Káoszt okozott a hirtelen boltzártörés

Publikálás dátuma
2016.04.14. 07:22
Tóbiás József és Nyakó István az aláírásgyűjtésen FOTÓ: MTI/MARJAI JÁNOS
Legalább annyi gondot okoz a kormány a kereskedőknek, munkavállalóknak a vasárnapi boltzár eltörlésével, mint amennyit a bevezetésével. A törvényt eddig nem írta alá sem az országgyűlés elnöke sem az államelnök. A legvalószínűbb, hogy a kiskereskedelmi láncok többsége csak május elején nyitja ki újra az üzleteit.

Újra kinyithatnak a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek is, a nagy kérdés csak az, mikor? A törvényt még alá kell írnia Kövér Lászlónak, az országgyűlés elnökének, majd azt követően Áder János államelnöknek is, s csak azután léphet hatályba a jogszabály. Ez eddig nem történt meg, így egyre fogy az az idő, amíg a láncok fölkészülhetnek a legközelebbi, április 17-i nyitásra. Pedig számos akadályt kellene legyőzni.

A boltok számára egyik égető kérdés, hogy lesz-e elegendő munkavállaló, hiszen tavaly a KDNP javaslata alapján elfogadott vasárnapi boltzár bevezetését követően becslések szerint mintegy 1500 részmunkaidős nyugdíjast, kismamát és diákot küldtek el a cégek, akik jellemzően hétvégén dolgoztak. Az alkalmazottak közül, főleg a szakképzettek, mint a hentesek, sokan elmentek külföldre, vagy más területekre.

Van azonban más is, ami türelemre inti nemcsak a cégeket, de a vásárlókat is. A kereskedelemről szóló törvény alapján a kereskedő köteles az üzlet nyitvatartási idejének változásait az azt megelőző nyolc napon belül a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni. Ez önmagában gyorsan teljesíthető feladat, de azért okozhat némi galibát, ha a friss törvény pénteken jelenne meg a közlönyben és szombaton lépne hatályba. Az önkormányzatok ugyanis csak a hatályos jogszabályoknak megfelelő bejelentést fogadhatják el, így nekik is meg kell várniuk a boltzár törlését elrendelő törvény hatálybalépését - foglalta össze a következő akadályt a Blokkcom szakportál.

Előfordulhat, hogy a boltos a vasárnapi nyitáshoz a már nála dolgozók közül csoportosít át munkaerőt. Ám ez nem ígérkezik egyszerű feladatnak, mivel a munka törvénykönyve szerint a munkaidő-beosztást legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre írásban kell közölni a munkavállalóval. Az április 17-i vasárnapi beosztáshoz már közölni kellett volna az új munkarendet, de hát ehhez is hatályos jogszabályi háttér kell.

A törvény szerint a munkáltató ugyan az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény vetődik fel, legalább négy nappal korábban módosíthatja. Ez a lehetőség azonban nem a vasárnapi munkavégzéssel összefüggésben született, így nem is alkalmazható rá - nyilatkozta a Népszavának Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.

A szakszervezet már a törvény elfogadásakor, kedden tiltakozott a vasárnapi nyitva tartás minden szakmai egyeztetést mellőző, a politikai veszteség miatti félelemtől vezérelt döntés ellen. Az érdekvédelmi szervezet elnöke lapunknak elmondta, kezdeményezik a Magyar Szakszervezeti Szövetségen keresztül sürgősen kezdődjenek egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) között. A követelésnek súlyt adhat kereskedelmi dolgozóknak a most vasárnapra, április 17-én 14 órára tervezett demonstrációja. Sáling József a Népszavának elmondta, felveszik a kapcsolatot más szakszervezetekkel is, például a közlekedési ágazat képviselőivel, hogy kölcsönösen támogassák egymás akcióit. A KASZ petíciót kíván átadni a szaktárcának, amelyben egyebek mellett a munka törvénykönyvének módosításáról, így a vasárnapi bérpótlék 100 százalékra emeléséről is tárgyalni akarnak.

