vasárnapi nyitva tartás;vasárnapi boltzár;

2016-04-18 11:51:00

Jól jártak a hétvégén kinyitó boltok - Ilyen volt az első szabad vasárnap

Már most hétvégén érezhető volt a múlt hét kedden elfogadott jogszabályváltozás hatása: bár sok üzlet az adminisztrációs munka miatt még nem tudott kinyitni, akiknek mégis sikerült megoldani, igen jól jártak a nyitva tartással. Sok törzsvásárló máris visszatért a vasárnapi bevásárláshoz, s így a pénteken és szombaton eddig tapasztalt tumultus is jóval csökkent, így kényelmesebb volt a vásárlás is. A legtöbben örülnek, hogy újra kinyithatnak a boltok vasárnap - derült ki a Népszabadság cikkéből.

Miután az Országgyűlés múlt hét kedden visszavonta a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt, a nagy áruházláncok bőszen elkezdték a készülődést, hogy újra kinyithassanak a hétvégén. A Tesco például 200 százalékos bérpótlékkal csábította dolgozóit a vasárnapi munkára. A Penny és az Aldi minden üzletét megnyitotta, a Spar és a Lidl viszont még csak azokat, amelyek a vasárnapi kötelező zárva tartásról szóló törvény alapján amúgy is nyitva lettek volna. Az Auchan négy üzletet nyitott ki vasárnap.

A törvény visszavonása után azonnal megkezdett készülődés ellenére a legtöbb bolt még zárva tartott most vasárnap, de a bevásárlóközpontok környékén működő kis boltok már így is érezték az újranyitás hatását: a forgalom ezekben az üzletekben drasztikusan visszaesett.

A vásárlók azonban inkább a jótékony hatásait érezhették a nyitva tartásnak: kisebb volt a tömeg, mint az elmúlt év szombatjain, a törzsvásárlók egy része át- vagy visszatért a vasárnapi bevásárláshoz, vasárnap pedig a boltzár előtti forgalom volt a legtöbb helyen. A Népszabadság által megkérdezett többség örömmel is nyugtázta, hogy újra vásárolhatnak vasárnap, kivéve talán egy bosszankodó idős asszonyt, aki azokra panaszkodott, akik nem képesek a bevásárlást hétköznap vagy szombaton végezni, szerinte ugyanis vasárnap senkinek nem szabadna dolgozni. Beszámolója után a néni már sietett is a boltba, hogy megvegye a vasárnapi ebédhez szükséges tejfölt.

Az első szabad hétvégén kinyitott üzletek listáját ide kattintva találja!

"A Fidesz a hibás" 

Az Országgyűlés vállaljon garanciát arra, hogy három évig érdemben nem módosítja a boltok vasárnapi nyitvatartását - javasolta az MSZP elnök-frakcióvezetője. Tóbiás József azt mondta, ha a választók népszavazáson döntöttek volna a vasárnapi boltzár eltörléséről, akkor a módosítás után három évig nem lehetett volna hozzányúlni a törvényhez. Kezdeményezésüket azzal is indokolta, hogy a kormány nem egységes a kérdésben, három miniszter is egyértelművé tette, visszaállítaná a boltzárat. Hozzátette: már benyújtották a parlamentnek "az önként vállalt" hároméves moratóriumot tartalmazó országgyűlési határozati javaslatot. A pártelnök szerint a Fidesz a hibás a vasárnapi százszázalékos bérpótlék eltörléséért, ezzel büntették a munkavállalókat.  

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke közölte, átfogó módosítást nyújtottak be a munka törvénykönyvéhez, amely a százszázalékos vasárnapi bérpótlék mellett a többi között tartalmazza a heti munkaidő meghatározását, a munkaidőkeret szabályozását, valamint rögzíti, hogy a munkavállaló két vasárnapnál többet nem dolgozhat egy hónapban. Hozzátette: csak akkor lehet ennél többet dolgozni, ha erről a munkavállaló és a munkaadó írásban megállapodik.

