Három év hajléktalanszálló után költözhetett be egy apró garzonba Márti néni, aki egy bántalmazó kapcsolatból menekült el Kaposvárra

Várja a karácsonyt. Hosszú idő után ez lesz az első nyugodt ünnepe.

Műfenyő, az ágyon pedig normális matrac van az albérletben

„Elvesszük a családi környezetből ezeket a gyerekeket, berakjuk egy intézménybe, és mi is elkezdjük bántani őket” - Megszólalt a fóti gyermekotthon egyik korábbi dolgozója

Nem csak a Budapesti Javítóintézetben uralkodnak áldatlan állapotok, ott is pokoliak a körülmények, ahol nem bűnelkövető gyerekek élnek.

Életkép a fóti gyermekotthonban.

Már kilenc gyanúsítottja van a Szőlő utcai nyomozásnak

Nemrégiben az egyik rendész bántalmazhatta az egyik növendéket.

Fülöp Attila megszólalt a földön fekvő gyermeket fojtogató nevelőről készült videó ügyében

A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár szerint Magyar Péter hergel, a nevelő azért fogta le a gyereket, hogy megvédje a többi fiatalt és kollégáit. 

Fülöp Attila

Isten nem ver bottal

Budai Gyula: Juhász Péter és a baloldal megint a bűnelkövetők oldalára állt

Állítja, egy olyan ember fog megszólalni a bántalmazásokról, aki azóta több bűncselekményt is elkövetett.

Egy fogyatékossággal élő, földön fekvő gyermeket fojtogató nevelőről készült videófelvétel került Magyar Péter birtokába

Az eset kapcsán több kérdést tett fel a kormányfőnek.

A Tisza Párt demonstrációja a gyermekbántalmazás ellen december 13-án

Hét év letöltendő börtönt kapott a sülysápi vasútállomáson támadó brutális rabló

Három nappal korábban ugyanitt egy beteg férfival is dulakodott.

Képünk illusztráció.

„Mindenki tisztában volt azzal, hogy egyházi vonalon is akadtak olyan szereplők itt, akik nem mindig a helyes módon nyúltak a gyerekekhez”

Gyermekek ellen elkövetett brutális bűncselekményeket tárt fel egy jelentés, mely több ombudsmani vizsgálat alapján készült. A lapunknak nyilatkozó szakember szerint nemcsak ezek, az ÁSZ több jelentése is az Orbán-kormány rendelkezésére állt az elmúlt 10-15 évben, amelyek a gyermekotthonokban tapasztalható visszáságokról szóltak. 

A Helsinki Bizottság szerint törvénysértések történtek Kalocsán

Védjük meg a fiúkat, de a lányokat is

Mostanában mindenki a fiúk válságáról beszél, cikkek, sorozatok, politikusok – döbbenetes, ahogy Rétvári Bence, Gulyás Gergely és más kormánytagok csak elítélt bűnözőként említik Szőlő utcai áldozatokat, akiktől bocsánatot kérni sem kell, mintha még meg is érdemelték volna a könyörtelen bánásmódot. Meg kell tehát védenünk a fiúkat, attól is, hogy elkövetővé váljanak, akikre aztán az áldozathibáztatók mutogathatnak. De miközben egyre hangosabban beszélünk a fiúk válságáról, ki beszél a lányokéról?

Szőlő utca: megjelent egy újabb videó, a nevelő vigyorogva ver egy gyereket rajta

Az egykori ellenzéki politikus, Juhász Péter tett közzé egy újabb felvételt arról, hogyan is bántak a Budapesti Javítóintézet vezetői, nevelői a rájuk bízott fiatalokkal.

Bűnpártolással is meggyanúsították a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatóját

Arról a Kovács-Buna Károlyról van szó, aki egy biztonsági kamera felvétele szerint brutálisan bántalmazott egy javítóintézetis fiút.

Rendőrök a Szőlő utcai javítóintézet előtt december 10-én

Szőlő utca: Újabb négy személyt vett őrizetbe az ügyészség

Voltak, akik a gyanú szerint ablakkilinccsel ütötték a növendékek fejét.

Razzia a Szőlő utcai javítóintézetben december 9-én

„Úgy viszonyultak hozzánk, mintha kutyák lennénk” – újabb áldozat beszélt a Szőlő utcai borzalmakról

A DK politikusai egy újabb fiatallal beszélgettek, aki megjárta az intézményt, a fiú rendszeres fizikai bántalmazásról, lenézésről, embertelen bánásmódról számolt be.

RTL: zárkatársai verhettek agyon egy háromgyerekes apát a veszprémi börtönben

Feleségének azt mondták, párnacsatában szerezte a sérüléseit.

A veszprémi börtön egyik cellája, közvetlenül az átadás után.

„Csak sejtettem, hogy van valami baj” – Újabb brutális ügyek a magyarországi gyermekvédelemben

A gyerekeket kiskoruktól bántalmazták, ezért nekik egy szexuális abúzus nem kirívó eset. Erről beszélt lapunknak egy korábbi gyám, aki többször járt a Szőlő utcai javítóintézetben.

Vigyázzállás. A környezet steril, érzelmeknek nincs helye

Taxis vert meg két nőt Budapest belvárosában, garázdaság miatt indult büntetőeljárás ellene

Az egyik áldozata egy nagyobb ütésétől elterült a földön, az Országos Mentőszolgálat szerint ellátásra nem volt szükség.