A jelenlegi létszámmal, pótlékokkal, illetve munkaidő beosztási szabályokkal nem lehet a vasárnapi nyitva tartást megvalósítani a szakszervezeti vezető szerint.

A KASZ a munkaadókkal is egyeztetni szeretne, de vállalati alapszervezeteiket is arra kérik, kezdeményezzenek ők is tárgyalásokat helyi szinten a vasárnapi nyitva tartás okozta létszám- és munkaidőbeosztás változások tisztázására. Gondot okozhat az is, hogy több helyen a vasárnapi pótlékot beépítették az alapbérbe, míg máshol szombati pótlékot vezettek be mondván, hogy szombaton hosszú műszakot teljesítenek a dolgozók. Ezt a helyzetet is rendezni kell hiszen a bércsökkentésbe nyilván sem a dolgozó, sem a szakszervezet nem megy bele. Sáling hozzátette, a vasárnapi pótlék ha 50 százalék maradna, átlagosan 2 ezer forint többletjövedelmet jelentene dolgozónként. A szakszervezet azt is el szeretné érni, hogy legalább két vasárnap legyen pihenőnap, de tárgyalási alapnak tekintenék, amit a munkáltatók vetettek föl, hogy a maradék két vasárnap közül az egyiket a munkavállaló önként választhassa, a másikat viszont a cég jelölhesse ki. A KASZ felmérése szerint a legtöbb kiskereskedelmi cég május 8-án nyitna ki először újra vasárnap.

Kövér nem hátrált, de megfeddi a nőket
Kövér László sem szavazta meg a vasárnapi boltzár eltörlését, elvi okokból maradt távol a szavazástól – nyilatkozta a Magyar Időknek. A fideszes házelnök frakcióülésen is elmondta, mind gazdasági, mind kulturális értelemben jó döntést hozott a kormány a kereskedelemben a vasárnapi munka tiltásával, az ellenzék és a zárva tartást támadó szakszervezetek vádaskodásai alaptalanok és a multik érdekeit szolgálják. A kormány több tízezer, százezer kereskedelmi dolgozó pihenését tették lehetővé. Kövér azoknak az érveit sem tudja elfogadni, akik szerint a közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy "a nők többsége szerint azért nem jó ez az intézkedés (a vasárnapi boltzár), mert a családok életét nehezíti". „Azt gondolom, ennyi szolidaritás egy társadalomban elvárható. Azoknak a kényelmi szempontjaira is gondolnunk kell, akik azért kényszerülnek helytállásra vasárnap a kasszagépeknél meg a pultok mögött, mert mi nem tudjuk megoldani azt a problémát, hogy ne vasárnap vásároljuk meg azt, amit pénteken vagy szombaton elfelejtettünk” – tette hozzá. Kövér László szerint a kormány ahelyett, hogy kitartott volna emellett a szolidaritás mellett, felkínálta a terepet a baloldalnak, hogy hecckampányt folytasson – ami akkora hiba, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Azt viszont elismerte, hogy egy év alatt sem sikerült meggyőzniük a „nyilvánvaló igazukról” a társadalmat.
Szerző

Azt várnák, hogy gúzsba kötve agyhalott gyerekeket neveljünk

Publikálás dátuma
2016.04.14. 07:07
Fotó: Molnár Ádám
A mai iskolarendszer avítt, pókhálós kétszáz éves modellt követ, tőlünk meg azt várnák, hogy gúzsba kötve agyhalott gyerekeket neveljünk - mondja Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik képviselője, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusa. A tüntetések arcaként ismertté vált tanárnő botcsinálta akciószervezőnek tartja magát, és a szakmai kérdések mellett stílusról, modorról, félfeudális viszonyokról is beszél.

- Pukli Istvánról már tudjuk, hogy ávós nagypapája volt, és beépített MSZP-s ügynök. Önről mi derülhet ki?

