Ötvenezer magyar aláírás

Publikálás dátuma
2016.04.30. 09:28
A MASZSZ közlekedési tagozatának vezetői FOTÓ: FAVICS PÉTER
A magyar közlekedési ágazat szakszervezetei is részt vesznek az Európán végigsöprő aláírás gyűjtési akcióban, amely a „Tisztességes Közlekedés Európában” címet kapta. Európa-szerte összesen mintegy 11 millió ember dolgozik az ágazatban, gyakran embertelen körülmények között. A MÁV-nál, a Volánnál, a teherfuvarozóknál és a BKV egyes területein is kritikus a helyzet. A magyar szakszervezetek a közelmúltban petícióban szólították fel a kormányt a megfelelő feltételek biztosítására.

Európa-szerte folyamatos munkarendben, egyre keményebben dolgoznak, és aránytalanul keveset keresnek a közlekedésiek. Az ágazat képviselői megelégelték a helyzetet, s civil kezdeményezésként – az EU-ban ECI-ként ismert forma – elindították a Tisztességes Közlekedés Európában című nemzetközi mozgalmat annak érdekében, hogy az Európai Bizottság készítsen egy átfogó, minden országra érvényes jogalkotási javaslatot, amely megteremti az egyenlő és igazságos szabályozás feltétételeit.

Ehhez azonban legalább egymillió uniós polgárnak alá kell írnia azt a petíciót, amelyben intézkedést kérnek a bizottságtól. Magyarország 50 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, ezt a szakszervezetek a közelmúltban meg is kezdték. Előtte azonban a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közlekedési tagozatának vezetői átadták a döntéshozóknak a saját petíciójukat is, amelyben a közlekedési ágazatot érintő problémák megszüntetésére szólítják fel a kormányt.

Vasutasok: életpályamodellt!

A hazai közlekedési ágazatban – is – általános probléma a munkaerőhiány, amely főként az alacsony bérekre, a rossz munkakörülményekre, a munkáltató felelőtlenségére vezethető vissza – állítják a szakszervezetek. Néhány területen éppen ezért kritikus, esetenként az üzemeltetés biztonságát veszélyezteti a nagymértékű elvándorlás. Erre jó példa a MÁV, ahol a szakszervezetek régóta követelik egy elfogadható és megvalósítható életpályamodell kidolgozását. Ennek hiányában ugyanis szinte elképzelhetetlen ismét vonzóvá tenni a vasutas szakmát – véli Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének az elnöke.

A vasútnál azonban az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények mellett számtalan speciális probléma, a szakmától visszatartó körülmény is van, amelynek megoldását a VSZ mindenképpen egy elfogadható életpályamodelltől várja. Igaz, a legjobb életpályaprogram sem lesz alkalmas arra, hogy megakadályozza azt, amire készül a tulajdonos: a munka törvénykönyve módosításával gyakorlatilag megfosztja az úgynevezett készenléti jellegű munkakörben dolgozókat a hétvégi pótlékuktól, s ezzel akár a szabad szombattól is. Meleg János mindezek kapcsán is jónak tartana egy, a jelenleginél szigorúbb nemzetközi szabályozást.

„Kiszervezett” BKV-sok

A városi közlekedésben az új autóbuszmodell bevezetése borzolta az Egységes Közlekedési Szakszervezetek (EKSZ) vezetőinek az idegeit. A fővárosban az autóbusz ágazat megkezdett kiszervezése a munkavállalókra nézve hátrányos következményekkel jár – mondta Nemes Gábor. Az EKSZ elnöke szerint ugyanis a kiszervezés kapcsán új munkáltatóhoz került alkalmazottak nincsenek teljes biztonságban, elvesznek az addig megszerzett, kollektív szerződésben rögzített jogok. Ennek következtében munkavállalók ezrei kerülnek a korábbinál lényegesen hátrányosabb helyzetbe. Az új szolgáltatók megjelenése következtében jelentős foglalkoztatási és bérkülönbségek is kialakulnak. Nemes úgy gondolja, hogy egységes szabályozással egyebek között ezeket az anomáliákat is meg lehet szüntetni.

