Szerintem;Matolcsy György;

2016-04-26 08:26:00

Matolcsy fizetése

Az országgyűlésen Bárándy szocialista képviselő megkérdezte Matolcsy úrtól, az MNB elnökétől, nem tartja e pofátlanságnak ötmillióra emelt fizetését, ami ráadásul régebbi kijelentésével homlokegyenest ellentétes. A válasz: nem, sőt! Részletesebben elmondta, az ő és helyettesei fizetése "csak" a banki vezetők jövedelmének átlaga és például a szlovák vagy a cseh nemzeti bank elnöke nála többet keres. Ráadásul az általa bevezetett sikeres, gazdaságtörténeti jelentőséggel bíró unortodox módszerek miatt meg is érdemli. Csak mellékesen jegyzem meg, Matolcsy az általa létesített banki alapítványoktól is kap havi több mint kétmillió forintot. Ezt be sem vallja a NAV-nak, mondván átutalja alapítványoknak, bár mint kiderült, azért nem mindet.

Azt nem tudom mennyi a cseh nemzeti bank elnökének a fizetése, azt viszont igen, hogy az átlagbér tavaly Magyarországon 154 ezer forint volt, Csehországban meg 225 ezer forint, de Szlovákiában is 202 ezer forint. Ami a sikeres gazdaságpolitikát illeti, nézzünk meg néhány új statisztikai adatot, azok mit mutatnak. Az Eurostat legfrissebb kimutatásából kiderül az uniós országok közül nálunk csak a görögök, románok, bolgárok élnek szegényebben, de ha így folytatjuk, már nem sokáig. Jó jel, ha lehet ezt annak nevezni, hogy már "csak" 1,8 millió ember él mélyszegénységben, a statisztika szerint. Tudnám még folytatni Matolcsy érdemeinek felsorolását. Valamennyien jobban járnánk, ha "sikeres" gazdaságpolitikáját inkább csak oktatná az általa alapítandó egyetemen, mintsem a bőrünkön gyakorolná.