A szerencsés tizenhármak

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál rendkívül gazdag programjában szerepel Szegvári Katalin új könyvének bemutatója is. Az esemény holnap délután lesz a Millenárison. A Napvilág Kiadó gondozásában megjelent kötetben az egykori népszerű tévés 12 fiatalabb és egy vele egyidős kollégáját mutatja be. A portrék a velük készített interjúkból állnak össze.

Egyetlen mondat és benne van a napjainkban közszolgálatinak már csak csúfolt média lényege: "A rádió felidegesít, a tévén mosolygok". Ezt válaszolja egy olyan szakember, aki - "jobb" időkben - dolgozott mindkét helyen, de most már egy kereskedelmi tévében látható. Arra a kérdésre reagál így, hogy manapság nézi-e egykori munkahelyei műsorait. Majd magyarázatképpen még hozzáteszi, számára a rádió fontosabb, mint a tévé, hiszen négy évig ott dolgozott és most azt érzi, az ő munkáját is tönkreteszik.

Sokan vannak ezzel így olyanok, akik egykor a Magyar Rádiónál és a Magyar Televíziónál kezdtek, de azóta messze kerültek az "anyaintézménytől". Jó néhányan persze nem is indulhattak másképpen, hiszen az első kereskedelmi tévék alig húsz éve működnek, s a rádiók sem sokkal régebben. Rengeteg olyan fiatal is van azonban, aki akár maradhatott volna a közmédiánál, de nem tette, és napjainkban hálát ad az égnek, hogy messzire került tőle. Ezúttal tizenhármat mutat be Szegvári Katalin új könyvében. Valamennyien már inkább középkorúak - a kivétel az immár nyugdíjas korú Vágó István - és közös bennük, hogy tehetségesek, így sokra vitték. Pályájuk elején egy ideig mindannyian dolgoztak az állami rádiónál vagy tévénél, ma pedig a kereskedelmi tévék meghatározó alakjai, esetleg már onnan is tovább álltak.

Az egykori tévés - A Hét és a Stúdió műsoraiban meghatározó szereplővé vált - szerző interjúkat készített az általa kiválasztott 13 emberrel, ők - mint a könyv címe is mondja - nem celebek, csak híresek. És joggal váltak azzá, hiszen tehetségesek és megszerzett tudásukat jól kamatoztatták. Hitelesek voltak a képernyőn - aki továbbra is szerepel, az is maradt -, de hitelesek választott új munkakörükben is. Szegvári nem is tagadja, hogy szereti őket, ám ez mindegyikük esetében annak elismerése, hogy sokat tettek a nézőkért és a korszerű médiáért.

A könyv előszavát jegyző Vitray Tamás (a vele készült hosszabb interjút holnap olvashatják lapunkban - a szerk.) szerint egyáltalán nem biztos, hogy a közönség többet akarna tudni ezekről a hírességekről, mint amennyit eddig tudott róluk, képernyős szereplésük alapján. Szegvári Katalin viszont azt gondolja - és ez esetben vele értek egyet -, hogy érdemes jobban megismerni őket, ezért olyan arcukat is megmutatja, amellyel - munkájuk közben - egyáltalán nem találkozhattunk. Lássuk tehát, kik ezek a - Vitray szavaival - "szerencsés tizenhármak" és miért méltóak a nagyobb figyelemre.

Azurák Csaba a Magyar Rádióban kezdett, de egy idő után kirúgták. Szerencséje volt, mert hívták a nem sokkal korábban indult TV2-höz, ahol végigjárta a ranglétrát. A Napló lóti-futi riporteréből végül hírigazgató és a Tények műsorvezetője lett. További sorsa azonban - már a vele készült interjú után - kérdésessé vált, most arra vár, hogy az új vezetés eleget tesz ígéretének és valóban kap-e egy napi háttérműsort. Ez azonban jelenleg erősen kétséges. Az biztos, hogy igazat mondott a könyvben, miszerint nem azért tévézik - és szerelmese munkájának -, mert szebb sonkát akar kapni a boltban, de lehet, hogy a szerelmét is át kell majd értékelnie.

Erős Antónia vidéken kezdett, Pécsről került az RTL Klub híradójába. Még arról is mesél, hogy egykor onnan adott anyagokat a Magyar Televízió rövid ideig élt hírműsorának, az Egyenlegnek is. Budapestre kerülve viszont napjaink egyik legjobb hírműsorvezetőjévé nőtte ki magát. Azt mondja, „szép, szerethető az utam. Remélem, sok távolság van még előttem”, s ebben biztos is lehet.

Az egykori Egyenleget felidézi Erős Antónia műsorvezető-párja, Szellő István is, de erősen kritikus éllel. Szerinte tarthatatlan helyzet volt, hogy Hankiss Elemér idején - az első médiaháború éveiben - kétféle híradót sugárzott az MTV. Igaz, azt elismeri, hogy amikor viszont már csak egyetlen Híradó maradt, Pálfy G. István vezetésével, "az meg olyan elfogult volt, hogy csak tovább gerjesztette az indulatokat". Mindenesetre Szellő megtalálta helyét az RTL Klubnál, valóban hiteles és munkatársai azt is nagyra értékelik, hogy minden helyzetben megőrzi nyugalmát.