Kamionosok védtelenül

Az új munka törvénykönyvében eltörölték az ideiglenes külföldi munkavégzésre vonatkozó meghatározást és szabályozást. Ennek következményeként a nemzetközi áruszállításban foglalkoztatott kamionosok korlátlan ideig – akár 4-8 hétig is – folyamatosan külföldön dolgoznak – mondta Székely Sándor. A Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének az elnöke súlyos problémaként említi, hogy a belföldi és a külföldi kamionparkolók nagy részében sem lehet tisztálkodni, sok esetben az alapvető higiéniás feltételek sem adottak, holott a kamionosok heteken keresztül ilyen helyeken éjszakáznak. Ezt a problémát csak összefogással, a munkáltatók, az érintett kormányok és a szakszervezetek egyeztetésével és közös akarattal lehet megoldani. A „fair” foglalkoztatás alapja a kint töltött idő korlátozása és a hazatérés lehetőségének biztosítása, legalább 3-4 hét után. A teherfuvarozók a nemzetközi kampányban legfőképpen erre akarják felhívni a figyelmet.

Volánosok: elviselhetetlen teher

A volánosoknál a súlyos létszámhiány az ott dolgozókra elviselhetetlenül nagy, egyre nehezebb terhet rak – nyilatkozta Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke. Az alacsony bérek miatt egyre többen válnak meg a cégtől – és a közlekedési szakmától –, miközben a munka nem lett kevesebb, s azok, akik egyelőre maradnak a cégnél - sofőrök és járművezetők egyaránt - csak jelentős túlórával képesek ellátni a szolgáltatást. Ebben a helyzetben nem tudnak biztonsággal szabadságot sem tervezni a járművezetők, s évente egyre több ragad bent a cégnél. Baranyai szerint természetesen ebben az ágazatban is jó lenne egy megbízható életpályamodell mentén dolgozni, ám egy ilyenfajta program első pontjának a megfelelő, a jelenleginél jóval vonzóbb bérezésnek kellene lennie. E nélkül ugyanis nem létezik működőképes, sokak számára vonzó modell – szögezi az elnök.

A teljes munkaerőpiac 5 százaléka
A közlekedés alapvető része az európai gazdaságnak. Az ágazatban közvetlenül több mint 11 millió ember dolgozik, ez az EU teljes munkaerő piacának az 5 százaléka. Éppen ezért fontos a piac teljes nemzetközi összehangolása, az EU-n belüli akadálytalan árumozgatás és a munkavállalók szabad mozgása is. A megkezdett liberalizációs folyamatot azonban nem kísérte párhuzamosan a társadalmi egyeztetés, sőt valamennyi közlekedési ágazatnál fokozatosan romló foglalkoztatási és munkakörülményekről számolnak be a szakma képviselői.


Szerző
Témák
Május 1.

Követeljük az EGYÜTTMŰKÖDÉST!

Publikálás dátuma
2016.04.30. 09:21
Átfogó rendezésre van szükség a közszolgálat minden területén FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Tényleg a szakmai felkelések felé haladunk, amelyekre április 20-án az Eötvös-szobornál már felhívtuk a figyelmet? A szakmaiság, a szakértelem visszaköveteli a jogait - hogy megfelelően szolgálhasson. A jövőért, az emberért nem lehet sztrájkolni, konkrét munkavállalói kérdésekben igen. Kezdjük (ismét) elölről!

A SZAKSZERVEZETEK a 2016-os majálist megelőző hónapokban olyan fontos társadalmi szerepet töltöttek be, mint amilyet hosszú évtizedek óta nem. Erőteljesen felléptek a munkavállalókat általában, azon belül a közszolgálatokat is lekezelő és háttérbe szorító kormányzati politika ellen.

A Pedagógusok Szakszervezete még tavaly decemberben fogalmazta meg 25 pontos követelését. A demonstrációs sorozat Miskolcon kezdődött február 3-án, aztán február 13-án és március 15-én folytatódott a Kossuth téren elsöprő erővel, hogy elvezessen a Pedagógus Sztrájkbizottság által április 20-án szervezett nagy országos sztrájkhoz. 25 ezer közoktatási dolgozó sztrájkolt, ami a magyar viszonyok között kiemelkedően magas szám. Ám nem csak a pedagógusok mozdultak meg. Április 20-án a 92 ezer dolgozót képviselő Szociális Ágazati Sztrájkbizottság is csatlakozott a sztrájkhoz, így a bölcsődékre és a szociális intézményekre szintén kiterjedt a munkabeszüntetés. Megalakította a sztrájkbizottságot a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, valamint a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete is, továbbá megkezdte a sztrájkhajlandóság felmérését a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete a közigazgatási dolgozók körében.

