IS;arab fiatalok;

Már nem népszerű a fiataloknál az IS

Egyre kevésbé vonzó az arab fiatalok számára az Iszlám Állam (IS), amely jelentős területeket veszített el az eltelt hónapokban, Szíriában és Irakban. 

A 2016-os Arab Youth Survey szerint a megkérdezett fiatalok mindössze 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy támogatja a szélsőséges dzsihadistákat, ami hat százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A kutatás, amely 16 országban készült, azt is megállapítja, hogy az arab fiatalok a „legnagyobb problémát” látják az IS-ben a Közel-Keleten, ráadásul a legtöbbjük úgy véli, hogy az Iszlám Állam elbukik.

Ugyanakkor a felmérés teljesen új képet fest az arab tavasz utáni generációról. Mint a felmérés kimutatja, minden ötödik fiatal szerint a stabilitás fontosabb a demokráciánál. 2011-ben még az arab ifjak 92 százaléka az volt, hogy egy demokratikus országba éljenek.

A radikálissá válás okai közé a munkanélküliség és a lehetőségek hiánya tartozik. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) számításai szerint az arab világban 70 millióra tehető a munkanélküli fiatalok száma.