- Érdekes családom van. Egyik ágon a pezsgőgyáros Törleyek a felmenőim, a másik ágon neves és kevésbé neves matematikusok voltak az ősök. De olyan izgalmakkal, mint egy ávós nagypapa, nem szolgálhatok.

- Én is pedagógusként végeztem a nyolcvanas évek végén, és a pálya már akkor sem volt kapós. Miért éppen a tanítást választotta?

- Véletlenek sorozata vezetett oda, hogy ma pedagógus vagyok. Még egyetemista koromban se tudtam igazán, mi leszek, ha nagy leszek, de a nyelveket szerettem, ezért végeztem el Pécsett a francia szakot. A diploma után tanársegéd lettem a pécsi egyetemen, később fordításból, tolmácsolásból éltem. Amikor megszületett a lányom, éreztem, hogy nem mehet így tovább, mert túl sok, azonnal ugrani kell, és nem tudok eleget a gyerekemmel lenni. Ekkor, vagyis 18 éve keresett meg a régi iskolám, azóta tanítok a Kölcseyben.

- Kéri László politológus azt mondta: a kormány hatalma megáll az iskola kapujánál, az osztályteremig már nem jut el. A jelek szerint önök nem így érzik.

- Sokáig a tanárok is úgy vélekedtek, hogy bár minden egyre rosszabb, de milyen jó, hogy becsukjuk az ajtót, onnantól miénk a terep. De azokat az intézkedéseket, amelyek gyakorlattá váltak, egy idő után nem lehetett kizárni az osztálytermekből.

- Fogalmazhatunk úgy, hogy az új köznevelési szisztéma azt várja a tanároktól, hogy gúzsba kötve táncoljanak? Vagy a táncra sem tartanak igényt?

- Szerintem nem, minden a mi gúzsba kötésünket szolgálja. Azt, hogy élőhalott tanárok agyhalott gyerekeket neveljenek. Látszólagos mozgásterünk sem volt, az új tankönyvek például nagyon sok kollégának okoztak konkrét, napi gondokat.

- Rebesgetik, hogy a kreatívabb tanárok szamizdatból tanítanak, vagyis régi, fénymásolt könyvekből.

- Sok helyen akad erre példa, egyszerűen azért, mert használható könyvekből akarunk dolgozni. A kötelező benntartózkodás is nyűg, mert nem lehet értelmesen kitölteni. Aki ismeri a tanári szobákat, az pontosan tudja, hogy képtelenség ott órára felkészülni, dolgozatot javítani. Tehát iszonyú sok időt töltünk bent, utána otthon elvégezzük a munkánkat, ráadásul tele vagyunk haszontalan, fölösleges feladatokkal. Nem csoda, hogy egyre fáradtabbak lettünk, egyre romlott a kedvünk, egyre jobban kiégtünk.

- Mindenki? Vagy csak azok, akik még őriztek a lelkükben valamiféle szabadságot?

- Ők érezték meg először, hogy baj van. Volt egy kisebbség, amely már az új köznevelési törvény bevezetésekor tiltakozott. Amikor aztán az intézkedések életbe léptek, a kollégák túlnyomó többsége a saját bőrén érezte, hogy ez borzasztó. Nem volt már öröm a munkában. Illetve de: a gyerekek… És azért a mi iskolánkban mindig kitaláltunk valamit, ami ugyan pluszterheléssel járt, de legalább olyasmi volt, amitől érdemes tanárnak lenni.

- Milyen sors jut ilyen iskolarendszerben a gyerekeknek?

- Hát ez az, ami végképp tarthatatlan! Én franciát tanítok, osztályfőnök is vagyok, és látom, hogy a gyerekek elnyűttek, fogy a motivációjuk, elvész belőlük a világra való nyitottság. Rá lehet ezt kenni a sok gépezésre, de én tudom, mert elmondják, hogy elsősorban a rájuk kényszerített, léleknyomorító metódus viseli meg őket. A súlyos helyzetet tovább rontotta, hogy az idén beindultak a minősítések, ott a lebegett a fejünk fölött az abszurd tanfelügyeleti rendszer – ebbe a nyomasztó hangulatba robbant bele a miskolciak levele.

