Quaestor bank;Quaestor;Quaestor-károsultak;Quaestor-kártalanítás;

2016-04-12 07:23:00

Fordulat a Quaestor-kártalanításban?

A brókercsőd károsultjai elégedetlenek a kártalanítások mostani, utolsó fordulójával, azért is tüntettek még az elmúlt héten is az Országgyűlés szomszédságában.

A tegnapi nap azért is fordulatot jelenthet ebben a szomorú történetben, hogy elkészült a brókercsőd kártalanítási mérlege. Mint emlékezetes február 15-ig nyújthatták be a Quaestor és a Hungária ügyfelei kárrendezési kérelmüket a Kárrendezési Alaphoz, amelynek feldolgozása megtörtént, így már teljesen tiszta lett a kép, hogy ki mire is számíthat még.

Az alap összesen 32 740 kérelmet vett nyilvántartásba, melyből 32 220 a quaestoros és 520 a hungáriás. A Portfolio.hu tudta meg a Kárrendezési Alaptól, hogy a beérkezett kérelmek között többségében voltak azok, amelyek 30 millió forint alatti kárigényt jeleztek (31254 quaestoros és 483 darab a hungáriás). A 30 millió forint feletti igényekből mindössze 1003 darab volt (ebből 996 darab a quaestoros).

S hogy miért voltak 10 ezren, akik már semmit nem kapnak? Mint emlékeztetett a portál, az új kárrendezési törvény alapján a kártalanítás összegének megállapításakor az alap figyelembe veszi a kötvényvásárláskor megfizetett összeget maximum 30 millió forintig, amelyből levonja a 2008. január 1. után a cégcsoport kötvényein jóváírt hozamot, a 11 százalékos önrészt, és a Beva által a Quaestor-kötvényeseknek már korábban kifizetett kártalanítást. Így adódott, hogy összesen 10 614-en kaptak értesítést arról, hogy a Beva által a hiányzó kötvények után már kifizetett kártalanításon túl nem jár nekik több. Ennyien kaptak tehát nullás értesítőt.

Összesen egyébként 27,8 milliárd forintot ítéltek meg a Quaestor és 2 milliárd forintot a Hungária ügyfeleinek a 30 millió forint alatti kárigényekre, míg a 30 millió felettieknél ugyanezek a számok 6,8 és 0,5 milliárdot tesznek ki.

Összesen tehát a quaestoros ügyfeleknek 34,7 milliárdot, a hungáriásoknak 2,5 milliárdot ítélt meg a Kárrendezési Alap, de a tényleges kifizetés attól is függ, hogy időközben a károsultak hány kérelmet vonnak vissza (miután erre is van lehetőségük) – jegyzi meg a lap.