lemondás;Jacenyuk;ukrán kormány;

2016-04-14 07:34:00

Véget érhet az ukrán kormányválság

Már csak jóváhagyásra vár az új ukrán kormány, a szavazásra vélhetően ma kerül sor a kijevi parlamentben, a verhovna radában.

Kedden kellett volna jóváhagynia a radának Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök lemondását és az új, Volodimir Hrojszman vezette kabinet beiktatását, de a szavazásra az új koalíción belüli nézeteltérések miatt nem került sor. Tegnap folytatódtak az egyeztetések, az ukrán média szerint sikerrel, megszületett a megállapodás a kabinet összetételéről. A szavazásra a tervek szerint ma kerül sor.

Kétpárti koalíció állt össze, az államfő mögött álló legerősebb tömörülés, a Petro Porosenko Blokk (PPB) és a Jacenyuk vezette Népi Front összefogásával. A két frakciónak nem volt ugyan meg a szükséges többsége a 450 fős parlamentben, de a PPB-hez csatlakozott négy független képviselő, így létrejött egy minimális, 226 fős többség.

Hrojszmann, aki korábban a rada elnöke volt, a PPB politikusa, úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy reméli, megtalálták a mindenki számára elfogadható, a válságból való kilábalást biztosító kormányformulát.

Ám nem mindenki ennyire bizakodó. Sokan azt kifogásolják, hogy „elnöki kormány” lesz, Hrojszman maga is az „elnök embere”, helyettese pedig állítólag Sztepan Kubiv lesz, az államfő korábbi képviselője a radában.

Kárpátalja legismertebb, nagyhatalmú politikusa, Viktor Baloga parlamenti képviselő, a Jedinij Centr regionális párt vezetője kijelentette, a Hrojszman vezette új ukrán kormány nem fogja megoldani sem a gazdasági problémákat, sem pedig a kelet-ukrajnai konfliktust, a miniszterelnök feladata nem az ország megerősítése, hanem Porosenko elnök hatalmának a megszilárdítása lesz.

Miheil Szaakasvili volt grúz elnök, aki jelenleg Odessza kormányzója és „az elnök embere” úgy vélekedett, hogy a kormányváltás dacára az előrehozott választások elkerülhetetlenek a jelenlegi ukrajnai helyzetben. Kijelentette, az elkövetkező hónapokban meglesz az előrehozott voksolás, és azt a „körülötte összegyűlt fiatal reformerek” nyerhetik meg. „Ezt a helyi klánok és oligarchák is tudják, pont ezért minden propagandájuk ellenem irányul" - jelentette ki az ukrán vezető politikussá lett volt grúz államfő.

Szaakasvili ukrán kormányfői ambícióiról hónapok óta folynak a találgatások, de a kormányzó eddig tagadta a feltételezés hitelességét és kijelentette, nem áll szándékában politikai pártot alapítani.