- Mi, kívülállók úgy éltük ezt meg, mintha egy szelepet nyitottak volna ki – egyszer csak megszűnt a hallgatás, a tespedés. Ja, és Klinghammer István nyilván bánja már, hogy bedobta a köztudatba az „ápolatlan, kockásinges tanárokat”. Azóta a fél ország rajta röhög.

- Klinghammer úr nagy szívességet tett nekünk. Ha ő nincs, előbb-utóbb kellett volna valami szimbólum, ami mögé föl lehet sorakozni. Sokat segített az időjárás is, mert a másik szimbólumunk az esernyő lett.

- Elemi erejű megmozdulás volt. Gondoltak rá, hogy így lesz?

- Nem volt időnk gondolkozni. Kezdettől állandó száguldásban vagyok, és mindig azt hiszem, hogy most ritmust váltunk, de nem. Elképesztő tempóban követték-követik egymást az események és lenyűgöző pillanatok voltak-vannak. A februári tüntetésen jelent meg először az össztársadalmi összefogás fönt a színpadon, és lent a téren. Azt hittem, ezt már nem lehet fokozni, de lehetett, mert a márciusin még jobban fáztunk, és szívszorító volt látni az ázó, didergő, de egységes, erőt sugárzó, hatalmas tömeget.

Azt várnák, hogy gúzsba kötve agyhalott gyerekeket neveljünk

Publikálás dátuma
2016.04.14. 07:07
Fotó: Molnár Ádám
A mai iskolarendszer avítt, pókhálós kétszáz éves modellt követ, tőlünk meg azt várnák, hogy gúzsba kötve agyhalott gyerekeket neveljünk - mondja Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik képviselője, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusa. A tüntetések arcaként ismertté vált tanárnő botcsinálta akciószervezőnek tartja magát, és a szakmai kérdések mellett stílusról, modorról, félfeudális viszonyokról is beszél.

- Pukli Istvánról már tudjuk, hogy ávós nagypapája volt, és beépített MSZP-s ügynök. Önről mi derülhet ki?

- Érdekes családom van. Egyik ágon a pezsgőgyáros Törleyek a felmenőim, a másik ágon neves és kevésbé neves matematikusok voltak az ősök. De olyan izgalmakkal, mint egy ávós nagypapa, nem szolgálhatok.

- Én is pedagógusként végeztem a nyolcvanas évek végén, és a pálya már akkor sem volt kapós. Miért éppen a tanítást választotta?

- Véletlenek sorozata vezetett oda, hogy ma pedagógus vagyok. Még egyetemista koromban se tudtam igazán, mi leszek, ha nagy leszek, de a nyelveket szerettem, ezért végeztem el Pécsett a francia szakot. A diploma után tanársegéd lettem a pécsi egyetemen, később fordításból, tolmácsolásból éltem. Amikor megszületett a lányom, éreztem, hogy nem mehet így tovább, mert túl sok, azonnal ugrani kell, és nem tudok eleget a gyerekemmel lenni. Ekkor, vagyis 18 éve keresett meg a régi iskolám, azóta tanítok a Kölcseyben.

- Kéri László politológus azt mondta: a kormány hatalma megáll az iskola kapujánál, az osztályteremig már nem jut el. A jelek szerint önök nem így érzik.

- Sokáig a tanárok is úgy vélekedtek, hogy bár minden egyre rosszabb, de milyen jó, hogy becsukjuk az ajtót, onnantól miénk a terep. De azokat az intézkedéseket, amelyek gyakorlattá váltak, egy idő után nem lehetett kizárni az osztálytermekből.

