótlékok szabályozására vonatkozóan.

Vámos György kifejtette, eszerint 50 százalék a vasárnapi pótlék, ami azért fontos, mert nem minden vállalkozás tudna 100 százalék bérpótlékot biztosítani, ha ki akar nyitni. A főtitkár elmondta: a vasárnapi zárva tartás tavalyi bevezetése előtt a mintegy 140 ezer magyarországi értékesítő helynek kevesebb mint a fele volt nyitva, elsősorban a nagyáruházak, áruházláncok, míg a kisebb üzletek többsége zárva tartott.

Vámos György hangsúlyozta, az újbóli vasárnapi nyitva tartásra fel kell készülni, biztosítani kell az árukészletet és a munkaerőt, sok helyen munkaszerződést, illetve egyéb szerződéseket kell módosítani. A főtitkár szerint lehetnek olyan üzletek, amelyek már most vasárnap kinyitnak, ha a hétfőn benyújtott előterjesztés még ezen a héten megjelenik a Magyar Közlönyben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minél nagyobb egy cég, annál bonyolultabb a felkészülés, de nyilván minden vállalkozásnak az az érdeke, hogy minél előbb kinyithasson.

Szerző

Füstölgő kamion miatt nagy dugók lehetnek az M0-áson

Órákig akadályozhatja az M0-s autóút forgalmát egy műszaki hibás kamion, amely az M6-os autópálya csomópontjánál füstölt hétfő kora délután - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

A tájékoztatás szerint a fővárosi hivatásos tűzoltók már megszüntették a faanyagot szállító jármű füstölését, a kamion javítása miatt azonban még órákig forgalmi akadályra kell számítani az autóút 1-es főút irányába vezető oldalán.

Szerző