Születésnapot ünneplünk, úgy ám! Öt éve, április 25-én írta alá Schmitt Pál az Alaptörvényt, amit nagyon helyesen nem is alkotmánynak neveztek, nehogy össze lehessen téveszteni bármi olyan dokumentummal, amelyik az alkotmányosságot vagy a jogállamot akarná erősíteni. Összetéveszteni már csak azért sem lehetett, mert nem is úgy jött a világra. Meg sem próbáltak mögé nemzeti konszenzust teremteni, egymás értékeit tiszteletben tartani, népszavazást kérni. Sem a népet, sem az ellenzéket nem vették kutyába sem.
Na, olyan is lett. Már az sem lehetett jó ómen, hogy az írással hadilábon álló elnök szignálta. Róla azóta kiderült, hogy a nevét néha olyan dolgozatokra is odaírta, ahová nem kellett volna. Sem ő, sem az alaptörvény szövege nem bizonyult túl időtállónak, pedig utóbbit gránit szilárdságúnak ígérték. Most itt állunk az ötödik születésnapon egy eleve születési hibás, meglehetősen repedezett, többször újrafaragott - agyonmódosított és kissé pecsétes gránittal. Nem baj, szülinapi bulinak azért lennie kell. Már csak azért is, mert az április 25-e jelképes nap: a Fidesz 2010-es győzelmének dátuma, ezért kellett szegény Schmittnek éppen a rá következő évben, húsvéthétfőn ünnepélyesen aláírnia a hatalmukat körülbástyázó törvényt, ahelyett, hogy locsolni mehetett volna. A negyedik évfordulón is volt zsúr, sok vendéggel, kétnapos konferencia a parlamentben. Orbán gyönyörű beszédet mondott, amely szerint az Alaptörvény „alkotmányos identitásunkat is megjeleníti”. Azt ugyan nem értettem, pontosan miben áll az „alkotmányos identitásunk”, de az kicsit aggasztott, hogy – mint mondta - „az alkotmányt úgy tekinthetjük, mint a nemzet személyi igazolványát”. Nem tudom, más hogy van vele, de én általában rém ronda vagyok az igazolványképeimen, a személyi igazolványon pláne. Így lehet ezzel az alaptörvénnyel a nemzet is. Nem szívesen mutogatná, mert nem a legjobb képet festi róla.
Már csak azért sem, mert számos jogot korlátozott vagy elfelejtett, ami a rendszerváltáskor újraszövegezett elődjében még megvolt. Kikerült belőle a társadalombiztosítás fogalma. Ettől kezdve a nyugdíj és az egészségügyi ellátás nem a befizetéseinkkel megszerzett elvitathatatlan jogunk, hanem állami adomány, úri kegy, annyi és olyan, ahogy az állam jónak látja. Az Alaptörvény kihagyta a nyugdíjalapból fizetendő járandóságok közül a rokkant- és az özvegyi nyugdíjat. Az özvegyi nyugdíjhoz a gyakorlatban még nem mertek nyúlni, de az Alaptörvénytől vígan megtehetnék. A rokkantak meg is tapasztalták, mit jelent a jog elvesztése.
A család új definíciójába csak a házasság és a szülő-gyerek viszony fért bele, az élettársak nem alkotnak családot, ahogy az előző kapcsolatból született gyerek sem családtagja az őt akár tíz éve nevelő élettársnak. Nem is igényelhet utána annyi adókedvezményt. Ha valami nem tetszik, nemigen ugrálhatsz: az Alaptörvény szűkítette az Alkotmánybíróság jogkörét, nehezebben és ritkábban lehet már hozzájuk fordulni. Duplájára emelték a népszavazások részvételi küszöbét, ha egyáltalán sor kerül rájuk.
A sorozatos módosítások (ennyit a „gránit”-ról) tovább rontottak a helyzeten. Ha az Alkotmánybíróság nagy néha mégis elkaszált valamit, gyorsan beleírták az Alaptörvénybe, ami ellen már nincs apelláta. Így emelődött alkotmányos rendelkezéssé, hogy a hajléktalanokat bűnözőként kezelve ki lehet tiltani a közterületekről, a végzett egyetemistákat röghöz szabad kötni, hogy a kormánytöbbség dönti el, melyik vallási közösségből lehet bevett egyház, méghozzá a kormányhűség, az „együttműködésre való alkalmasság” alapján.
Kell is a születésnapi hejehuja, pompa, harsonaszó, hogy ne figyeljünk ezekre az ünneprontó részletekre. Az ötödik évfordulónak felül kell múlnia a negyediket, nem vitás. Ha akkor egy darab konferencia volt, most lesz öt ünnepség, öt különböző helyszínen. Nem négy és nem hat, hogy el ne felejtsük a bűvös ötös számot. Hátha akkor jelesnek látszik Magyarország alkotmányos teljesítménye. Sajnos, némely nemzetközi jogvédő szervezet úgy viselkedik, mint Csipkerózsika születésnapján a gonosz tizenharmadik tündér. A Freedom House szerint a kormányzati nyomulás miatt a média csak „részben szabad”, a demokrácia nem áll biztos és tartós lábakon, csak „részben konszolidált”, már Bulgáriától is lemaradtunk.
Ami már csak azért is szemenszedett hazugság, mert hol vannak a bolgár alkotmánynak olyan lenyűgöző illusztrációi, mint amilyeneket Kerényi Imre festetett a miénkhez?! Fogadni mernék, a bolgárok nem is hallottak még az „Alaptörvény Asztaláról”. Lehet, hogy képesek egy hokedlin tartani, ide vezet az ezeréves államiság hiánya!
A festmények között néhány áltörténelmi rettenet (Horthy az obligát fehér lovon, vagy a Göncz Árpádra hasonlító magyarfaló Clemenceau a trianoni kastélyban) mellett volt egy igen tanulságos is. Nagy Imre újratemetésén a Hősök terén az oszlopon az arkangyal helyett óriás kaméleon, az veti árnyékát az ünneplőkre, Orbánostul. A képek – talán ezért - raktárban porosodnak. Ott várják az Alaptörvényt, ha vége a bulinak.