oktatás;pedagógussztrájk;

2016-04-20 14:02:00

Nem engedték ki a diákokat - Elmaradt az iskola akciója

Nem engedték ki azokat a diákokat a Trefort iskolából, akik már bementek az épületbe, így meghiúsult a tervezett élőlánc - tudta meg az Eduline.

A portál hozzátette, hogy egyébként nem sok diák akart csatlakozni az akcióhoz.

Nem ez volt az első eset, hogy a diákokat nem engedték sztrájkolni az iskolákban. A március 30-án tartott polgári engedetlenségi napon például bezárták a diákokat a fővárosi Márvány utcai gimnázium egyik tantermébe, hogy ne mehessenek az iskola elé tiltakozni. Egy olvasónk akkor azzal jelentkezett az intézmény elől, hogy a diákok az ablakon keresztül jelezték az utcán tiltakozó társaiknak, a szülőknek és civileknek, hogy egészen egyszerűen nem engedték őket demonstrálni, sőt bezárva tartották a fiatalokat a tanteremben, még a folyosóra is tilos volt kimenniük.

Lásd még: Kihalt iskolák, sztrájk az utakon - Leállhat az egész ország (Fotók)