VS.hu;

2016-04-25 15:29:00

Lemondott a VS.hu főszerkesztője

Lemondott főszerkesztői pozíciójáról, és elhagyja a VS.hu-t Lebhardt Olivér. „Hibáztam, amikor hagytam, hogy a támogatott tartalmak a támogató feltüntetése nélkül jelenjenek meg, noha ebbe beleszólásom nem volt, de az is igaz, ez elegendő ok lehetett volna akkori felmondásomra” – írta Facebook-posztjában. 

Lebhardt Olivér közölte, vállalja a felelősséget. "Ugyanakkor kijelentem, hogy a vezetésemmel a szerkesztőségben szabad, autonóm, független újságírói munka folyt, amire büszke vagyok. A folytatáshoz a maradó kollégáknak minden segítséget megadok."

Nem ő a nap első távozója: felmondott a Századvég-iratokat kiperlő Joó Hajnalka is. Joót követve távozik a VS-től Rovó Attila, a Közélet rovat vezetője, aki Facebook-bejegyzésében azt közölte, hogy felmondott Munkácsy Márton, a hírrovat szerkesztője, és a néhány hete az Indextől érkezett Joób Sándor szerkesztő is. Távozik a közéletes Kovács Áron is, valamint a Startup Nation nevű projekt – amely pont alapítványi pénzből működött – szerzője, Dzindzisz Sztefan - írja az mno.hu.

Szintén felmondott a VS-hez nemrég a Kreatívtól érkezett Bátorfy Attila is, aki Facebook-posztjában azt írta: „sem az eddigieket nem tudom sem erkölcsileg, sem szakmailag elfogadni, sem pedig a továbbiakat, mert semmilyen általam elvárható garanciát nem kaptunk a folytatás tisztaságára vonatkozóan”. Erre vasárnap kért garanciát a VS.hu szerkesztősége, akkor az újságírói közlemény azt állította, hogy kaptak garanciát. Kósa András közélet rovatos újságíró is a távozók közé lépett, Facebookon ezt írta: „valóban azt írtunk, amit akartunk, de ennek most így itt a vége. Sajnálom, főleg, hogy nem fogunk együtt dolgozni ezekkel a fasza kollégákkal.” A magazin rovatos Puskár Krisztián kulturális újságíró is felmondott, posztjában azt írta: „nehogy az legyen, hogy ha nem írom ide ki, akkor nem történik meg.”

Joób Sándor Facebookon azt közölte, hogy visszaállítja március eleji kezdésétől kapott fizetésének közpénz jellegét. „Egyhavi fizetésemet ezért egy olyan alapítványnak fizetem be, ahol átlátható módon költik el, és ha még megkapom a második fizetésemet, azzal is ugyanezt teszem” – írta posztjában. Állítása szerint újságíróként még szeretne embereket arról kérdezni, mire és hogyan költöttek el közpénzt, „ezért semmiképpen nem szeretném, ha a nevemmel kapcsolatban mindezt joggal vagy jog nélkül bárki felemlegetné. Ugyanezt kérem a VS.hunál dolgozó összes újságíró esetében is. Ők erről a helyzetről biztosan nem tehetnek.”

Megírtuk: Nyomtalanul eltűnt a Vs.hu a legnagyobb hazai hírgyűjtőoldal kínálatából, miután kiderült: a nyilvánosság, sőt, a portál egyes újságírói tudta nélkül kaszált mintegy félmilliárd forintot kiadója (amely most már az Origóé is), a New Wave Kft. a Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól. Nemcsak a péntek este nyilvánosságra hozott szerződéseket követő botrány, hanem a Vs.hu főszerkesztőjének magyarázkodása is rosszat tehetett ugyanis a lapnak, azt ugyanakkor nem sikerült megtudunk, pontosan mi áll a Hirkereso.hu-ról történt eltűnés hátterében. Forrásaink szerint nem előre tervezett változtatásról van szó, s az ügynek nincs köze az Origo.hu-val való, esetleges összevonáshoz sem, mert a tervek szerint a Vs.hu külön felületként működik a jövőben is. Ezt azonban jelentősen megkérdőjelezték az elmúlt napok eseményei.

Lásd még: Haverok, buli, jegybank