oktatás;sztrájk;Együtt;

2016-04-20 15:49:00

Együtt: a kormány megpróbálja "megvezetni" a tanárokat

Az Együtt szerint a kormány időhúzásra játszik és "megpróbálja megvezetni" a tanárokat a pedagógussztrájk kezelésekor.

Szabó Szabolcs, az ellenzéki párt független országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kabinet az elmúlt időszakban többször is hazudott a pedagógusoknak. Példaként említette erre, hogy szerinte a kormány valótlanul állította, hogy 38 milliárd forintos többlettámogatást ad a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik), valójában ugyanis csak a novemberre és decemberre tervezett előirányzatot hozták előre és egy forinttal sem emelték a szervezet támogatását.

"Pont ugyanilyen átverés" a kormány azon állítása is, hogy a közoktatásnak százmilliárd forintos nagyságrendű támogatást adnak, hiszen nem jelent meg ilyen tartalmú költségvetési módosító javaslat - fejtette ki Szabó Szabolcs, aki szerint a kormány azzal is átveri a tanárokat, hogy a pedagógusoknak nagyobb tanítási, az igazgatónak pedig szélesebb körű gazdálkodási szabadságot ígér.

Az Együtt politikusa emellett elfogadhatatlannak nevezte, hogy több fideszes polgármester is munkajogi következményekkel fenyegette meg a sztrájkoló tanárokat. Kiemelte, az Együtt megérti a pedagógusok elégedetlenségét és garanciát vállal arra, hogy kormányra kerülése esetén egy "normális köz- és szakoktatási rendszert" alakít ki.