Napi Extra;vasárnapi boltzár;

2016-04-19 08:09:00

Kapkodás

Méltatlanul kevés figyelmet kapott a Fidesz új ideológusának alapvető eszmetörténeti fejtegetése a múlt héten. Abból ugyanis mindenki megtudhatta, miszerint ők nem bolsevikok, hogy erővel csináljanak jót. Ez kulcsmondat, még akkor is, ha Kósa Lajos szavaiban kétségkívül némi sértettség is felfedezhető volt, amiért a társadalom nem értette meg, hogy ők csak jót akartak a vasárnapi boltzárral. De ha nem, hát nem, akkor visszacsinálták.

Azóta persze ennek szellemében kell kommunikálni. És lehetőleg bebizonyítani, hogy mindenről az ellenzék tehet, kiváltképp a szocialisták, noha ezúttal - fájdalom - Gyurcsány bűnössége nem nyilvánvaló. Már Kósa is elkezdte e tény elméleti alapozását, midőn rámutatott, hogy a vasárnapi pihenőnap „ősrégi baloldali követelés”, ezzel ment most szembe az MSZP, természetesen kiszolgálva a multik érdekeit. S e szellemben nyilatkozott meg a Fidesz egy másik ideológusa tegnap a parlamentben.

A szocialisták ugyanis nem átallottak még egy új törvényjavaslatot is benyújtani, mely szerint a vasárnapi kiskereskedelmi munkavégzésért 100 százalékos bérpótlékot kellene fizetni. Erre válaszolt a kormány nevében Cseresznyés Péter államtitkár, aki úgy vélte, az ellenzéki párt csak azt igyekszik jóvátenni, amit elrontott. Hiszen az ő idejükben is 50 százalékos volt a bérpótlék. "Keresik a hibást" - mondta, de arra már nem tért ki, hogy a vasárnapi boltzár körüli, több mint egy évig tartó őrület éppenhogy a hatalom kisded játékai közé tartozott. Hiszen - szerinte - a tavaly márciusban életbe lépett törvény sikeres volt, a vasárnap dolgozók száma csökkent, és a kereskedelmi forgalom is nőtt. A szocialisták viszont megannyi családanya helyzetét nehezítik meg és még a rossz helyzetbe került férfiak is érvei között szerepeltek.

Kapkodás, másra mutogatás a jellemző. Ja, ezt még ugyancsak Cseresznyés államtitkár fejtette ki az MSZP bűnlajstromához csatlakoztatva, s egyáltalán nem önkritika gyanánt. Ilyesmi ennek a hatalomnak még csak eszébe sem jut. Itt minden úgy van jól, ahogy a kedves vezető kitalálja és ha a dolog véletlenül nem működik - mint a netadó, vagy a vasárnap esetében -, akkor úgy tesznek, mintha rajtuk kívül álló erők aknamunkáját kellene megfékezniük. Eközben azonban mintha a korábbinál nagyobb zavar lenne a jól kialakított rendszerben. A Fidesz lényegében szembement hű csatlósával, a KDNP-vel, az államtitkár meg azért a baloldali álláspontért támadja a szocialistákat, amit Kósa frakcióvezető olyannyira hiányolt tőlük. Két miniszter nemmel szavazott volna, ha a főnökük engedi, néhány fideszes meg azt lebegteti, hogy még nincs vége az ügynek, visszajöhet a vasárnapi boltzár.

Mindebből látható, hogy mindenről a szocialisták tehetnek.