Győr;autótolvaj;

2016-04-21 11:29:00

Tóban landolt a lopott autó - Elfogták a győri tolvajokat (Videó!)

A győri rendőrök elfogták azt a két győrszemerei lakost, akik egy hónap alatt 11 gépjárművet törtek fel és rongáltak meg Győrben és környékén - olvasható a police.hu-n. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Egy 21 éves férfi, fiatalkorú társával együtt több gépjárművet tört fel és rongált meg a bennük remélt értékekért, illetve szórakozásból. A két elkövető úgy próbált meg elvinni több személygépjárművet, hogy azok ajtaját kifeszítették, vagy az ablakát törték be. Miután a megrongált autókat nem tudták beindítani, azokat otthagyták a helyszíneken. Az utolsó próbálkozásuk alkalmával a feltört gépkocsit sikerült elindítaniuk, így elutaztak azzal Mosonmagyaróvárig. Onnan még azon az éjszakán visszafordultak és Győrszemerére hajtottak, ahol az autót egy tóba lökték.

A két gyanúsított néhány hét elteltével újabb bűncselekményeket követett el Győrszemerén, ahol négy további gépkocsit törtek fel, melyek közül kettőt el is vittek. Az ellopott két gépjárműből az egyiket – miután nem tudták beindítani – a közeli Bakony-érbe lökték. A másik elvitt autóval elhajtottak a helyszínről, azonban egy kanyarban felborultak vele. A megrongálódott járművet visszafordították a kerekeire, majd egy közeli erdőben sorsára hagyták.

A rendőrök B. Balázs 21 éves győrszemerei lakost és fiatalkorú társát elfogták és előállították. A nyomozók a két férfi ellen jármű önkényes elvétele bűntett, annak kísérlete, illetve lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak. A gyanúsítottak helyszíni kihallgatásukkor részletes beismerő vallomást tettek - olvasható a rendőrség honlapján.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozói a győrszemerei tóba elsüllyesztett jármű roncsait a Mosoni Mentőcsapat tagjainak (a Győri Speciális Mentők és a Győrszemerei Önkéntes Tűzoltók) segítségével emelték ki.