RTL;TV2;kábeltv;Dirk Gerkens;

2016-04-27 19:50:00

TV2 - Gerkens elsimítaná a botrányokat

Dirk Gerkens megpróbálta elsimítani a TV2 körüli botrányokat, ám eközben olyan nézettségi adatokra hivatkozott, amelyek nem fontosak a kereskedelmi szférában. Forrásunk szerint a valóság az, hogy a TV2 meg sem közelíti az RTL szintjét. Andy Vajna csatornájának vezetője elégedett stábjával, s a Tények lejárató anyagaival sem volt baja. Eközben kiderült, a napokban bevezetett terjesztési díjat a kábelszolgáltatók vélhetően a fogyasztókra fogják terhelni, mert nyereségük így is épphogy fedezi a rendszer fenntartásának költségeit.

Üzleti szempontból irreleváns számokkal és paraméterekkel fényezte Dirk Gerkens a TV2-t a Népszabadságnak adott, szerdán megjelent - interjújában, mondta az RTL-csoporthoz közeli forrásunk. A korábban az RTL-t, jelenleg a konkurens TV2-t irányító szakember ugyanis a 4 éven felüli lakosság körében, egész nap mért nézettségi adatokra hivatkozva állította, hogy Andy Vajna csatornája nézettségben kezdi utolérni az RTL-t. A reklámozóknak azonban csupán a 18 és 49 év közötti korosztály a fontos, s nem egész nap, hanem a kora esti fő műsoridőben (prime time). Forrásunk szerint e tekintetben a TV2 igen gyengén teljesít, nézettsége átlagosan nagyjából a Film+ és a Cool Tv szintjén áll. Hozzátette, érdekes, hogy a TV2 6-9 százalékos közönségarányát tekintve a hirdetők szemében nem minősül országos csatornának, szemben az RTL 20-24 százalékával.

Több pénz a közmédiába
Közszolgálati hozzájárulásként 70,14 milliárd forintot javasol a közmédiának juttatni a jövő évi költségvetés tervezete; ez negyedmilliárd forinttal több a 2016-ra megszavazott 69,86 milliárdnál. Tavaly november 3-án, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) idei költségvetéséről szavazva az országgyűlés úgy határozott, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) működésére összesen 77,7 milliárd, az NMHH-éra 32,3 milliárd, míg a médiatanácséra 481 millió forint áll rendelkezésre. Ebben szerepelnek a közszolgálati hozzájárulás mellett a szervezetek piaci bevételei is.

Az interjúban Gerkens próbálta elsimítani a TV2 körül kerekedett botrányokat, s érzékeltetni, "minden rendben van". A vezérigazgató elmondta, nemcsak a tulajdonos, hanem ő maga is elégedett Kökény-Szalai Vivien hírigazgatóval, és biztos benne, "hogy irányba állítja majd a hír- és aktuális műsorokat. Ugyanolyan eredményes lesz a tévés munkája, mint amilyen sikereket a média más területén elért. Ne felejtsük el, hogy a Szalai által korábban irányított magazin, a Story úgy tudta növelni az eladott példányszámát, hogy közben a nyomtatott sajtó haldoklik. Ez fontos szempont volt a kinevezésekor". Kifejtette, amikor átvették a TV2 irányítását, egyeztetett Vajnával az új szervezeti struktúráról, s Kökény-Szalai neve már akkor felmerült a vezetők listáján, mivel az infotainment műsorokat a szórakoztatás irányába akarták elvinni. Leszögezte, teljesen elégedett a stábbal, a botrányok kapcsán pedig nem fontolgatott lemondást.

A nagy felháborodást okozó Juhász Péter és Pukli István riportok kapcsán elmondta, azokról előzetesen nem tájékoztatták, ő pedig hagyja szabadon dolgozni a munkatársait, mert az RTL-nél sem várta el, hogy ilyesmiről informálják. A lejárató anyagokat természetesen látta, de az azok körül kialakult hisztéria jobban meglepte, mint maguk a riportok. Arra a kérdésre, hogy mindezt etikusnak találja-e úgy felelt: "mentalitását tekintve nem éreztem nagyon másnak, mint amit az előző munkahelyemen tapasztaltam". Ennek kapcsán Gerkens az ellenzéki sajtónak is odaszúrt, mert szerinte az "ellendrukkerek" minden lehetőséget megragadnak a csatorna kritizálására, a sikereikről pedig nem számolnak be.

