„Nemsikerülések” évadja

Ha a kormány szóvivője vagy más állami potentát azt jelenti ki az esedékes bicskanyitogató pénzbotrány kapcsán: aki törvénytelenséget lát, tegye meg a feljelentését, és várja meg a bíróság döntését, akkor ott nagy a gáz, viszont semmi nem történik majd.

Kovács kormányszóvivő a század legaljasabb interjúját adta csütörtökön Kálmán Olgának. Korunk Bányász Rezsője kifejtette, hogy a kormány nem befolyásolhatja az MNB működését, az alapítványok vagyona pedig csak növekedik folyton. Politikai cirkusz zajlik, ha meg történt törvénytelenség, azt majd a „szervek” fogják eldönteni. (Nem ám kivizsgálni...!) Kovács dicséretesnek nevezte, hogy az MNB tetemes nyereségre tett szert és ebből a közvagyont gyarapítja.

Óh, hogy a terem búrája nem szakad rá! Hiszen az árfolyamjáromban nyögő emberek zsírján süti Matolcsy a pecsenyét.

A szóvivő szerint, ha jóindulattal tekintünk a jegybank tevékenységére, látjuk az eredményt is. De ugyan mi ördögért tekinthetünk rá így? Azt csacsogjuk körbe, hogy bődületes felárazással megy itt minden még az ingyenpénzek körül is?

A bestiálisan elárulós választ hozó kérdést tette föl a riporter: „önök el akarták titkolni az MNB alapítványainak gazdálkodását” Kovács: „de sikerült?”

Nem, uram, de legalább tiszta vizet öntött a nyílt kártyákba. Titkolták volna, de ehhez is hülyék. Maguknak ma már a legegyszerűbb gazemberkedés sem sikerül.

Ahogyan kollégám-barátom, a karikaturista Pápai Gábor annó megrajzolta az „ellen-Kósáné” archetípusát: nem elég tisztességtelennek lenni, annak is kell látszani.

Szerző

Iránytű a lopáshoz

Párhuzamosan fut két botrány. Azaz semmi nem fut párhuzamosan, ha ugyanis csak a jobboldali orgánumokat olvassuk, nézzük, hallgatjuk, ott igazában csak Medgyessy Péter Alstom-ügye szerepel vezető helyen, az MNB és Matolcsy pénzszórása marginális hír. Azaz, ha csak kormánypárti médiából tájékozódik valaki, akkor a baloldal nemzetközi botrányáról kap információkat, pedig hát nagyságrendekkel többről van szó - ráadásul közpénzeket érintően - a jegybankelnök esetében. Az előbbinél parlamenti vizsgálóbizottság után kiált a Fidesz, az utóbbinál mindent rendben lévőnek talál.

De lépjünk el a két eset összehasonlításától, és fogadjuk el mi is fő témaként az Alstom-féle korrupciós ügyet. Tudjuk, hogy valóban vizsgálat zajlik ekörül, mégpedig a britek kezdeményezésére. A feltételezés az, hogy a francia cég Magyarországon is megvesztegetett politikusokat, befolyásos embereket, hogy tőlük vásároljunk metrókocsikat. Medgyessy Péter francia-specialistaként, lobbi-cég tulajdonosaként került be a hírekbe, mégpedig azért, mert a tranzakció kapcsán 180 millió forint áramlott cégéhez a franciáktól. A volt kormányfő ebből a pénzből 60 milliót utalt felesége számlájára, „Születésnapi ajándék” megjegyzéssel.

Ne foglalkozzunk most azzal, hogy lehetett-e az akció mögött korrupció, mindenesetre Medgyessy azt mondja, áll a parlamenti vizsgálóbizottság elé; derüljön ki az igazság. És bár a hazai parlamenti bizottsági vizsgálatok még soha nem derítettek ki semmiféle igazságot, higgyük el, ezúttal másként lesz. (Erős naivitás kell hozzá.) Félő, hogy ezen az úton semmit nem fogunk megtudni, persze, ha a hajdani kormányfő nem teljesen tisztázott módon jutott pénzhez, az derüljön ki és legyenek következményei. Van azonban a történetnek egy másik szála, ami mindannyiunk, tehát valamennyi állampolgár számára ijesztő. Mert míg a közpénz szórására vállalkozó Matolcsy esetében rejtve maradnak azok a magánszemélyek, akik az MNB alapítványain keresztül jutottak pénzhez, addig Medgyessynél a feleség neve és számlája, mi több az intimnek szánt kommentár („Születésnapi ajándék”) is nyilvánosságra került, ki tudja milyen hírforrásból; az ügyészség, vagy a bank juttat ehhez az információhoz a kormánylapot. És ez ebben az ijesztő: a hatalom, ha érdekei úgy kívánják, átlép minden (jogi)normát. Kiteríti titkainkat, hogy kiteríthessen bennünket.

Szerző
Németh Péter

Ha arcul csapnak...

Képzeljük el, hogy megérkezik a kancelláriaminiszter és a kormányszóvivő a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóra, és üres terem fogadja őket. Sehol egy újságíró. Azok sem tudhatnák meg, hogy mi történt, akik a tévében néznék az eseményt, mert az M1 hírcsatorna sem közvetítené a Kormányinfót.

