Növekszik a vizes vb ára

Csak a jövő évi állami költségvetés benyújtásakor derül ki, mennyibe kerül a 2017-es budapesti vizes világbajnokság. Eredetileg 23 milliárd forintról volt szó, most már 57 milliárd környékén járnak. "Vastag szám lesz" – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Világgazdaság megkeresésére.

Később derülhet csak ki az is, hogy mennyit áldoz a vizes vb-re a Magyar Telekom, az esemény első nemzeti fő támogatója. Seszták azt sem árulta el, hogy a torna logójára mennyit költött az állam.

Amikor a 2021-es vizes vb-re készülő Magyarország tavaly márciusban beugrott a 2017-es rendezést lemondó Mexikó helyére, Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke azt mondta, 23 milliárdba kerül majd a rendezés és az építkezés. Később azonban a Magyar Közlönyből az derült ki, hogy a költségvetés dupla akkora lesz. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2015 májusában részletes számokkal állt elő: a beruházás nettó 38,4 milliárd, bruttó 48,7 milliárd forintba került volna.

A vizes vb-t érintő hír, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoz a Dagály uszodát építő munkás balesete ügyében. A férfi túlélte a múlt pénteki zuhanást. Úgy tudni, őt szállította az a mentőautó, amely Angyalföldön súlyos balesetet szenvedett.

Szerző
2016.04.20 07:54

Lopetegui vereséggel debütált

Publikálás dátuma
2018.08.16 13:32

Fotó: AFP/ MARIUS BECKER
Vereséggel indult a Real Madrid számára a Cristiano Ronaldo és Zinedine Zidane nélkül éra, Julen Lopategui együttese ugyanis szerda este hosszabbítás után kapott ki 4-2-re a labdarúgó Európa Liga-győztes Atlético Madridtól az európai Szuperkupáért kiírt tallinni mérkőzésen.
„Boldogtalanok vagyunk, az pedig egyértelműen negatív, hogy négy gólt kaptunk. Ez nem normális, biztosan javulnunk kell"
– mondta Lopategui, akinek alakulhatott volna jobban is debütálása.
"– A harmadik góllal buktuk el a mérkőzést, ami érzelmileg is padlóra küldött bennünket. Kétségbeesetten mentünk előre, de gyorsan megkaptuk a negyediket is. De felkelünk, leporoljuk magunkat, megyünk tovább” – tette hozzá.
Diego Simeone, az Atlético edzőjének viszont volt oka az örömre. „Ki kell élveznünk ezt a sikert, mert nagyon kemény szenvedés az, amikor alulmaradunk. Ezen a mérkőzésen a sorsdöntő szituációk a javunkra dőltek el.”
Az Atlético Madrid sikerével története során harmadszor hódította el a trófeát 2010 és 2012 után. A találkozó legjobbjának pedig a klasszis teljesítményt nyújtó, két gólt szerző Diego Costát választották meg. „A 2014-es Bajnokok Ligája-döntőn alig voltam a pályán, így nagyon motivált, hogy egy teljes mérkőzésen bizonyíthassak a Real Madrid ellen. Nagy boldogság ez a siker, már csak azért is, mert a Real rendre legyőzött minket az európai porondon” – mondta a gólvágó.
A Tallinnból hazainduló spanyol sztárcsapatok számára a következő feladat a spanyol bajnokság hétvégi nyitánya: a La Liga első fordulójának összes meccsét a Spíler 1 Tv-n tekinthetik meg.

A nyitóforduló programja

Péntek: Girona–Valladolid (20.15), Betis–Levante (22.15). Szombat: Celta Vigo–Espanyol (18.15), Villarreal–Real Sociedad (20.15), Barcelona–Alavés (22.15), Eibar–Huesca (18.15), Vallecano–Sevilla (20.15), Real Madrid–Getafe (22.15). Hétfő: Valencia–Atlético Madrid (20.00), Athletic Bilbao–Leganes (22.00).

Szerző
2018.08.16 13:32
Frissítve: 2018.08.16 13:39

Franciaország vezeti a FIFA-ranglistát, Magyarország az 51.

Publikálás dátuma
2018.08.16 11:51

Fotó: AFP/ JEWEL SAMAD
A második helyen a vb-bronzérmes belga válogatott áll, Brazília a harmadik.
A világbajnok Franciaország vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) friss világranglistáját, melyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra – írja az MTI. A FIFA múlt hónapban nem adott ki rangsort, ugyanis még az oroszországi világbajnokság előtt bejelentette: a vb után jelentősen átalakul a férfi világranglista pontszámítása, amely már a magyar származású amerikai sportvezető és fizikus, Élő Árpád által kidolgozott és az ő nevét viselő rendszer alapján zajlik, ahogyan a sakkozóknál is. Az első, új számítás szerinti listán a világbajnok francia csapat hat helyet javítva átvette a vezetést, mögötte a második helyen a vb-bronzérmes belga válogatott áll, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokát a vb-negyeddöntős Brazília foglalja el. A vb-ezüstérmes horvát válogatott a huszadikról a negyedik helyre lépett előre. A tornán címvédőként már a csoportkörben búcsúzott a német csapat, amely az elsőről a 15. helyre csúszott vissza, s 2005 óta először esett ki az első tízből. A rangsorban a magyarok helyezése nem változott, azaz továbbra is az 51. helyen áll a válogatott. A magyarok Nemzetek Ligája-ellenfelei közül Görögország a 42., Finnország a 62., Észtország pedig a 94. pozíciót foglalja el. Az újfajta ranglistaszámítás szerint minden mérkőzés után kapnak vagy veszítenek pontokat a válogatottak. A győzelemért egy, a döntetlenért fél pont jár, de fontosság szerint nyolc kategóriába sorolták a találkozókat. A legkisebb szorzóval (0,5) azok rendelkeznek, amelyeket nem hivatalos nemzetközi játéknapon rendeznek, a legnagyobbak (6) pedig a világbajnoki meccsek a negyeddöntőtől a fináléig. A tétmeccsek többet érnek, mint a barátságos találkozók, az erősebb ellenfelekkel szemben több pontot lehet szerezni, de a pályaválasztónak és a győzelem mértékének nem lesz jelentősége. Az oroszországi torna eredményei már szerepelnek az új rangsorban. A rendszert a női válogatottaknál már korábban bevezették. FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés): 1. ( 7.) Franciaország 1726 pont 2. ( 3.) Belgium 1723 3. ( 2.) Brazília 1431 4. (20.) Horvátország 1643 5. (14.) Uruguay 1627 6. (12.) Anglia 1615 7. ( 4.) Portugália 1599 8. ( 6.) Svájc 1597 9. ( 8.) Spanyolország 1580 10. (12.) Dánia 1580 11. ( 5.) Argentína 1574 12. ( 9.) Chile 1570 13. (24.) Svédország 1565 14. (16.) Kolumbia 1563 15. ( 1.) Németország 1561 ...51. (51.) Magyarország 1409
2018.08.16 11:51
Frissítve: 2018.08.16 11:51