Gyerekeket láttam hát időnként, két műsorban is. Az elsőben két perc alatt, míg elkészült egy ismert rajz, vagy bábfigura, az óvodáskorú résztvevőknek ki kell találni: kit ábrázol a rajz. Nem kellett a két percet kivárni, a gyerekek már kiabálták, hogy Frakk a kutya, Süsü a sárkány, Pom-pom – és így tovább. Mindezt nagy örömmel hallottam, hiszen ez azt jelenti, hogy a magyar animáció legjobbjait már az új generációk is jól ismerik. (Mindig irigyeltem, ahogy az amerikai filmekben kapásból idéznek filmrészleteket, és a jelenlévők többsége tudja miről van szó.) Itt azért a kamaszoknál sem tartunk. Mert a következő műsorblokkban azt játszották középiskolások, hogy egy előttük felolvasott történetet mennyire tudnak visszaidézni – azonnal. Meglepő volt, hogy egy perccel a felolvasás után is mindig kihagytak részleteket.
Valamilyen évforduló alkalmából Galamb Józsefről a magyar származású autó tervezőről és az általa (is) létrehozott Ford T modellről, ami forradalmasította az autóközlekedést. Azt azonban senki nem hagyta ki, ami a legvégén hangzott el, hogy Ford testes lányáról, "Tin Lizzie-ről" – magyarul Bádog Böskéről - adtak becenevet az autómodellnek. Ez a Bádog Böske-ügy fontos tanulságul szolgál az oktatás módszertanát illetően. Az ilyen könnyen megjegyezhető érdekességeket nem végső illusztrációként kellene használni, hanem kiindulópontként, a történet, egy helyzet, egy figura emlékeztetésével. (Egyetlen példa: szinte soha nem esik szó 1848 oktatásánál, hogy Deák Ferenc mint igazságügy-miniszter, első ítéletét Táncsics Mihály ellen hozta. Amitől persze 1848 megítélésének egy cseppet sem kell változnia.) Az ilyen részletek megbízhatóbb, és könnyebben felidézhető képe lenne a diákoknak a történelmi eseményekről.
