Ugye jól emlékszünk még a Gyurcsány-féle kormányzati negyed ötletére, és arra is, milyen botrányt kavart a Fidesz a tervezésre elköltött milliók miatt. De: ne essünk amnéziába, csak azért mert nem szeretjük a Fideszt; ezt az elképzelést még a Népszava is keményen bírálta, egészen pontosan a magyar belpolitikával szinte egyáltalán nem foglalkozó, Párizsban élő kiváló író Méray Tibor kritizálta, hosszú cikkben elemezve, miért is ártalmas a kormányzati negyed gigaberuházása. A mondandónk szempontjából ez most mégis mellékes, mert a Nyugati pályaudvarhoz elképzelt épületegyüttes beruházása és praktikuma össze se mérhető a Vár Orbán-féle átalakításával. A miniszterelnök, tudjuk róla, szeret a múltba révedni, magát hol a reneszánsz világába, hol a reformkor idejébe repíteni, hogy aztán egyszer csak a Horthy-korszakban találja magát. Ezekkel a révedésekkel amúgy semmi baj nem lenne, ha, egyfelől nem kerülne sok-sok milliárdnyi közpénzbe, azaz nem a mi forintjainkat költené a hobbijára – vigyázat ez nem a foci -, másfelől pedig elképzelései egyeznének a mi ízlésünkkel. (Általában nem egyezik.) Ugyanakkor még az olykori – mondjuk: gyakori – ízlésficamon is túl lehetne lendülni, illetve dehogy lehetne, de most maradjunk annyiban, hogy lehetne, ha nem párosulnának megalomán elképzelésekkel, amelyek viszont már átlépik a történelmi korokat, a stílusok egységét, és csak saját gondolkodásának ficamait tükrözik. Hogy ezek a ficamok miből táplálkoznak, már pszichológus után kiáltana, ám itt nincsenek pszichológusok, csak hajbókoló végrehajtók, kerüljön az nekünk bármennyibe is. Mint például most ez az erkély, amely a Karmelita-kolostor új dísze lesz, az orbáni elképzelés szerint. Pusztán azért, mert a kormányfő onnan akarna letekinteni népére. Hiába műemlék az épület, hiába a világörökség része, hiába az ennél enyhébb esetekben is eddig oly rigorózus jogszabályok, ha egyszer a mi miniszterelnökünk száz négyzetméteres erkélyt akar magának, akkor, ha a fene fenét eszik, akkor is megépül. Csak azért, hogy mi nézhessük, innen lentről, amint végigsétál – fölöttünk. Igen, mi ezt fogjuk tenni; bambán bámulunk, mint rendesen.