Közvetlen főnökei közül kettő is szerepel a könyvben. Kotroczó Róbert hosszú ideje az RTL Klub hírigazgatója. Ő is az Egyenlegnél kezdett, tehetséges riporter, majd műsorvezető is volt. Egy ideig a kereskedelmi tévénél is szerepelt, ma azonban már csak irányít - közmegelégedésre. A vele készített interjúból az is kiderül, hogy ő harcolta ki a csatorna két közéleti műsorát, a XXI. Századot és a Házon kívült. Emellett pedig megtudhatjuk róla, hogy nagyon érdekli a történelem és a művészet, tehát egyáltalán nem nevezhető szakbarbárnak.

Ugyancsak főnök lett az RTL Klubnál Kolosi Péter. A Színház és Filmművészeti Egyetem média szakának elvégzése után az MTV-ben a Bánó András vezette Objektívnél kezdett, majd szinte indulása óta a kereskedelmi tévé munkatársa. A nézők a Fókuszban ismerhették meg, de már ő sincs képernyőn, viszont mindenki által elismert programigazgató. A kormánynak a médiát - és különösen az RTL-t sújtó - reklámadó-tervei elleni harcban nagyon elegánsan és kőkeményen képviselte a csatorna érdekeit. A könyvben arról is beszél, hogy az RTL-ben a különböző vélemények mind megjelenhetnek. "Számomra ez jelenti a sajtószabadságot” - mondja.

Kolosival egy osztályban végzett az egyetemen Máté Kriszta, aki szintén az Objektívnél kezdett, bár már az Egyenleget is tudósította, akkor még vidékről. Aztán a TV2 képernyőse lett, hosszú ideig Híradót vezetett, de megítélésének nem tett túlzottan jót, amikor egy vetélkedő (A leggyengébb láncszem) műsorvezetését is rá bízták. Közben szült két gyereket és napjainkban már ő is az RTL Klubnál dolgozik.

Ugyanott látható mostanában a bevezetőben már idézett Rábai Balázs is. Ő nem régóta váltott a kereskedelmi tévékre, hiszen sokáig a köztévé Híradójának, majd a rádió Krónikájának műsorvezetője volt. Amikor az utóbbi helyről - nem sokkal a 2010-es kormányváltás után, létszámleépítés címén - kirúgták, meg sem állt Ausztráliáig, ahol többek közt mosogatásból tartotta el magát, miközben nyelvet tanult. Visszatérve Pozsonyban kezdett dolgozni, majd véletlenül találkozott Kotroczóval, aki az RTL-hez hívta. Jól tette.

Ugyancsak az RTL munkatársa napjainkban Hadas Kriszta, akit - ifjú riporterként - még a rádió Krónikájában ismertem meg. Aztán ő is a kereskedelmi tévéknél kötött ki, a TV2-nél a kórházakról készített sorozatával lett országosan ismert és népszerű. A riportfilm-sorozat annyira jól sikerült, hogy az első adás után a hatalom megpróbálta letiltani, de csak annyit értek el, hogy kissé későbbi időpontra tették. Hadas sosem hagyta magát, igazságérzete jelentősen túlteng. Most azt mondja „nekem kamerát kell adni a kezembe, akkor vagyok szabad”, s ez valószínűleg nagyon igaz.

Sváby Andrással is hosszan beszélgetett Szegvári Katalin. Az interjúból kiderül, mennyire nyughatatlan ez az ember. Mondja is, őt egy feladat addig érdekli, amíg megoldandó, ha már működik a gépezet, inkább új kihívások felé néz. Sváby a rádióban kezdett, aztán az Objektívnél folytatta, következett a TV2 Naplója, aztán már saját - Kereszty Gáborral együtt vezetett - cége, az Interaktív, közben éttermeket is nyitottak, s ezerféle dolgot csinálnak, általában ketten. „Sose féltem a bizonytalantól, nagyon sokszor léptem ki a biztos tutiból” - meséli és kalandjainak még biztosan nem ért a végére.

Vujity Tvrtko még mint a TV2 munkatársa adott interjút a szerzőnek, de azóta már kirúgták onnan. Ő is pont annyira nyughatatlan, mint például Sváby, vagyis nem könnyű ember. A szakmát viszont megtanulta és ezt riportjai ugyanúgy bizonyítják, mint nagy példányszámban megjelent könyvei. Sosem tért ki a kihívások elől, de a nehéz helyzeteket is mindig megoldotta. Ha tehát most munkanélküli, az csak átmeneti állapot lehet, még gyakran találkozunk vele, nyilván a kereskedelmi médiában.

