Csányi Sándor;

2016-04-30 08:01:00

Általános félreértés

E héten, habár közvetett módon, de az ország egyik legbefolyásosabb embere, az OTP elnök-vezérigazgatója is állást foglalt a közpénz-magánpénz vitában. Csányi Sándornak nem - a gondolom általa is mélységesen tisztelt, az MNB eddigi elnökei közül leginkább a magyar nemzeti érdekeket szolgáló (©Szijjártó Péter) - Matolcsy György közpénzt magánpénzzé varázsló alapítványairól jutott eszébe, hogy tisztázzon néhány kérdést, de a kormányfő és környezete ugyanúgy felszisszenhetett, mintha az MLSZ elnöke a jegybankról beszélt volna.

Történt, hogy elmérgesedett a vita a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA, magyarul: Felcsút) és Bernd Storck, a magyar foci-válogatott szövetségi kapitánya között egy felcsúti játékos kapcsán, akit Storck szerint méltatlanul mellőz az Orbán Viktor alapította PFLA. Csányi MLSZ-elnök pedig nem átallotta megvédeni szövetségi kapitányát, méghozzá azzal, hogy felhívta a figyelmet egy "általános félreértésre". "Az MLSZ nemcsak szavakkal, hanem konkrét, állami forrásból származó támogatásokkal segíti az akadémiák munkáját. Tisztán kell látni, hogy többségében nem magánvagyonból, hanem állami pénzből indult meg az elmaradt magyar futball utánpótlás-nevelésének felzárkóztatása." Csányi nem gondolhatott másra, mint a focicsapatok társasági adókedvezményből (TAO) való támogatására, amiből - talán nem véletlenül - a Felcsút kapja a legtöbbet.

Talán emlékeznek arra az esetre is, amikor 2014 húsvétján, a felcsúti stadion megnyitóján a Hír 24 riportere megkérdezte a kormányfőt, milyen érzés, hogy közpénzből felépítettek a háza mellé egy stadiont. Orbán Viktor pedig azt felelte: "A magyar gazdaságpolitikai gondolkodás régóta küszködik a kommunista örökséggel, amit az ön okfejtéséből is hallhattunk. Meg kéne érteni, hogy pénzt a vállalkozók termelik meg, és ők döntenek arról, hova adják a pénzüket. Ez nem közpénz."

A kormányfő pont ugyanúgy érvelt, mint Kósa Lajos, aki az utóbb az Alkotmánybíróságon elbukott jegybanktörvény-módosítást azzal próbálta megvédeni, hogy amikor a nemzeti bank átrakja az alapítványaiba a közpénzt, onnantól az már magánpénznek számít: "addig közpénz, amíg az alapító nem tette bele az alapítványba a közpénzt, és attól kezdve az alapítványi pénz, és nem közpénz". Értik, ugye? Az orbáni érv szerint a TAO-támogatás azért nem közpénz, mert a vállalkozók termelik meg, ergo magánadomány. Pedig, ahogyan Csányi rámutatott, ez egy "általános félreértés", itt állami pénzről van szó. Ahogy az Átlátszó egyszerűen összefoglalta: ha a vállalkozók nem egy foci- vagy más sportklubbot támogatnának a társasági adókedvezményből, akkor az összeget adó formájában be kellene fizetniük a cégeknek, vagyis ez a bevétel hiányzik az államkasszából. Ezen a ponton ér össze Orbán és a Kósa érvelése: a jegybank alapítványainak adott pénz az MNB nyereségéből származik, és éppúgy a költségvetésből hiányzik, ahogyan a vállalkozó adója.

Attól, hogy magáncélra használják fel, a közpénz még nem veszíti el közpénz jellegét. Az ezzel ellentétes gondolkodás, amely nem tud különbséget tenni a köz- és a magánpénz között, az igazi "kommunista örökség". De legyünk megengedőbbek, Orbán meg Kósa nem komcsik, csak osztoznak az "általános félreértésben", amelyet persze mindenki jól ismer, aki csak kicsit is élt az átkosban. És persze valahogy mindig saját, vagy baráti körük előnyére értik félre a különbségtételt. Már csak ezért is jó lenne, ha az MNB alapítványai megfogadnák Péterfalvi Attila ajánlását, és az általuk támogatott magánszemélyek nevét nyilvánosságra hoznák.

Nehogy később félreértés legyen.