Hol bolt, hol nem bolt

Tizenhárom hónapig tartott a magyarországi kiskereskedelmi boltzárlat, tizenhárom hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Kormány április 11-i ülésén hivatalosan is napirendre tűzze az üzletek nyitva tartását korlátozó törvény hatályba lépése után kialakult helyzet elemzését. Aztán felgyorsultak az események: a Rogán-Varga páros sajtótájékoztatójából tudhattuk meg, hogy a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. számú törvényt azonnali hatállyal törlik a magyar jogrendszerből. Április 12-én ez megtörtént, az Országgyűlés elsöprő többséggel elfogadta a 2016. évi XXIII. számú törvényt, s ezzel „kinyitotta” a 2015. március 15-én bezárt boltokat. Az azóta már hatályba lépett jogszabály indoklásából idézek néhány részletet és fűzöm hozzá gondolataimat.

1. „A vasárnapi munkavégzés tilalma azonban az embereket megosztó intézkedésnek bizonyult. Sokan vannak az ellenzői, és nem kevesen próbálnak politikai tőkét kovácsolni maguknak a megszületett törvény kapcsán.”

Előre tudható volt, hogy a társadalom nagyobb része utálni fogja ezt az ostoba korlátozást. Emlékezzünk csak: a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Liga Szakszervezetek a törvénytervezet benyújtásának pillanatától kezdve ellenezte a boltok vasárnapi bezárását. Valamennyi közvélemény-kutató jelezte, hogy a lakosság csaknem 70 százaléka áll szemben a szigorított kereskedelmi-vásárlási gyakorlattal. Nem politikai megfontolásból ellenezték az irracionális lépést, hanem párt hovatartozástól függetlenül tiltakoztak a bevezetése ellen. A kérdés ma is az, hogy a jogalkotók miért nem hallgattak a szakmai szervezetekre, miért nem hallották meg a nép szavát? Miért nem kezdeményezett 2014 őszén-telén a Kormány egy népszavazást a kérdésben? Miért kellett tizenhárom hónapig büntetni a kereskedőket, a munkavállalókat és a lakosságot?

2. „Meg kell állapítanunk, hogy az elmúlt egy esztendőben a vasárnapi munkavégzés tilalma továbbra is megosztó téma maradt, minden eredmény ellenére az embereket nem sikerült meggyőznünk”.

Az eredmény közismert: a péntek-szombati bevásárlások harci eseménnyé váltak, a kereskedelemben dolgozók által teljesített túlórák száma magasra szökött, az öt alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató üzletekből 9 000 dolgozó elvesztette munkahelyét, 2 500 kisbolt megszűnt egy év alatt. A Balatonnál és a Velencei-tónál kaotikus állapotok voltak tapasztalhatók a kánikulai hétvégeken. Könyörögtek is az érintett települési önkormányzatok a lazításért, de mint tudjuk, „pártunk és kormányunk” ridegen elutasította az ésszerű korrekció irányába mutató kezdeményezéseket. A múltbéli szabályozás idétlenségét jól illusztrálja, hogy a tóparti üdülőfalvak nagyobb boltjai nyáron nem, de télidőben a négy adventi vasárnapon nyitva tarthattak! Valóban nem sikerült meggyőzni az embereket. Csoda?

Azt persze nem gondoltam volna, hogy honfitársaim jelentős hányada (közel 70 százaléka) egy év után sem törődik bele a korábban megváltoztathatatlannak tűnő vasárnapi korlátozásba. Meg kellett tanulniuk „hat nap alatt” vásárolni, azonban egy pillanatig sem fogadták el az önkényes és ostoba regulát. Pénteken és szombaton kemény küzdelem folyt az áruházi parkolókban és a csemege pultoknál, de a polgárok maradék pénzüket mégsem vitték vasárnaponként a szűk választékkal rendelkező családi kiskereskedésekbe.

A magyarok tehát szívből gyűlölték a hétvégi vásárlás tilalmát, de az csak most vált köztudottá, hogy a legismertebb hazai tulajdonban lévő kereskedelmi láncok (is) hatalmasat buktak az elmúlt egy esztendőben. A sors furcsa fintora, hogy ezek a vállalkozói csoportok szorgalmazták a legharcosabban, hogy a hétvégeken kerüljön lakat a nagyobb méretű kereskedelmi egységek bejárataira. Nem gondoltak arra, hogy a városainkban – a megyei- és járási székhelyeken - üzemelő kis- és közepes méretű üzletek vasárnapi blokkolása első sorban a magyar vállalkozók forgalmi pozícióit fogja rontani. A multinacionális cégek tulajdonában lévő szuper- és hipermarketek fölényesen megnyerték a „hatnapos” értékesítési csatát, a vesztesek pedig egyértelműen a kisebb alapterületű hazai üzletek voltak.

