MNB;VS;MNB-botrány;

2016-04-30 07:03:00

Jogszerűen költekezett az MNB - állítja az MNB

Vizsgálja ki a Pallas Athéné alapítványok pénzköltését a KEHI - kérte tegnap a hivatal elnökétől a Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az atlatszo.hu. A civil szervezetek szerint az MNB alapítványai az alaptörvényt is megszegték, amikor százmilliókat, illetve milliárdokat adtak közpénzből magánszemélyeknek, vállalkozásoknak. Eközben Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV-ben azt firtatta, visszaadták-e a fizetésüket a Vs.hu felmondott újságírói.

Több mint kérdéses, hogy az MNB által létrehozott Pallas Athéné alapítványok az alaptörvénynek, valamint a nemzeti vagyon törvény rendelkezéseinek megfelelően használták fel a közpénzt, ezért az ügyben a KEHI-nek vizsgálatot kell indítania. Erre tegnap szólította fel a Transparency International Magyarország (TI), a K-Monitor és az atlatszo.hu. Gaál Szabolcs Barnát, a hivatal elnökét. Az átláthatóságért küzdő három civil szervezet levelében Gaált az Alkotmánybíróság határozatára emlékeztette, amelynek értelmében az MNB alapítványok közpénzzel gazdálkodnak és közfeladatot látnak el. Ehhez képest százmilliós, sőt, akár milliárdos nagyságrendű összegeket adtak magánszemélyeknek, vállalkozásoknak és más szervezeteknek. Ráadásul közbeszerzések nélkül, ami önmagában is törvénysértő. Miután az alapítványok az MNB-től "elkülönült jogalanyok", így azokat vizsgálhatja a KEHI - figyelmeztettek a civilek, akik szerint a hivatal a norvég pénzek vizsgálatakor már jártasságot szerzett az effajta ügyekben, vétek lenne ezt a jártasságot nem kihasználni - fogalmaztak. A TI kedden a Közbeszerzési Hatóság elnökéhez fordult az ügyben, ám ha a hatóság nem lép, ezt Brüsszel megteheti.

Eközben az MNB felügyelőbizottsága megállapította, jogszerűek voltak az Értéktár program keretén belül végrehajtott vásárlások. Az fb a műtárgyvásárlási program végrehajtása során nem talált szabálytalanságot. A Pallas Athéné alapítványok pedig tudatták, múlt pénteken a hatályos jogszabályok előírásainak megfelelve hozták nyilvánosságra a közérdekű adatokat, azt viszont az információs szabadságról szóló törvény, de a bírósági gyakorlat sem teszi lehetővé, hogy a támogatásban részesülő magánszemélyek adatait nyilvánosságra hozzák. véleményük szerint erre Péterfalvi Attila sem szólított fel, az adatvédelmi hivatal elnökének állásfoglalásából a médiumok szándékosan és félrevezetően ragadtak ki olyan szövegrészeket, amelyek ennek ellenkezőjét sugallták.

"A Vs újságírói vissza fogják adni azt a pénzt, amiért lemondtak? Egy csomóan ugye felmondtak. Most azt hallom a politikai cirkusz jegyében, hogy egy csomóan ugye felmondtak. Visszaadják az addig felvett pénzüket?" Kovács Zoltán számára talán ez volt a legfontosabb, amikor csütörtök este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kálmán Olgával beszélgetett. Az azonnal legendássá vált interjúban a kormányszóvivő dicsérte a jegybank munkáját, amikor pedig a műsorvezető felvetette: "Önök el akarták titkolni az MNB alapítványainak gazdálkodását" visszakérdezett: "De sikerült?". Arra a kérdésre, hogy szerinte rendben van-e közpénzből egy unokatestvérnek félmilliárd forintot adni, a kormányszóvivő közölte, majd az arra hivatottak megállapítják, hogy szabályos volt-e. "Nem az újságíróknak fogok elsőre hinni" - tette hozzá.

Kétszáznyolcvanezer forintos négyzetméteráron gyártatott le szőnyegeket a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány. Ezt írta tegnap az Index. Az alapítvány ezt a lapnak egyebek között azzal indokolta, hogy a békésszentandrási szőnyegek megrendelésével a hazai kézműipart, illetve a kistérség foglalkoztatást támogatják. Arról viszont hallgattak, hogy hány 280 ezer forintos négyzetméteráron legyártott szőnyeget vásároltak és összesen mennyiért.

Matolcsy György a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke Szijjártó Péter szerint. A külgazdasági és külügyminiszter az M1 tegnap reggeli műsorában ezt azzal indokolta, hogy az MNB elnökei közül Matolcsy szolgálta leginkább a magyar nemzeti érdeket. Az pedig "teljesen megfelel" az európai gyakorlatnak, hogy az MNB alapítványai kutatási tevékenységet folytatnak és kiadványokat publikálnak.

Matolcsynak mennie kell
Távozásra szólította fel tegnap Tóbiás József az MNB épülete előtt a jegybank elnökét. Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint ugyanis Matolcsy jelent valódi veszélyt a forintra és a monetáris politikára. A Quaestor-ügy, a devizahitelesek, valamint a jegybanki alapítványok ügye miatt pedig méltatlanná vált posztjára. Vagy magától lemond, vagy Orbán Viktor miniszterelnöknek, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek kell távozásra bírnia.
Tóbiás József és Tóth Bertalan FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Tóbiás József és Tóth Bertalan FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Az alapítványok ügyében a kormányfőt, a két minisztert, Papcsák Ferenc fideszes felügyelőbizottsági elnököt és az fb tagjait is felelősség terheli.Nincs betonfal a nemzeti bank és a kormány között. A nemzeti bank kizárólag a monetáris politikával kapcsolatban független, gazdálkodását tekintve nem az, Varga Mihály személyesen gyakorolja az állam tulajdonosi jogait az MNB felett - figyelmeztetett a szocialista Tóth Bertalan. Jelezte, ma délután 3 órakor demonstrációt tartanak az alapítványok miatt a Szabadság téren a jegybank épülete előtt.


Deutsch beszólt

Facebook-bejegyzésben tette helyre tegnap a parlamentből kitiltott újságírókat Deutsch Tamás. "Drága, selfie botra szerelt okostelefonnal hadonászó parlamenti »sztárújságírók«. Szerintetek miért nem készülnek ilyen sajtószabadsági stílusbravúrok (poénkodó kérdéseket az orra alá motyogó »újságíró« a parlamenti folyosón koslat a képviselő mellett) az amerikai, a francia, a német, az angol vagy a spanyol parlamentben? Mert TILOS azokban a parlamentekben (is!) a sajtómunkásoknak mérgezett egérként össze-vissza kószafaszálni a törvényhozás épületében. Az arra kijelölt helyen kérdezhetik a képviselőket, máshol meg nem. Ennyi." - írja posztjában a Fidesz EP képviselője.