Az iskoláról volt szó, gondolhatták többen, arról, hogy képes-e a XXI. század követelményeinek megfelelően, magas szinten ellátni a feladatait a közoktatás. De ma már mindenki előtt világos: gyermekeink és az ország jövőjéről volt szó.

A bölcsődékről volt szó. A legkisebb gyermekek szakszerű és jó ellátásáért sztrájkoltak a kisgyermeknevelő kollégáink, a nyiladozó emberi értelem színvonalas gondozásának feltételei érdekében.

A szociális gondoskodásról volt szó. Arról, hogy a minimalizált szociális ellátások és az előnytelen jogszabályi előírások miatt nem képesek ellátni megfelelően a feladataikat a rosszul fizetett szociális munkások. Már pedig ha nem képesek, akkor nincs szociális biztonság Magyarországon. Nem adatik meg mindenkinek, hogy az egészséges élet legelemibb feltételeit magáénak tudja , vagy ehhez a szakemberektől megkapja a segítséget.

De nem csak az iskoláról, a bölcsődéről és a szociális ellátásról volt szó. Nem csak a kultúráról, a közigazgatásról, a településüzemeltetésről lesz szó, hanem e rendkívül fontos ügyek mellett arról is, hogy elég volt abból a kormányzati magatartásból, ami semmibe veszi a szakértelmet. Szakmai előkészítés, konzultáció, szakszervezeti egyeztetés, hatástanulmányok nélkül alakítanak át hatalmas, kiterjedt és bonyolult rendszereket – ráadásul többnyire rosszul. Ez nem csak a közoktatási és szociális intézkedések során történik így, hanem minden közszolgálati ágazatban, még a kéményseprés területén is.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI lehetőségeket követelünk a kormánytól. Elég volt abból, hogy a fejünk felett döntenek rólunk és arról a munkáról, amivel hivatásunk szerint mindannyiunkat szolgáljuk. Megszűnt az országos érdekegyeztetés egységes rendszere, a kormány egy új konzultációs tanácsról (NGTT) állítja, hogy az pótolja a szerepét, de ez nem így van. Ennek a testületnek semmiféle hatásköre nincs, azon kívül nem is működik. Tavaly március óta egyszer ült össze és akkor is egyetlen egy témáról (a minimálbér összegéről) folytatott úgymond igen emelkedett diskurzust. Írásos előterjesztések nélküli, formális, felszínes, pillanatnyi intézkedésekre korlátozódó érdekegyeztetés zajlik a versenyszféra és a közszolgálatok egymástól elválasztott, ezáltal legyengített testületeiben. Nem ismerünk távlati elképzelést, nem körvonalazódtak stratégiai tervek, nincs összhang a kormány, a munkaadók és a munkavállalók között.

Senki nem látja még azt sem, hogy van-e „pálya” az életpályák előtt, azaz van-e jövője ennek a szakmapolitikai eszköznek. Egyik szakterületen súlyos hibákkal, de megvalósult az életpálya modell is és azzal együtt a bérrendezés is pl. pedagógusoknál. Az „eredmény” ismert, magam is a kapcsolódó demonstrációk sorával kezdtem írásomat. Másik területen nem született életpályamodell, csak szerény bérrendezés (pl. felsőoktatás), a harmadik területen se életpálya kialakítás, se bérrendezés nem történt, mint a kulturális és szociális intézményekben, a köztisztviselők esetében. Ebben a kaotikus helyzetben az elrontott, elkapkodott szabályozások okoznak gondot az ágazatok egy részében; a teljességgel elmaradt, de régóta követelt szabályozások pedig a többi területen.

Szakszerű, az adott szakma fejlődését segítő, átfogó rendezésre van szükség a közszolgálat minden területén. Ennek kialakításában követelünk részt. Csak a hasznára válhat az egyes ágazatoknak, az állami szolgáltatásokat, pl. az okmányirodát használóknak, a közrendet kívánóknak, a szolgálatainkat nap, mint nap igénybe vevőknek, így az egész országnak, ha a szakszervezetek által a szakértelem és a dolgozó ember szempontjai is érvényesülnek. Akkor miért nem élnek ezzel az eszközzel?

FÓRUMA kell legyen a közösségi-társadalmi együttműködésnek is a szakszervezet. Fellépéseink során gyakran csak az elhibázott, vagy valamilyen munkavállalói szempontból veszélyes kormányzati intézkedésekre reagálunk. De nem jelenítjük meg kellő határozottsággal azokat a célokat, amelyeket szeretnénk elérni.