Harrach: nincs más lehetőség, mint "a kármentés"
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szakszervezetek és a munkaadók közötti egyezségre és a munka törvénykönyve módosítására van szükség a szabad vasárnap megszüntetése miatt kialakult helyzet kezelése érdekében - mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője.
Az egyeztetésen első helyen az önkéntes munkavállalás kérdése merült fel a vasárnapi munkavégzés ügyében - közölte a frakcióvezető, aki szerint ez különösen a nagycsaládosoknál, kisgyermekeseknél, gyermeküket egyedül nevelőknél fontos. Közülük azokat kellene beosztani, akik ezt önként vállalják - tette hozzá.
Az is felmerült, hogy egy hónapban hány vasárnap lehet beosztani a dolgozókat, a KDNP szerint egy vasárnap is elég lenne, ha már muszáj dolgozni. Ez lehetne az egyik módosítás - jelezte. Felvetették az egy- vagy kétműszakos nyitvatartás gondolatát is a szakszervezetek, ezt szintén megfontolandónak tartják - tette hozzá a KDNP-s politikus. Kitért arra is: a bérpótlék kérdésének megfelelő bér mellett kisebb a jelentősége; a többség azonban ma minimálbért kap, amit mindenképpen növelni kell.

Voltak, akik felháborodtak a nyitva tartáson

Körülbelül kétszázan tüntettek vasárnap délután Budapesten a vasárnapi boltzár eltörlése ellen. A demonstrációt a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete tartotta a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt. Az esemény Facebook-oldalára azt írták: „Felháborítónak tartjuk, hogy a Kormány egy tollvonással, rekord gyorsasággal megszüntette a vasárnapi zárva tartást a kereskedelemben! A vasárnapot már elvették tőlünk, de ha már ezt tették, fizessék meg a családunktól elrabolt időt. Tisztességes bérpótlékot és munkaidő beosztást követelünk!"

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Folytatták az aláírásgyűjtést

Ahogy a Népszava is beszámolt róla, annak ellenére, hogy kedden visszavonták a zárva tartásról szóló törvényt, a szocialisták tovább gyűjtötték az aláírásokat a népszavazás elindításához. Az MSZP arra hivatkozott, hogy szerintük  a kormány nem tett le arról, hogy ismét bevezesse az intézkedést. Álságos és hazug a Fidesz kommunikációja - ezt Tóbiás József pártelnök mondta, miután a kormány ugyan kapkodva eltörölte a vasárnapi boltzárat, de egyértelművé tette, nem kizárt, hogy újból bevezeti. Az MSZP meg akarja védeni azt a törvényt, amely alapján az emberek szabadon dönthetnek arról, mikor vásárolnak, és a munkaadók szabadon dönthetnek arról, mikor van nyitva az üzletük - magyarázta Tóbiás az akció folytatását.

Nyakó István MSZP-s politikus már kedd délben át is vette a Nemzeti Választási Irodától (NVI) a vasárnapi boltzárral kapcsolatban kezdeményezett népszavazásának aláírásgyűjtő íveit - közölte az NVI. A kérdés így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?" Nyakó István népszavazási kérdését április 6-án hitelesítette a Kúria. 

Péterfalvi mondjon le!

A szocialista politikus később lemondásra szólította fel Péterfalvit, mert véleménye szerint több bizonyíték is alátámasztja, hogy a NAIH-elnök a Fidesz érdekeit szolgálja. Jelezte, kedden a rendőrségen fog érdeklődni, hol tart a nyomozás a február 23-án az NVI-nél történtek ügyében. Kitért arra is, hogy Erdősiné férje, Herceghalom független polgármestere csütörtökön a Fidesz-frakció meghívására a képviselői irodaházban járt. Az NAIH vezetőjére hivatkozva a Fidesz is illegitimnek nevezte az aláírásgyűjtést, amivel állítólag a szocialisták megtévesztik az embereket. A kormánypárt arra kérte az adatvédelmi hatóságot, hogy mielőbb vizsgálja ki az akciót.