Ilyen sem volt még: Magyarország teljes idei devizaigényét kínai jüanban veszi fel, vagy ha még pontosabbak akarunk lenni, akkor ennek konvertibilis megfelelőjében renminbiben. A dollár- és az eurókötvények készenlétben állnak, hátha mégis lesz rájuk szükség. Mifelénk minden szokatlan döntésen illik fanyalogni, hát még azon, ha a közép-európai régióban elsőként a magyar kormány fordult hitelért a Bank of Chinához. Jó ez nekünk? - tehetjük fel az obligát kérdést.
A kényszer nagy úr, hiszen idén ötmilliárd euró értékű kötvényünk jár le, amit pótolni illik. Volt ugyan némi villongás a magyar jegybank és a nemzetgazdasági tárca között, az unortodoxiájáról elhíresült MNB bizonyult ezúttal a bátrabbnak, míg Varga Mihályék nem lelkesedtek azért, hogy az ázsiai fizetőeszközben adósodjunk el. Ezért is késett vagy négy hónapot a kibocsátás. Ez már csak azért is érdekes felállás, mert a keleti nyitás zászlaját ugyan a Külgazdasági és Külügyminisztériumban lengetik, de a nemzetgazdasági miniszter elkötelezettségét nem lehet megkérdőjelezni.
Drága pénzhez jutunk, ehhez nem fér kétség, hiszen a kötvény 6,5 százalékos kamata manapság kifejezetten magasnak mondható. Álérvnek tetszenek az állam szószólóinak úgymond megnyugtató szavai: nincs ok nyugtalanságra, az egészet úgyis euróra váltjuk át, és onnan az ügylet még nyereséges is lehet...
Nehéz hinni ezeknek az optimista szavaknak. Az az értékelés már közelebb jár az igazsághoz, hogy a megkérdezett hitelminősítők ezúttal is alaposan leértékelték Magyarország hitelképességét. Alig egy héttel azután, hogy visszafizettük uniós tartozásunk utolsó maradékát is önajnározó dicshimnuszok közepette, máris újabb adósságba vertük magunkat. Drágábban, mint amikor a gazdasági világválság kellős közepén a nemzetközi pénzintézetekhez fordultunk kölcsönért.
Az igazsághoz közelebb van: a forint alapú magyar államkötvények hozama a külföldiek számára már nem kellően vonzó, Magyarország kockázataihoz, és a forint gyengeségéhez képest túlságosan alacsonynak találják. A döntés megszületett, nem tehetünk mást, mint vigyázó szemünket Pekingre, illetve Londonra vetjük.