MNB;Matolcsy;8-as;

2016-04-29 15:47:00

Már a jegybank címéből is „elloptak” egy 8-ast?

Hétköznapi ésszel fel nem fogható módon „ellopták” a Magyar Nemzeti Bank címének egy részét is. Vagyis a korábban a Szabadság tér 8-9. alatt székelő intézmény egy ismeretlen hátterű központi intézkedés révén már csak a 9-es szám alatt található. Állítólag az elnöki folyosón sem lehet már 8-as számot tartalmazó ajtó. Mindez - a jegybanki dolgozók szerint - Matolcsy György elnöknek a 8-as számmal szembeni új keletű fóbiájának következménye. Korábban a látogatóközpontot záratta be, majd magántestőrséget is alapított. Az MNB válasza kérdéseinkre legalábbis különös.

Bár a Magyar Nemzeti Bank körül ma elsősorban a több százmilliárdos alapítványi pénzmozgások, illetve támogatási botrányok miatt forr a levegő, egy aprónak tűnő, de annál különösebb esemény is szóbeszéd tárgya a jegybankban.

Mint lapunk megtudta, „ismeretlen okból” hirtelen megváltozott az intézmény címe. Míg korábban évtizedeken át az V. kerületi Szabadság tér 8-9. szám alatt székelt a bank, újabban a 8-as szám eltűnt. Olyannyira, hogy a banki dolgozóknak új névjegyeket készíttettek – munkatársunk több ilyet is látott -, és azokon is már csak a Szabadság tér 9. szerepel. Eltűnt a főbejárat melletti címtábla, s átírták a címeket internetes portáljukon is – bár figyelmetlenségből egy-két helyen még a 8-9. olvasható.

Korábbi felvétel Fotó: Vajda József

Korábbi felvétel Fotó: Vajda József

Egy a jegybankból nemrégiben távozott munkatárs szerint Matolcsy György valamiért tartani kezdett a 8-as számtól, ezért rendelte el a változtatást. Szóbeszéd tárgya az épületben, hogy az őrzött elnöki szinten a 8-ast tartalmazó ajtószámozásokat is megváltoztatták 7+1-re, vagy 7/1-re.

Úristen, az ott nem egy...8-as??

Úristen, az ott nem egy...8-as??

Az MNB elnökének fóbiáiról már korábban is írtunk. Elsőként közöltük, hogy mivel erősen idegenkedik más – egyszerű – emberek közelségétől, már 2013-ban bezáratta a banki látogatóközpontot, ami korábban igen népszerű volt. Az indoklás szerint „műszaki okokból”. Később a Népszava számolt be először arról is, hogy saját személyes testőrséget alapított Matolcsy. A Terrorelhárítási Központ, és a Készenléti Rendőrség munkatársaiból verbuválták az MNB Biztonsági Szolgáltatások Zrt-t, 200 millió forintos alaptőkével. Főtevékenységének a személybiztonságot jelölték meg.

Tavaly ősszel ez a biztonsági cég új, kizárólagos tulajdonú vállalkozást alapított Qualitas-Védelmi Tanácsadó Kft. néven, 140 milliós alaptőkével. Információink szerint e két cég közreműködésével védik az elnök személyét, lakását, sőt az alelnököket és környezetüket is. A védelmi cég egyszemélyi – igazgatóság nélküli - vezetője Marosán Attila alezredes lett, aki 2010-től a Köztársasági Őrezred személyvédelmi főosztályának vezetője volt, egykor többek között Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnököket is védte. A Zrt. több száz lőfegyvert, és 200 ezer darab lőszert is vásárolt. Tavaly kétmilliárdnál több forintot költött az MNB a biztonsági cégeire. Marosán Attila alezredest időközben beválasztották Pénzjegynyomda Zrt. felügyelő bizottságába is.

A jegybank kommunikációs igazgatósága lapunk kérdéseire azt válaszolta, hogy Marosán jelenleg is hivatásos állományú rendőrtiszt és az MNB-Biztonsági Zrt. vezérigazgatója. A látogatóközpont bezárásának okait, illetve annak anyagának hollétét firtató kérdésünkre nem reagáltak.

A címváltozással kapcsolatban azt közölték, hogy az MNB jelenleg is érvényben lévő Alapító Okirata értelmében az MNB székhelycíme nem változott, az 1054 Budapest Szabadság tér 8-9.

Az ajtószámozások megváltoztatását is cáfolták. Levelükben a feladó címeként ugyanakkor a Szabadság tér 9. áll.