A TV2 tavalyi veszteségéről azt mondta, "tetemes" volt, de számot nem akart mondani. A héten bevezetett terjesztési díjról még folynak az újratárgyalások a szolgáltatókkal, mert korábban túl alacsonyra lőtték be azt. A vezérigazgató ugyanakkor úgy látja, hogy a programdíj bevezetése mellett rövidesen óriási lehetőségek nyílnak számunka a reklámbevételeket illetően is, mert az RTL piaci helyzete szerinte fenntarthatatlan. "Miközben több mint 50 százalékos a részesedésük a tévés hirdetések piacán, a közönségarányuk csoportszinten 27 százalékos. És közben 30-40 százalékkal drágább, mint a TV2" - vélekedett.

A kormány hétfői döntése a két kereskedelmi csatornán kívül a fogyasztókat is érzékenyen érintheti. A programdíj hatására ugyanis nagy valószínűséggel emelkedni fognak a kábeltelevízió-előfizetési díjak, ám ennek mértékét egyelőre nem lehet megbecsülni - mondta lapunknak Ökrös Gergely. A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ) elnöke szerint az áremelésről minden szolgáltató egyénileg dönthet, ám azt figyelembe kell venni, hogy a műsortovábbítás nyeresége már jelenleg is alig fedezi annak költségeit, például a rendszer karbantartását. Hozzátette a kormány döntése "sokkszerűen érte" a szövetséget, s azon társaságokat érinti a legfájdalmasabban, akik kisebb, televíziós hálózatokat üzemeltetnek, holott a kabinet rendre hangsúlyozza, fontosnak tartja a magyar kis- és középvállalatok támogatását. A programdíj bevezetése évi 4-5 milliárd forint bevételt hozhat a "jelentős befolyásoló erejű, lineáris audiovizuális médiaszolgáltatóknak", tehát az RTL-nek és az Andy Vajna tulajdonába került TV2-nek.

Eredetileg a terjesztési díjat a csatornák a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal (NMHH) kötött megállapodás értelmében 2015 januárja óta szedhetnék, ám eddig ezt a kormány egy 2014-es rendelete megakadályozta. Mindezzel vélhetően nyomást akartak gyakorolni az idő közben kormánykritikussá vált RTL-re, és meg akarták gyorsítani a TV2 felvásárlását. A korábbi nyilatkozatok szerint a szolgáltatóknál a csomagárak 800 forintos emelkedését is eredményezhetné a tarifa bevezetése, az Origo azonban kormányzati forrásból úgy értesült, hogy ezt akár hatósági eszközökkel is meg fogják akadályozni. Olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy az évi több milliárd forint bevételt hozó intézkedés hatására az RTL Híradó a jövőben kevésbé kormánykritikus hangnemre vált. Ezzel kapcsolatban Kolosi Péter programigazgató vezérigazgató-helyettes a Népszavának azt mondta, már korábban is felmerült a vád, hogy pénzért máshogy viszonyulnak majd az Orbán-kormányhoz: "erre csak azt tudom mondani, hogy nézzék továbbra is az RTL hírműsorait, amelyek következetesen és elvszerűen készülnek".

Letagadta Habonyt
Habony Árpádnak nincs befolyása a TV2-re - állította Dirk Gerkens. Arra a kérdésre, hogy akkor miről beszélgetett a titokzatos miniszterelnöki tanácsadóval pár hete a Four Seasons Hotelben, a TV2-vezér azt mondta: nem Habonnyal beszélgetett, hanem egy másik asztalnál reggelizett, Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke valótlanul állította, hogy együtt látta őket. Habonyhoz fűződő viszonyáról úgy nyilatkozott: "okos embernek tartom, és tudott rólam, hogy kedvelem az okos embereket. De a Facebookon még nem jelöltük be egymást". A nemrégiben gazdasági igazgatónak kinevezett Halkó Gabriellát jó szakembernek tartja, aki nem azért kapott igazgatói széket, mert korábban Habony üzlettársa volt. Emellett Halkó épp azért tapasztalt szakember, mert cége a köztévének is készített műsorokat. Halkó Apropó Kft.-je gyártotta a közmédia Ridikül című műsorát, néhány év alatt 2,5 milliárd forint állami megrendelést söpört be. Az ő neve szerepelt azon a Szerb utcai házon, ahol korábban Habony gyakorta megfordult, s ahol a főtanácsadó volt felesége, Kaminski Fanny édesanyja bérelt lakást a belvárosi önkormányzattól.