Egy átlagos, unalmas országban a kutyát sem érdekelne, a kormánytagok magánéletükben hogy vacsoráznak. Nem úgy nálunk. Mi aztán nem vagyunk sem átlagosak, sem unalmasak. Minden lap megírta, hogy Orbán Lázáréknál vacsorázott, ott is aludt, útban a Vajdaságba. A normális válasz erre az volna: „Na és?”, vagy „Váljék egészségükre!” De ahhoz normális, áttekinthető viszonyok kellenének, a közügyek, közpénzek nyilvánossága. Ahol ez csorbát szenved, ott jön a „kremlinológia”. A módszeres rejtvényfejtés, az apró jelek értelmezése, amelyekből kikövetkeztethetjük: most éppen ki kivel és ki ellen, hiszen a személyközpontú, centralizált hatalmi viszonyok, titkolt magánbizniszek világában ilyesmin múlhat, mi történik velük. Az egyik lap egyenesen szenzációra utal a vacsoráról szóló híradás címében: „Fergeteges éjszaka!” Amin – megint csak a normális országokban - egészen mást szoktak érteni.
Lázárt sokan Orbán utódjának tekintik. Kivéve valószínűleg Orbánt, aki nem úgy fest, mint ha a hatalom átadását fontolgatná. „A rezsim pontosan addig tart, ameddig ő a porondon van. Ez az utódlás dolog már Ferenc Józsefnek, Horthynak és Kádárnak sem sikerült” – mondta Gyurgyák János, az egykori Fidesz jó ismerője. A kormányfő nem utódjának, inkább ügyes és engedelmes végrehajtójának látná a főminisztert, ám most hiba csúszott az engedelmességbe. Lázár Baloggal és Kövérrel együtt szembefordult a főnökkel, aki minél gyorsabb és simább visszavonulást tervezett a boltzáras népszavazás elől. Túl lenni rajta minél hamarább, minél kevesebb bonyodalommal, hogy feledtetni lehessen a kínos kudarcot látványos akciókkal, migránsozással vagy ígérgetéssel. ÁFA-csökkentés, egy kis pénz az egészségügyieknek, mindegy is, hogy mi, mindegy, hogy eddig azt mondták, szó sem lehet róla. Csak hamar, hamar, szabadulni a vereség szagától, mi nem veszthetünk, mi mindig győzünk, mi vagyunk a haza, a haza nem lehet vereségben. Ahogy ellenzékben sem.
És akkor tessék! A KDNP nem érdekes, nincsenek is, legfeljebb kapnak cserébe valamit. Talán egy kicsit szigorúbb abortusztörvény, a lengyel haverok majd törik az utat, még néhány egyházi iskola, ott legalább van kréta és nincsenek cigány gyerekek. Na de, hogy éppen a két legfontosabb miniszter kezdjen okvetetlenkedni?! Az egyik a kancellária élén, a másiknak a tárcájához tartozik a bölcsőtől a koporsóig minden, ami az emberi életben megtörténhet. A házelnökről nem is beszélve! Ő az egyetlen, aki a régi közös titkok részeseként már máskor is merészelt visszaszólni. Mi van itt, lázadás? Jó, annak elég pici és óvatos (nem nyomtak gombot, nagy dolog!), de Lucifer is megmondta az Úrnak: „Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni.”
Ráadásul Lázár még ideológiát is teremtett a szembenállásához. Komolyan gondolja vagy csak rokonszenves szerepet akart választani, de a „fehér sarokba” pozicionálta magát, mondván, ő kitart a meggyőződése mellett, míg Orbánék a „fekete sarokban” fütyülnek az ilyesmire: „Inkább vagyok elvi konzervatív, mint elvtelen pragmatista” Hűha! Itt a miniszterelnök van le-elvtelenezve, kérem! Veszélyes vizekre evezünk: a nagyfőnök és a kisfőnök személyi, hatalmi vagy akármilyen vitáját Lázárnak sikerült morális természetűvé színeznie. (Mi is megküzdöttünk az MSZP-ben hasonló dilemmával. Ezerszer hallottam már: ha lett volna csöpp eszetek, visszacsináljátok a vizitdíjat a népszavazás előtt. Nagy árat fizettünk érte, hogy nem tettük, de nem akartunk vagy tudtunk olyan könnyedén arcot és elvet cserélni, mint az „ügyes” Fidesz. Jól tettük vagy rosszul, ki dönti el?)
Lázár tudta, hogy ez érzékenyen érinti Orbán imázsát. Nemrégiben kézzel-lábbal próbálták belefojtani G. Fodorba a szót, amikor őszinteségi rohamában kibökte, hogy a „polgári Magyarország” jelszava csak „politikai termék”, egy percig nem gondolták komolyan. Egy fanatizált „kemény magra” alapozó, vezérét istenítő politikai pártnak a halála, ha a bálványukra ráolvassák a cinikus hitetlenséget. Akkor megúszták: G. Fodor nem volt fontos ember. De Lázár? Orbán ezt aligha tűrheti. A nyílt leszámolásra nem alkalmas a terep. Úgy nézne ki, a trónkövetelő erkölcsi fölényben van. Jöjjön inkább a barátkozós vacsora. Stílszerűen a vásárhelyi Zsoldos utcában, hátha sikerül helyettesét újból zsoldossá lefokozni.
Bruck András így jellemezte a kormányfőt: „Türelmes és szisztematikus fojtogató”. De lehet, hogy már gyengül a szorítása. Szereti a harcot, ám mostanában túl sok fronton ütközött váratlan ellenállásba. Tehetséges és ravasz. De a „vacsoracsata” másik résztvevője sem naiv bárányka. Nem csoda, hogy a beszélgetésüket diszkréten kezelik, hiába az újságírói kíváncsiság, még a menüt sem árulják el. Pedig én emlékszem egy másik, hasonlóan nyájas miniszterelnöki vizitre, ahol részletesen megismertük, mi került az asztalra. Amikor Orbán 1999-ben Torgyánéknál vacsorázott, csontleves volt daragaluskával, sajttal töltött hús törtkrumplival és pite. Különösen a daragaluskának volt jelképi ereje: a Kisgazda Pártot hamarosan ledarálták.
Nem tudom, nem jobb-e, ha vacsorapletykák helyett inkább asztalt borítunk.