Megöltek egy férfit Miskolcon, a 19 éves gyanúsítottat őrizetbe vették a rendőrök

Kihallgatása során elismerte, hogy ő bántalmazta az elhunyt 59 éves férfit.

Belehalt sérüléseibe egy fiatal, akit egy V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak

A budapesti rendőrök a helyszínen, a Morrison's 2-ben elfogtak egy 28 éves férfit, aki a cselekmény elkövetését kihallgatásán részben elismerte.

Illusztráció

„Ne tessék hittanórára engedni Dorinát, mert a pap bácsi fogdossa”

Nem találta bűnösnek a Debreceni Törvényszék kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményben azt a volt hitoktatót, akit Polgáron több lány is azzal gyanúsított meg, hogy a mellüket, combjukat simogatta és egyikük haját meg is húzta. Ez utóbbi miatt öt évre eltiltották a férfit a hitoktatói tevékenységétől. 

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a volt mentőst, aki fejbe rúgott egy hordágyon fekvő férfit a hatvani vasútállomáson

Az októberi eset után az Országos Mentőszolgálattól azonnal elbocsátott férfit közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt vonhatják felelősségre. 

Képünk illusztráció

„A gyermeket a nyakánál fogva megemelte és odatette a rácsra” – Újabb Szőlő utcai nevelő beszélt az intézményben tapasztalt visszaélésekről

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke videófelvételen beszélget a ma is rettegő, ezért inkognitóban nyilatkozó férfival, aki szerint a volt igazgató, Juhász Péter Pál belső körének mindenről tudnia kellett.

A Szőlő utcai javítóintézet bejárata

Vilniusban állhat bíróság elé egy orosz katona, akit háborús bűnökkel gyanúsítanak az ukrán hatóságok

A férfit Ukrajna adta át Litvániának, és a lépést a kijevi főügyész történelmi precedensnek nevezte. Az orosz tengerésztiszt a gyanú szerint Melitopolban civilek, köztük egy litván állampolgár bántalmazásában, kínzásában vett részt.

Ukrajna átadott egy háborús bűnökkel vádolt orosz hadifoglyot Litvániának 2025. október 31-én.

Több ezer áldozata lehetett az olasz egyházi bántalmazásoknak

A katolicizmus központjának számító országban eddig nem volt jellemző a nyílt szembenézés. 

Képünk illusztráció.

Videón, ahogy egy mentős fejbe rúg egy hordágyon fekvő férfit a hatvani vasútállomáson

Az Országos Mentőszolgálat azonnali hatállyal elbocsátotta a mentődolgozót, és belső vizsgálatot indított. Felkavaró felvételek.

Képünk illusztráció

Fegyházbüntetést kért az ügyészség a borsodi férfira, aki többször szexuálisan zaklatta a házába fogadott család kislányát

Feltételesen sem bocsátható szabadlábra. 

Hallgatnak arról, hogyan keletkezett a kisfiú fél arcát befedő kék-zöld folt a szekszárdi befogadó otthonban

Egyetlen kérdésünkre sem válaszolt lapunknak a 1,5 éves Noel ügyében a belügyi tárca és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF). 

Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár

Őrizetbe vették a bántalmazót, miután áldozatának segélykérő koktélt rendeltek

Hasznos tanulság lehet más krízishelyzetekre is.

Szilágyi László társtulajdonos a rendőrség kiérkezése után a Billog Hamburgerező előtt

Magyarországon szombaton megrendelték az első koktélt, amellyel segítséget kérhetnek a bántalmazott nők

Aki nem a saját bőrén érzi, gyakran elfelejti, hogy vannak köztünk olyanok, akik az életüket egy szűk, sötét dobozban kénytelenek élni, amelynek apró légnyílása fölött elnyomóik kedvükre sétálgatnak. A kapcsolati erőszakról szóló törvényjavaslat parlamenti vitáján Szabó Tímea felmutatta a brutálisan bántalmazott Orosz Bernadett fényképét, ezért a házelnök egyhavi fizetésmegvonással büntette, mivel „nem engedélyezett szemléltetőeszközzel” mutatta meg képviselőtársainak, miként mulasztotta el az állam megvédeni a hatgyermekes nőt attól a férfitól, aki többször is a felismerhetetlenségig verte. Az eset nyomán civil kampány indult a bántalmazott nők láthatóvá tételére, melynek a Billog közéleti burgerező állt az élére: éttermük falán a bátor nők portréi sorakoznak – azoké, akiket bántalmaztak, de felépülve ma már másokért is kiállnak. Fontos a láthatóság, a téma közéletbe emelése – de sokak számára ezek a képek fájó emlékeztetők: arra, hogy nem járhatunk félelem nélkül az utcán, nem bízhatunk vakon párkapcsolatainkban, és nem számíthatunk arra a rendszerre sem, amelyik elvileg a védelmünkre esküdött fel. Mégis, mindezt látva az is eszünkbe kell jusson, mi az, amit igenis megtehetünk.

Renner Erika, a lúgos orvosként elhíresült elkövető áldozata felmutatja portréját, amely a Billog BÁTOR NŐK falára felkerült

Megütötték a momentumos Sebők Évát, amint szórólapot osztott a Széll Kálmán téren

Az országgyűlési képviselő bántalmazója előbb elmenekült, majd visszatért, a rendőrök garázdaság miatt előállították.

Sebők Éva - Korábbi felvétel
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang