Kis szarkák, nagy szarkák...

Igaz a mondás: ha száz forintot lopsz nagy eséllyel börtönbe csuknak. Ha száz milliót, megúszhatod.

Finoman pedzegeti a sajtó, hogy a quaestoros Tarsoly akár meg is úszhatja az évszázad legnagyobb pénzügyi csalását. Ha a bíróság és a vádhatóság továbbra is köti az ebet a karóhoz és egyik sem engeded a maga álláspontjából, akkor május 31-én megszüntetik a büntetőeljárást, a Quaestor csalók nem kerülnek bíróság elé. Tarsoly kijöhet, 30 ezer károsult meg futhat a pénze után.

Az egyik nemzetközi üzletlánc áruházában bolti szarkát fogtak. Az illető két rúd szalámit próbált a kabátja alatt kicsempészni, de a térfigyelő kamerák lebuktatták. A tolvaj – akit visszaesőnek minősítettek – első fokon két év letöltendő fogházbüntetést kapott.

A Parlamentből és a Képviselői Irodaházból elvittek egy halom számítástechnikai eszközt. Vadonatúj laptopokat, amelyek összértéke 1,75 millió forint. Valamelyik raktárosról gondolják, hogy ő lehetett a szarka, s olyan helyen csempészte ki a gépeket, ahol nincsenek kamerák, ahol nem áll őrség.

Most aligha lesznek nyugodt éjszakái a lebukott raktárosnak, pedig a gépek egy része megkerült, de a börtönt aligha fogja megúszni.

Hetek óta találgatja a sajtó, hogy miből fogja visszafizetni az Országos Roma Önkormányzat azt az 1,6 milliárd forintot, amelyet Farkas Flórián regnálása idején a semmibe vezető „Híd a munka világába” című programra költöttek. Jutott belőle bútorra, fizetésre, bérelt autókra. Hogy megkerül-e a pénz? Ki tudja. Farkas képviselő ettől még nyugodtan alhat.

Szerző

Válóper

Az, hogy mi dúlja fel szerda óta a jobbikos Novák Előd lelkét, tudjuk. Ő maga mondta el, miután híre futott, hogy Vona Gábor pártelnök őt és három túl radikálisnak tartott társát kiparancsolta az elnökségből. Túl azon, hogy demokratikus versenyt számon kérve ("nem helyes érvek helyett erőből lezárni a konstruktív vitákat, Vona az egész pártot nem formálhatja a maga képére, nem távolíthatja el a másként gondolkozókat, egy alulról építkező mozgalom esetében nem lehet kikerülni a tagság előtti megmérettetést"), újraindul a tisztségért. Rettentő mód elkeseredett. Meglepetésszerű válópert emleget, leforrázva érzi magát, mert nemcsak róluk van szó, hanem a nemzeti radikalizmus jövőjéről, amely nem válhat Fidesz kettővé.

Azt, hogy mi jár Vona Gábor pártelnök fejében, nagyjából elég régóta tudjuk. Láttuk a cukiságkampányt, olvastuk, hogy a Jobbiknak középre kell húznia, mert csak úgy tud kormányra kerülni, ha a nemzeti radikalizmusa nem emel gátat a potenciális szavazók és a Jobbik közé. Ugyanakkor újra és újra híre kel annak, hogy a Fidesszel a G-napon szakító Simicska Orbánt buktató ellenerőt építene fel belőle 2018-ra, s egy új párt létrehozásának lehetetlenségét beismerve, a Jobbikot pénzelné. Már ha az lecsiszolná saját jobb szélét, mert minden más adott, legfőképp az érintetlensége a hatalomban. Ezt a teóriát aztán minden erővel sulykolja a Fidesz is, nem csak a meglehetősen homályos és rétestésztaként nyújtott KGBéla üggyel, hanem a guruló orosz rubelekkel is, amit soha, senki nem bizonyított, s csak válaszként szolgálnak a kormányfőnek, amikor a baloldali-liberális tévénézők enyhe arcpírral gyanútlanul összecsapják a tenyerüket Vona Gábor kérdése hallatán: van-e önnek strómanja, miniszterelnök úr? A baloldal nem kérdez így.

Novák Előd nem tudja, hogy nem történik semmi különös, csak az, ami minden rendes nemzeti radikális párttal történik Hitler SA-ja után szabadon: ha meg akarja ismételni Orbán Viktor parlamentáris puccsát, és legitim demokratikus választásokon akar parlamenti többséggel kormányra jutni, akkor nem elég a Betyársereget maga mögött tudnia, hanem el kell zavarnia a remélt választói sokaságot zavaró címzetes betyárokat. Úgy kell látszódnia - s e látszatot csak erősítené, ha szakad a párt -, mintha beljebb húzódna a szélekről, ahol viszont már túl sokan vannak, vagy látszanak lenni. Beljebb, középre, amely már csak az elemzők - meg Orbán Viktoron kívül, a többi pártelnök - fejében létezik. Mert Orbán pontosan tudja, ilyen közép nincs. Egyetlen közép az egész nemzet, amely ha így haladunk választhat majd a lejárt Fidesz és a Fidesz 2 között.

Szegény Novák meg emlékezhetne a permanens radikális nemzetiszocialista forradalmat hirdető Ernst Röhm sorsára, a hosszú kések éjszakájára, amely után a német polgárság békésen hajtotta esténként párnára a fejét, mert álmát egy államférfi őrizte rendületlenül. És még csak 1934-et írtak.

Mi ehhez képest egy meglepetésszerű válóper?

Szerző
Friss Róbert

Orbán Gáspár hite

Orbán Gáspárt nem ismerem személyesen, de egyszer véletlenül éppen mellém ült Andor László egyetemi előadásán. A körbeadott jelenléti ívből láttam, hogy ő a miniszterelnök fia. Semmi feltűnő nem volt rajta, tabletjével, kis kontyával és öltözetével ugyanolyan urbánus fiatalnak látszott, mint a szemináriumi teremben ülő egyetemisták többsége. Ezért kicsit meglepett, hogy egy-két hónappal később hittérítőként tűnt fel az interneten és a hírportálokon.

Vezető politikus hozzátartozójának lenni természetesen mindig egyfajta celebség is, különösen, ha a politikus a kezdet kezdetén nem teszi világossá, hogy a családjának, a hozzátartozóknak az abszolút „privacy” jár. Ezt kevesen tudják megtenni, hiszen a kampányok idején jól jön a családi idill. De az idilli képet rajzoló média – legalábbis annak független és ellenzéki része – ugyanakkor hiéna is tud lenni, ha valami botrányosat, vagy akárcsak szokatlant szimatol ki a politikus hozzátartozói körül. Ilyenkor nagy a felháborodás, holott a korrekt válasz az lenne, hogy az első családi fotót, közös interjút, a kötelező protokollon túli médiaszereplést tetszettek volna visszamondani.

Ezzel együtt méltatlannak érzem azt a gúnyt és ellenszenvet, amellyel a média és a kommentelők nagy többsége fogadta Orbán Gáspár rövid bejelentését megtéréséről és a Felház című vallási közösség rendezvényéről. Néhány mondatos bemutatkozásába a legnagyobb rosszindulattal sem lehet mást belemagyarázni, mint kissé naiv hitet Isten valódi megtapasztalásában. Nagyon sokan vagyunk, akik valamilyen módon keressük Jézust, a nagy történelmi egyházaktól a Hit Gyülekezetén át egészen a minden szertartásrend nélkül összejáró, vagy egyedül imádkozó emberekig. Önmagában az sem botrányos, ha a társai a toborzáshoz a miniszterelnök fiának ismertségét is felhasználják: noha nem lennék meglepve, ha Gáspár lenne köztük a legdinamikusabb szervező. Hiszen ahonnan a hírnevét örökölte, onnan dinamizmust is örökölhetett.

Ami pedig a kezdeményezését illeti, az politikailag ugyan teljesen semleges, de a jelenlegi kormányzat egyházpolitikájával nyilvánvalóan ellentétes, talán lázadó is. Orbán Gáspár elmondta, hogy bár huszonkét évig volt a magyar református egyház normakövető híve, Istennel csak Ugandában találkozott, s ezért alakítana egy olyan közösséget, amelybe jöjjenek „keresztények és nem keresztények, hívők és nem hívők”. A Fidesz-kormány éppen az ilyen kis vallási csoportokat, okkal-ok nélkül szektáknak nevezett közösségeket diszkriminálja a nagy történelmi egyházak ellenére. Gáspár nyilván nem beszél erről, de a fellépése azt sugallja, hogy Isten hívását nem feltétlenül a törvényesen bejegyzett egyházak államilag támogatott templomaiban lehet meghallani. Ez őszinte üzenetnek tűnik, még ha persze nem is feltétlenül kell egyetérteni vele.

Az pedig külön is figyelemreméltó, hogy Afrikával, a harmadik világgal kellett találkoznia azon, hogy a merev egyházi formákon túl találkozzon a maga Istenével. Bármennyire más történet, a katolikus egyház feje, Ferenc pápa is a harmadik világ (Gáspárénál sokkal mélyebb) ismeretével, a szegénység és kiszolgáltatottság megtapasztalásával tudta megújítani sokunk számára a katolicizmust. Ferenc pápáról amúgy a jobboldali kommentelők a magyar net világában sokszor csak hörgő gyűlölettel tudnak szólni.