"Egyszer nagyon megvert, ököllel, majdnem elszakadt a retinám. A bíró azt mondta, hiába a látlelet, bizonyítsam be, hogy ő ütött meg... Mondtam, hogy rendőrségi segélyhívás volt, bezárkóztam a ház másik részébe, onnan hívtam a rendőrséget. Kértem, hogy kérje ki ennek az iratait, de azóta sem értesítettek (...) Úgy éreztem, hogy amikor a bántalmazással kapcsolatban odaadtam a látleleteket, lesöpörte az asztalról" - mesélte házassági bontópere során szerzett tapasztalatait Bella, a Patent Jogvédő Egyesület munkatársainak. Nem ő volt az egyetlen, aki hasonló bírói hozzáállásról számolt be, a patentesek tavaly 15 interjút készítettek olyan bántalmazott nőkkel, akiknek ügye a hatóságok, illetve a rendőrség elé került. Az interjúk a Bíróságfigyelő program keretében készültek, amelyet egy korábbi, 2013-14-es kutatás folytatásaként végzett 2015 tavaszától 2016 tavaszáig a Patent Egyesület a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával.
A kutatás során civil önkéntesek - jogászok, joghallgatók, pszichológusok - segítségével megfigyelték a bíróság működésének átláthatóságát, a párkapcsolati erőszak bírósági kezelését. A monitorozók tapasztalatai, illetve a megszólaltatott bántalmazottak beszámolói alapján egyértelművé vált, hogy a magyar bíróságokon nem kezelik szakszerűen az ilyen ügyeket, gyakori a hitetlenkedő, távolító, bizonyítékokat negligáló, áldozathibáztató bírói hozzáállás, gyakran az eljárásokba bevont szakértők felkészültsége sem megfelelő. A 14 hónapon át tartó kutatás eredményeinek pénteki ismertetőjén megtudhattuk azt is: Magyarországon a családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyek sok esetben nem a nemzetközi szakmai előírásoknak megfelelő elbírálásban részesülnek.
Indoklás nélkül zárt tárgyalás
Sándor Beáta, a program koordinátora elmondta: önkénteseiktől összesen 117 monitorozólap érkezett be, ami összesen 85 megfigyelt tárgyalást jelent (a lapok száma azért magasabb, mert egy tárgyaláson több önkéntes is részt vett). Ezek közül egészen biztosan 52 tárgyaláson volt szó párkapcsolati erőszakról. Bár a nyilvánosságnak elengedhetetlen feltétele lenne, hogy tudható legyen, mikor, hol és milyen tárgyalásokat tartanak, a monitorozók arról számoltak be, hogy a tárgyalási jegyzékek gyakran nem voltak előre megismerhetők, ha mégis, átláthatatlanok, pontatlanok voltak, nem lehetett követni, hogy mely esetekben van szó családon belüli vagy nők elleni erőszakról. A nyilvánosság kontroll-funkcióját akadályozta az is, hogy a bírók sokszor indoklás nélkül zárt tárgyalást rendeltek el, még akkor is, ha a felek ezt nem kérték.
Sándor Beáta hangsúlyozta: kutatásuk nem reprezentatív, nem lehet megállapítani, hogy az esetek hány százalékában kezeli a bíróság nem megfelelően az ilyen ügyeket, már csak azok összetettsége miatt sem. Hozzátette: már az, hogy egy-egy tárgyaláson előfordulhat, hogy a bíró a bántalmazásról nem vesz tudomást vagy az áldozatot hibáztatja, jelzi: van mit átgondolni, van min javítani. A megfigyelők beszámolói szerint gyakori volt a bírók lekezelő, fölényeskedő hozzáállása, s többször az is előfordult, hogy a bírák által összefoglalt és jegyzőkönyvbe vett vallomásokból kimaradtak fontos részletek. Volt olyan eset is, hogy a bíró azt sürgette: a felek menjenek ki tíz percre a folyosóra, béküljenek ki és vonják vissza feljelentéseiket.
"Ez is jól mutatja, hogy a bíróság a bántalmazások természetével sincs tisztában, hiszen a beszámoló szerint ebben az esetben a nő már többször kibékült férjével, de a bántalmazások folytatódtak. Végül már az életét féltette, így esze ágában sem volt kibékülni" - mondta Sándor Beáta. Hozzátette: a férj hajlandó lett volna a "folyosói békülésre", a nő magától értetődően nem, a bíróság előtt mégis a bántalmazó tűnt fel jó színben (békülni akart, így együttműködő), míg a bántalmazottnál ennek épp az ellentettje állt fenn.
Bántalmazás, mint családi konfliktus
"Fontos beszélni arról is, hogy ki mit ért bántalmazás alatt a jogértelmezésben" - erről már Spronz Júlia beszélt. A Patent Egyesület jogásza szerint sokak csupán a fizikai erőszakot értik ez alatt, miközben ide tartozik a szóbeli, érzelmi, gazdasági erőszak is, ennek ellenére szinte minden esetben csak a fizikai erőszakot veszik figyelembe - vagy gyakran még azt sem. "Mindez igen általános a magyar jogrendszerben is" - mondta. A kutatás során több olyan esettel is találkoztak a megfigyelők, amikor a bíróság szemet hunyt a bántalmazás felett, különösen akkor, amikor gyermekelhelyezésről, kapcsolattartásról való döntésre kerül sor.
A bántalmazás, illetve a bántalmazó "láthatatlanná tételének" több módja is van a jogvédők szerint, ilyen, amikor a bíróságon a bántalmazást egyszerű családi konfliktusként kezelik (átértelmezik a felelősséget, a bántalmazott is ugyanúgy felelős a történtekért), a bántalmazottak valóságának semmibevétele (biztos hazudik). Ide tartozik, hogy gyakran az ügyvéd ellenzi, hogy bántalmazott ügyfele beszámoljon az erőszakról, mert a valóság feltárása időigényes. Ha a bántalmazás ténye utólag felszínre kerül, a bíróság és minden hatóság gyakran úgy véli, hogy mivel ezt a nő korábban nem jelezte, most csak bosszúból, taktikázásból említi. De láthatatlanná lehet tenni a bántalmazást úgy is, hogy a bántalmazott nőt hamis váddal riogatják; vagyis ha nem sikerül bizonyítani a bántalmazást, akkor még ő járhat rosszul. Ezért sokan inkább hallgatnak.
Marginalizált áldozatok
Ugyanakkor előfordultak olyan esetek is, amikor a bíróság figyelemmel volt a bántalmazásra, a megfigyelők beszámolói szerint a bíró kifejezetten figyelmes, segítő szándékú volt. Ám a tapasztalatok szerint ez ritka. Nem úgy, mint a családon belüli és a nők elleni erőszak: a kutatás eredményeit összefoglaló kiadvány szerint a párkapcsolati erőszak minden ötödik nőt érint, ezért sem mindegy, hogy a jogrendszer hogyan kezeli az ilyen eseteket. Éppen ezért a Patent Egyesület ajánlásai között megfogalmazta a bírák és ügyészek rendszeres és folyamatos képzésének szükségességét a családon belüli erőszak témájáról és a nők elleni erőszak más formáiról.
A jelenlegi bírósági attitűdök ugyanis marginalizálják az áldozatokat, és ennek is szerepe van abban, hogy a bántalmazott nőknek csak a töredéke jut el a hatóságokig vagy tárgyalásig, hiszen az áldozathibáztatás és a különböző eltántorító mechanizmusok megerősítik az áldozatokban azt a hitet, hogy ami történt velük, az az ő hibájuk, így inkább nem fordulnak a hatóságokhoz segítségért.