3. „Mivel a vasárnapi munkavégzés tilalma kapcsán népszavazásra kerülhet sor, fontos mérlegelnünk, hogy milyen történelmi helyzetben történik meg a népszavazásra egy ilyen kérdésben. A kormány számára ma a legfontosabb kérdés a Brüsszel által szorgalmazott kényszer-betelepítés elleni egységes fellépés. Sokak számára az a cél, hogy a kényszer-betelepítés elleni egységes nemzeti fellépést megakadályozzák. Ezt megengedni felelőtlenség lenne.”

A fenti sorok egyértelműen azt igazolják, hogy a Kúria által elfogadott népszavazási kezdeményezés meghatározó módon befolyásolta döntésében a kormányzatot. Azonnal rükvercbe kapcsoltak, és a Rogán-Varga tandem indítvány benyújtásával próbáltak kihátrálni ki a saját maguk által létrehozott zsákutcából. A hirtelen fordulatot kizárólag politikai megfontolások vezérelték: a vásárlók, a munkavállalók és a vállalkozások érdekei sajnos most sem kerültek előtérbe. A törvény azonnali törlése volt a leggyorsabb – egyúttal a legkisebb áldozattal és költséggel járó – megoldási változat. Azonnali és teljes visszavonulás tanúi vagyunk. Szomorú, hogy ez a viszonylag könnyen értelmezhető szakmai és életmódbeli kérdés a pártok küzdelmének egyik jelképévé és eszközévé vált, a vasárnapi munkavégzés szabályainak be-, majd kivezetése nemzeti sorskérdéssé avanzsált. Én csak Brüsszel és a kényszer-betelepítés „emlegetését” nem értem az indoklásban. Lehet, hogy a kényszer-betelepített belgák is boltzárat terveznek?

Magyarországon vasárnaponként 1 millió ember dolgozik a közszolgálatban (tűzoltó, katona, vasutas, orvos, pap), és a versenyszféra legkülönbözőbb területein (pincér, taxis, újságíró, úszómester), akik munka- és szolgálati jogviszonyuk létesítésekor vállalták a hétvégi munkavégzéssel járó kényelmetlenségeket. Ez azt is jelenti, hogy minden negyedik hazai foglalkoztatott kereső tevékenységet folytat a hét utolsó napján. Az újranyitás többlet munkaerőt igényel, a tilalom oldása 0,15-0,25 százalékkal javíthatja prognosztizált GDP növekedési ütemet. Tavaly ez nem hiányzott?

Remélem, hogy Kormány hamarosan tárgyalóasztalhoz ül a szociális partnerekkel (munkavállalókkal, munkaadókkal) és közösen kidolgozzák a szervezett és rendezett hétvégi boltnyitás lehetőségének új feltételrendszerét. Hiszem, hogy a kereskedelemben dolgozó munkavállalók nem élik meg vesztesként az ismételt vasárnapi nyitva tartást. Ezt segítheti, ha a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) korábbi – a boltzár bevezetése előtti – javaslatait a közeli napokban megvitathatjuk.

Mi azt javasoltuk, hogy a bolti kiskereskedelemben dolgozó munkavállalók részére vasárnapi munkavégzés esetén a jelenleginél érzékelhetően magasabb vasárnapi pótlékot fizessenek. A törvény kötelezze a munkáltatót, hogy a jelenlegi 1 helyett 2 vasárnapi pihenőnapot biztosítson havonta a dolgozók számára, a vasárnapi munka kötelező elrendelhetőségét a törvény munkavállalónként évente 12 napban határozza meg. E mérték felett vasárnapi munkára kizárólag a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésével kerülhet sor. Azaz: 50 vasárnapból 25 tényleges vasárnapi pihenőnap, 12 –vel a munkáltató, 13-al a munkavállaló rendelkezik. A gyermekét egyedül nevelő szülőt csak önkéntes alapon, tehát kizárólag saját kérésére lehessen berendelni a hét utolsó napján.

Természetesen a vázolt feltételrendszer bővíthető és pontosítható. A rövid felsorolással mindössze azt akartam igazolni, hogy az eltörölt - értelmetlen és szigorú - törvény viszonylag könnyen kiváltható egy ésszerű és a munkavállalók szempontjait is érvényre juttató megállapodással. És akkor a vasárnap ismét vásárnap lesz. Ennek örülni kell, hiszen visszaszereztük szuverenitásunk egyik elveszni látszó szeletét: a szabad kereskedés és a korlátozás nélküli vásárlás jogát.

Miért is akarták elvenni?