- Fogalmazhatunk úgy, hogy az új köznevelési szisztéma azt várja a tanároktól, hogy gúzsba kötve táncoljanak? Vagy a táncra sem tartanak igényt?

- Szerintem nem, minden a mi gúzsba kötésünket szolgálja. Azt, hogy élőhalott tanárok agyhalott gyerekeket neveljenek. Látszólagos mozgásterünk sem volt, az új tankönyvek például nagyon sok kollégának okoztak konkrét, napi gondokat.

- Rebesgetik, hogy a kreatívabb tanárok szamizdatból tanítanak, vagyis régi, fénymásolt könyvekből.

- Sok helyen akad erre példa, egyszerűen azért, mert használható könyvekből akarunk dolgozni. A kötelező benntartózkodás is nyűg, mert nem lehet értelmesen kitölteni. Aki ismeri a tanári szobákat, az pontosan tudja, hogy képtelenség ott órára felkészülni, dolgozatot javítani. Tehát iszonyú sok időt töltünk bent, utána otthon elvégezzük a munkánkat, ráadásul tele vagyunk haszontalan, fölösleges feladatokkal. Nem csoda, hogy egyre fáradtabbak lettünk, egyre romlott a kedvünk, egyre jobban kiégtünk.

- Mindenki? Vagy csak azok, akik még őriztek a lelkükben valamiféle szabadságot?

- Ők érezték meg először, hogy baj van. Volt egy kisebbség, amely már az új köznevelési törvény bevezetésekor tiltakozott. Amikor aztán az intézkedések életbe léptek, a kollégák túlnyomó többsége a saját bőrén érezte, hogy ez borzasztó. Nem volt már öröm a munkában. Illetve de: a gyerekek… És azért a mi iskolánkban mindig kitaláltunk valamit, ami ugyan pluszterheléssel járt, de legalább olyasmi volt, amitől érdemes tanárnak lenni.

- Milyen sors jut ilyen iskolarendszerben a gyerekeknek?

- Hát ez az, ami végképp tarthatatlan! Én franciát tanítok, osztályfőnök is vagyok, és látom, hogy a gyerekek elnyűttek, fogy a motivációjuk, elvész belőlük a világra való nyitottság. Rá lehet ezt kenni a sok gépezésre, de én tudom, mert elmondják, hogy elsősorban a rájuk kényszerített, léleknyomorító metódus viseli meg őket. A súlyos helyzetet tovább rontotta, hogy az idén beindultak a minősítések, ott a lebegett a fejünk fölött az abszurd tanfelügyeleti rendszer – ebbe a nyomasztó hangulatba robbant bele a miskolciak levele.

- Mi, kívülállók úgy éltük ezt meg, mintha egy szelepet nyitottak volna ki – egyszer csak megszűnt a hallgatás, a tespedés. Ja, és Klinghammer István nyilván bánja már, hogy bedobta a köztudatba az „ápolatlan, kockásinges tanárokat”. Azóta a fél ország rajta röhög.

- Klinghammer úr nagy szívességet tett nekünk. Ha ő nincs, előbb-utóbb kellett volna valami szimbólum, ami mögé föl lehet sorakozni. Sokat segített az időjárás is, mert a másik szimbólumunk az esernyő lett.

- Elemi erejű megmozdulás volt. Gondoltak rá, hogy így lesz?

- Nem volt időnk gondolkozni. Kezdettől állandó száguldásban vagyok, és mindig azt hiszem, hogy most ritmust váltunk, de nem. Elképesztő tempóban követték-követik egymást az események és lenyűgöző pillanatok voltak-vannak. A februári tüntetésen jelent meg először az össztársadalmi összefogás fönt a színpadon, és lent a téren. Azt hittem, ezt már nem lehet fokozni, de lehetett, mert a márciusin még jobban fáztunk, és szívszorító volt látni az ázó, didergő, de egységes, erőt sugárzó, hatalmas tömeget.