Három olyan ismert emberről is portrét készített Szegvári Katalin, aki a hírműsoroknak még a közelében sem járt soha. Az egyik Hajós András, aki arról mesél, hogy kövér, szemüveges gyerek volt és sokáig bátortalan. Ez azonban 18 éves korára megváltozott, évek óta pedig a kereskedelmi tévék "fenegyerekének" is tarthatják, hiszen mindig újdonságokon töri a fejét és igyekszik meg is valósítani ötleteit. Így aztán gyakran feltűnik a különböző médiákban, de jól ismert mint az Emil RulEz vezetője is. Azt mondja, „én egy önálló csónakot vezetek, és akkor szállok át a gályát húzni, amikor én akarom”. Ez hosszú ideje így is van.

Till Attila viszont éppen az ellentéte Hajósnak. El is ismeri, hogy „bulvár szempontból én egy kispolgár vagyok”. Ennek ellenére a köztévés és a TV3-as próbálkozások után megtalálta önmagát és hangját a TV2-nél. Úgy van benne a celebekkel készülő műsorokban, hogy némi távolságot is képes tartani tőlük. Közben pedig mint filmrendező is letette már névjegyét.

Több szempontból is kakukktojás a könyvben Vágó István. Egyrészt életkora miatt, hiszen a többi szereplőnél legalább egy jó tízessel idősebb. S bár hosszú köztévés pályafutása után vezetett vetélkedőket a kereskedelmi tévékben is, napjainkban már inkább a politikával kacérkodik, hiszen a Demokratikus Koalíció média munkacsoportjának vezetője, s gyakran nyilatkozik is pártja nevében. Kicsit meg is tagadja múltját, amikor azt mondja, „nekem sokkal többet ér azoknak a szeretete, akik a világlátásomért szeretnek”.

Tizenhárom embert mutat be Szegvári Katalin, tizenhárom sorsot és életutat. Sok bennük persze a közös, de mindegyik más. Kétségkívül érdekes róluk olvasni és szerzőnek különös képessége van, hogy megnyissa őket, őszintén beszéltesse valamennyiüket és így közel kerüljenek az olvasókhoz. Ez még akkor is igaz, ha - a nyilvánvaló szeretet miatt - csak a pozitívumok derülnek ki róluk. Kétségkívül nem celebek, de nemcsak hogy híresek, hanem szinte hőssé is válnak a könyv lapjain.

Ugyanakkor mindegyikük elmondhatná, amit Kotroczó Róbert fogalmaz meg az interjúban. "Hálás vagyok a sorsnak. Valóra vált a gyerekkori álmom. Kevés embernek adatik ez meg." A "szerencsés tizenhármaknak" ez megadatott. S általuk a nézők is többek lettek.

Az előzmények

Szegvári Katalin egykor megfogadta, hogy ha tovább tart a sminkelés, mint maga a műsor, akkor ő többet nem akar képernyőre kerülni. S mióta a Magyar Televízióban megszüntették a sikeres Stúdió című sorozatot, tartja is magát ehhez. Azt viszont nem fogadta meg, hogy nem készít többé interjúkat. Szeret beszélgetni és képes megnyitni az embereket. Most megjelent - portrékat adó - interjú-kötete már második a sorban. Négy éve már jelentkezett egy hasonlóval. Akkor 18 korábbi pályatársát, a tévézés és a rádiózás korábbi jelentős alakjait szólaltatta meg Hogy vagytok, ti régi játszótársak című kötetében.

Többek között beszélgetett Aczél Endrével, Horvát Jánossal, Vitray Tamással, Szilágyi Jánossal, Kertész Zsuzsával, Rangos Katalinnal és Vajek Jutkával is. Külön fejezetet szentelt azoknak a riportereknek, akik a tévézés "hőskorában", az elsők között váltak ismertté - műsoraik által. Interjúiról azt írta, még egyszer találkozni akart azokkal, akik egy időben mindennapos vendégek voltak a nézők otthonában és akiket ő is tisztel, becsül. Egyébként a beszélgetések többsége először lapunkban jelent meg, s csak a sorozat végén formálta könyvvé őket Szegvári Katalin. Aki a jelek szerint továbbra sem tesz le arról, hogy közel vigye mindenkihez azokat, akiket - szerinte - érdemes szeretni.

Ajánlások

Vitray Tamás: Ez a különös mesterség, amit én (szerintem egészen találóan) „televíziós civil”-nek hívok, szinte kényszerít, hogy közhírré tétessék.

Rangos Katalin: Ezeket a profikat nem a bulvársajtó csinálta meg, hanem saját eredetiségük, tehetségük és szakmai jártasságuk.

Bánó András: Fantasztikus volt ez a generáció, ezért nem véletlen, hogy nem tudták őket megtörni. Különös szerencsém volt, hogy velük dolgozhattam.

Érdi Sándor: Elképzelem: micsoda televíziót tudnának ezek csinálni a köz szolgálatában!