Ki kell dolgoznunk a fő vonalait annak, hogy milyen foglalkoztatáspolitikát, bér- és nyugdíjrendszert, milyen munkatörvénykönyvet, sztrájktörvényt akarunk, és sok egyéb mai gond megoldásával együtt azt, hogy milyen jövőt szeretnénk ennek az országnak.

Örökön örökké külföldön fogják keresni a boldogulásukat a legképzettebb fiatalok? Soha nem lehet itt tisztességesen elvégzett munkából tisztességesen megélni? A tagjainkkal, a civil szervezetekkel közösen valamennyiünknek meg kell keresni a válaszokat ezekre a kérdésekre, és a politikában érvényre juttatni a megoldásokat.

Szerző
Témák
Május 1.

Május elsejei gondolatok

Publikálás dátuma
2016.04.30. 09:14
A régi felvonulások elmaradhatatlan kellékei FOTÓ: FORTEPAN
 

Több mint fél évszázada őrzöm életem első május elsejei ünnepségének, a felvonulásnak, a majálisnak az emlékeit. Vegyésztechnikusként, de fizikai állományban, 7 forint 20 filléres órabérért két műszakban dolgoztam a Kőbányai Gyógyszerárú-gyárban, amely most újra az egykori alapító, Richter Gedeon nevét viseli. A ragyogó napsütés, azok társasága akikkel együtt dolgoztam és együtt vonultam, a virsli és a sör jelentették számomra a díszletet és a kellékeket, a hangulatot a munka, a munkásság összetartozásának ünnepén.

Évtizedekkel később diplomával a zsebemben, már az MSZMP külügyi osztályán dolgozva azt a feladatot kaptam, hogy készítsem elő a magyar párt és a nyugati szociáldemokrata pártok közötti kapcsolatokat. Megismerve a Willy Brandt vezette Szocialista Internacionálé ideológiáját és politikáját, tagpártjainak tevékenységét, azt is megértettem, hogy mi a szakszervezetek jelentősége és szerepe a többpárti, parlamentáris demokráciában, ahol a munkavállalók érdekeit védik és ez mennyiben különbözik a hazai viszonyoktól ahol a szovjet rendszernek megfelelően a szakszervezetek „transzmissziós szíj” szerepben döntően az egyetlen párt akaratát közvetítették a munkavállalóknak. Megértettem, hogy a piacgazdaság körülményei között a szakszervezetek a demokrácia alapvető fontosságú intézményei, a hatalmat korlátozó fékek és ellensúlyok sorába tartoznak, míg a mi esetünkben inkább csak a demokrácia látszatát szolgálták.

Később a demokrácia felé tett fontos lépést jelentett a nyolcvanas években a háromoldalú érdekegyeztető tárgyalások bevezetése az állam, a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek részvételével. Az évtized végén, a rendszerváltás előkészületeiben a magyarországi szakszervezetek már a civil szervezetekkel együtt vettek részt - az állampárt és az ellenzék mellett harmadik oldalként - a rendszerváltás kereteinek és szabályainak kialakításában. A fordulatot követően a demokrácia, a jogállam, a többpártrendszer és a piacgazdaság viszonyai között a szakszervezetek szerepe is átértékelődött. Nem csak a korábbi egypárt rendszer viszonyaihoz képest változott meg, de különbözött a sok évtizedes stabil, demokratikus viszonyok és piacgazdasági körülmények között működő szakszervezetek helyzetétől is.

Azokban az években a politikusoknak, a szakszervezeteknek, a civil szervezeteknek és az állampolgároknak egyaránt tanulniuk és szokniuk kellett a demokráciát, a párbeszédet, a kölcsönös engedményekkel létrehozható megegyezést. A Horn kormánynak, amelynek külügyminisztere voltam, tudomásul kellett vennie, hogy azok a szakszervezeti vezetők, akikkel korábban mi ellenzéki, szocialista politikusok egyetértettünk, amikor az Antall kormánnyal szemben védték az ágazatban dolgozók jogait, ugyanazt velünk szemben is megteszik, amikor a hatalomban lévők és a munkavállalók álláspontjai konfliktusba kerülnek. Kósáné Kovács Magda, majd Kiss Péter feladata volt a háromoldalú egyeztetéseket szervezni és vezetni.

