Előfizetés

Izrael nem mond le a Golán-fennsíkról

A (Szíriától elcsatolt) Golán-fennsík hovatartozása választóvonal Izrael számára, a területnek meg kell maradnia a zsidó állam részeként - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtökön Moszkvában, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt.  Mindent megteszünk az ellen, hogy a Golán-fennsíkon a terror újabb frontja nyíljon meg ellenünk - mondta.

Netanjahu elmondta, azért érkezett az orosz fővárosba, hogy a szorosabb katonai együttműködésről egyeztessen, elkerülendő az incidensek lehetőségét Izrael és Oroszország között, amely Bassár el-Aszad elnök kormányának oldalán beavatkozott a szíriai harcokba.  A TASZSZ felhívta a figyelmet arra, hogy Putyin tegező formában fejezte ki jókívánságait izraeli tárgyalópartnerének a pészah közelgő zsidó ünnep alkalmából. Netanjahu Oroszország és az egész világ zsidóságát köszöntötte ugyanebből az alkalomból.

Putyin figyelemre méltónak nevezte, hogy Izrael miniszterelnöke a Kremlből üdvözölte nemcsak Oroszország, hanem az egész világ zsidóságát is.  Putyin Az orosz elnök fogadta Mahmúd Abbász palesztin elnököt, akit arról biztosított, hogy Moszkva támogatni fogja a közel-keleti békefolyamat előmozdítására irányuló erőfeszítéseit. Abbász egy új, a 2007-ben az amerikai Annapolisban tartotthoz hasonló nemzetközi Közel-Kelet-konferencia összehívását szorgalmazta.

Rogán megmagyarázta

Egy év és egy hónap élet és virulás után kimúlt a vasárnapi bolt zárvatartást kimondó kormányrendelet. A parlament pedig eminens tanuló módjára azonnal elfogadta. Az emberekkel készített interjúkból egyértelműen kitűnt, hogy általános megelégedésre talált a tilalom visszavonása. Persze - ahogy minden más esetben is lenni szokott - most is akadnak fanyalgók, de a társadalom nagy többsége örült a rendelet visszavonásának. Mindenesetre nem volt meglepő, hogy a kormány megpróbálta megmagyarázni a hirtelen váltást, de biztos vagyok benne, ha a Kúria nem ad szabad utat az MSZP referendum-kezdeményezésének, minden maradt volna a régiben. Akkor bizonyosan nem állította volna Rogán propagandáért felelős miniszter, hogy a rendelet elérte kitűzött gazdasági célját, a szocik riogatásai nem jöttek be s különben is eleve elhatározták, hogy egy év elteltével megvizsgálják a vasárnapi boltzárlatnak a nemzetgazdaságra, valamint a társadalom széles rétegeire gyakorolt hatásait, ezeken kívül nem mondhatta volna, hogy nem történt semmi különös, csupán annyi, hogy meghallották a zemberek véleményét, ahogy ez a demokráciákban természetes.