Ha elképzeltük, akkor térjünk vissza a valóságba. Ilyesmi ugyanis elképzelhetetlen. Pedig ok lenne rá. A héten hat újságírót - meghatározatlan időre - kitiltottak a parlamentből, mert renitenskedtek. "Alkalmatlan időpontban és alkalmatlan" helyen igyekeztek - egyébként kínos - kérdéseket feltenni képviselőknek, de főleg Orbánnak és Kövérnek. Ezzel - a T. Ház által megfogalmazott közlemény szerint - "kényelmetlen helyzetbe" hozták őket. Magyarul provokáltak. Mégpedig azért, mert a jegybanki alapítványokról igyekeztek véleményeket gyűjteni. Ami bizony a kormánypártiaknak kellemetlen, még akkor is, ha - Lázár Jánostól tudhatjuk - a jegybank annyira független, hogy földi halandók lényegében még csak hozzá sem érhetnek.

Világos, hogy egy parlamenti épületben nem grasszálhatnak szabadon mindenféle emberek, különösen nem újságírók. Tény, hogy a házszabály betartandó. Az is tény, hogy a kitiltott tudósítók megsértették a 9/2013-as számú házelnöki rendelkezést, amely azt szabályozza, hogy hol lehet forgatni.

Ugyanakkor az sem kétséges, hogy a sajtó munkatársai csak a feladataikat igyekeznek végezni. Márpedig a három évvel ezelőtti házelnöki rendelkezés és az arra hivatkozva megfogalmazott kitiltás egyértelműen sérti a sajtószabadságot. A Társaság a Szabadságjogokért szerint alkotmányellenes is. Mindenesetre kétség kívül lehetetlenné teszi a sajtó munkáját az Országgyűlés épületén belül. S igaza van a jogvédőknek, amikor arra hívják fel a figyelmet, miszerint nincs igazolható indoka annak, hogy megtiltják a forgatást a média munkatársainak az épület termeinek többségében.

A hat tudósító kitiltására csak egyetlen valódi válasz lehetett volna. Ha az újságírók testületileg kivonultak volna a parlamentből, s mindaddig nem is mennének vissza oda, amíg sűrű elnézést kérve nem engedik vissza kollégáikat. Egyszer már tudatosítani kellene a hatalomban, hogy nem a médiának van szüksége rájuk, hanem nekik a médiára. Ha a tévék és az újságok - határozatlan ideig - bojkottálnák a híradást a parlament, meg a kormány munkájáról, akkor az urak talán rájönnének, mennyire helytálló az előbbi mondat. Tudom persze, hogy ez lehetetlenség. A sajtó pontosan annyira kétfelé szakadt, mint az ország. A hatalmat feltételek nélkül kiszolgáló része pedig semmilyen körülmények között nem venne részt egy ilyen szolidaritási akcióban. A szolidaritás, mint olyan, ki is veszett a sajtó jelenlegi szótárából, még akkor is, ha jobb- és baloldali újságoknál, portáloknál vagy tévéknél dolgozó újságírók nagyon gyakran jól együtt tudnak működni. Nem is rajtuk múlna egy ilyen bojkott. Csakhogy a főnökök változatlanul elküldik őket az Országgyűlésbe, a Kormányinfókra, a parlamenti eseményekre. Jellegzetes, hogy a kitiltásban érintett egyik sajtószerv vezetője tiltakozó levelét azzal zárja, hogy továbbra is igyekeznek megfelelni a vonatkozó normáknak, s bízik benne, hogy "az ügy megnyugtatóan rendeződik". Ahelyett, hogy elküldené a kitiltókat melegebb éghajlatra és megígérné, hogy amíg azok visszaélnek hatalmukkal, addig egy szó sem jelenik meg róluk a lapjában.

Hiszen a hírversenyben nem kell minden áron részt venni. Vannak pillanatok, amikor az emberi és újságírói méltóságnak többet kellene nyomnia a latban, mint annak, hogy kielégítsük a polgárok érdeklődését a közügyek iránt. Ha ugyanis ebben a munkában tudatosan és rendszeresen akadályoznak, akkor arra kell felhívni a figyelmet, hogy ez így nem mehet tovább. S nem a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezetnek lenne elsődleges feladata, hogy kiálljon a kitiltottak mellett. De ők megtették, mint ahogy azt is, hogy az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak az ügyben.

Vegyük észre, az egész szakmát csapják arcul szinte naponta a hatalom emberei, ha éppen úgy tetszik nekik. Kövér László a mostani kitiltás előtt néhány hónappal az RTL Klub munkatársait űzte el a parlamentből. A kancelláriaminiszter pedig a maga cinikus módján kommentálta az esetet a tegnapi Kormányinfón. Arra emlékeztetett ugyanis, hogy a kormány éppúgy megtűrt szereplő a Házban, mint az újságírók. Lázár János felidézte, hogy 2011-ben a képviselők döntöttek arról, a végrehajtó hatalom nem lehet egy épületben a törvényhozással. Széles mosolyok közepette azt már elfelejtette hozzátenni, hogy az - akkori - kétharmad természetesen ugyanúgy az orbáni akaratot szavazta meg egykor, mint napjainkban, amikor már nincs kétharmad. "Megtűrt lakóként" még arra is figyelmeztette az újságírókat, hogy tartsák be a játékszabályokat, mert "a házelnök úr nem viccel".

És ez megy minden csütörtökön a Kormányinfón és még soha senki nem állt fel, hogy ezt a bohóckodást már nem hallgatja tovább. Pedig egyszer már szólhatna valaki, hogy valódi infókra lenne szükség és nem olyan közlésekre, amiket a hatalom viszont akar látni és hallani a különböző médiumokban. Jobb- és baloldaliakban egyaránt.

Amíg zsúfolt széksorok fogadják a mindenkori kormánypropagandát, addig a hatalom kénye-kedvére tilthat ki újságírókat bárhonnan.