Az 1998-as választásokon ugyan az MSZP kapta a legtöbb szavazatot, a mi parlamenti képviselőcsoportunk lett a legnagyobb, kormányalakításhoz azonban nem volt elegendő a többségünk. A Fidesz viszont megkapta a Kisgazda Párt, az MDF és a Keresztény Demokrata Néppárt támogatását és így Orbán Viktor alakíthatott kormányt. Az ellenzéki szerep természetesen megint közelebb hozott bennünket a szakszervezetekhez, szorosabbá vált a viszonyunk, erősödött az együttműködésünk. A párt elnökeként valamennyi városligeti majálison találkoztam a szakszervezeti vezetőkkel, beszélgettünk, véleményt cseréltünk, söröztünk. Ezek a találkozók is fontos részét képezik a május elsejéhez kötődő emlékeimnek.

A 2002-es választást, a „jóléti rendszerváltás” programjával nyertük meg. Helyreállítottuk az első Orbán kormány által részben leépített demokráciát, visszaadtuk a nyugdíjasoknak a Fidesz által elvett fejenként 19 ezer forintot, 50 százalékos béremelést hajtottunk végre a közszférában és egy sor további lépést tettünk a szociáldemokrata értékrend, a társadalmi igazságosság, az esélyteremtés és a szolidaritás szellemében. Választási győzelmünkben jelentős szerepet játszott a szakszervezetek támogatása, a szakszervezeti tagok százezreinek szavazata, de fontos volt ez a támogatás a választási ígéreteink, a programunk megvalósításában is.

2004 májusának első napja újabb szempontból vált fontos ünneppé. Ezen a napon lett hazánk az Európai Unió tagja, amivel a magyar választók több évtizedes vágya teljesült. A Gyurcsány és a Bajnai kormány lényegében eredményesen küzdötte le a 2008-2009-es világméretű gazdasági válság nehézségeit, a Fidesznek azonban sikerült a választók többségével elhitetnie, hogy a válság terheit a szocialista kormányok hibái okozták. Durva hazugság volt, de a közvélemény nem tiltakozott.

Részben ennek tulajdonítható, hogy 2010 tavaszán újra kormányra került Orbán Viktor és a Fidesz. Hónapok alatt megszállták a demokratikus jogállam intézményeit és ezzel lerombolták a demokrácia garanciáját jelentő fékek és ellensúlyok rendszerét. Öt évvel ezelőtt az Alaptörvény mindezt szentesítette. Hatodik éve építi a kormányzat a maga "illiberális demokráciáját", ami lehetővé teszi a munka törvénykönyvének a munkavállalók számára súlyosan hátrányos, jogaikat durván korlátozó módosításait, beleértve a háromoldalú egyeztetések több évtizedes gyakorlatának megszüntetését is. Az egykulcsos adórendszer bevezetése jelentősen megnövelte a távolságot a társadalom legtehetősebb 10-15 százaléka és a négymillió létminimumon, vagy az alatt élők között. Óriási összegeket vontak ki az egészségügyből, a szociális ellátórendszerből és az oktatásból, ugyanakkor milliárdok jutnak presztízs-beruházásokra és hatalmas összegek vándorolnak Orbán Viktor, a családja, baráti köre és más Fidesz vezetők, valamint a klientúra, az új "nemzeti burzsoázia" zsebébe.

Az Európai Unió értékrendjének, normáinak és szabályainak megsértése, az Európai Unióval szemben meghirdetett szabadságharc és a sorozatos durva támadások, valamint ezzel párhuzamosan a keleti illiberális, diktatórikus államok felé történt politikai nyitás eredményeként hazánk elvesztette korábbi nemzetközi tekintélyét, az euró-atlanti közösség fekete báránya lett.

A 2014-2018 közötti parlamenti ciklus félidejénél tartunk. Magyarország a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása miatt óriási károkat szenvedett. Nemcsak a lakosság nagy többségének életviszonyai, hanem a demokrácia, a jogállamiság is megsínylette az elmúlt hat évet. Ezt a szakadék felé tartó folyamatot kell megállítani és megfordítani a 2018-as választásokon. Ehhez kell összefognia a demokrácia, a jogállam, a társadalmi igazságosság valamennyi hívének, a pártoknak, az egyre aktívabb szakszervezeti mozgalmaknak, a civil szervezeteknek. Jó lenne, ha 2018 május elsején ismét azt ünnepelhetnénk, hogy a magyarok erre adták voksaikat.

Témák
Május 1.