Május 1: nem csak értetek, veletek!

Publikálás dátuma
2016.04.30. 09:35
A képre kattintva nagyban is megnézheti.
Mi maradt a XX- századi baloldal ünnepeiből? Kettő biztosan: március 8. és május 1. Mind a kettő az emancipációról szól, vagyis az emberi, jogi, politikai, társadalmi egyenlőségről, az elnyomott osztály és az elnyomott nem felszabadításáról. Bármi is történt az elmúlt évtizedekben, bármennyit is változott a világ, a társadalom, erről a hagyományról nem feledkezhetünk el.

Május 1-jét nem ünnepelhetjük önmagunkban, a világtól elvonulva, ha otthon maradunk, akkor nem ünnepelünk, csak a szabad időt töltjük. Ezért aztán, ha „rendes baloldaliak” vagyunk, akkor összekapjuk magunkat, családunkat és odamegyünk, ahol barátainkat, ismerőseinket is lenni sejtjük. Megyünk azokhoz, azok közé, akikkel elvi, emberi közösséget vállalunk, akikkel szolidárisak vagyunk, és akiktől szolidaritást várunk. Kimegyünk a ligetbe, letelepedünk a parkban, a réten. Akár sokan vagyunk, akár nem, akár fúj a szél, akár nem, akár rosszul mennek a dolgok, akár nem, ott vagyunk, mert nem tudunk nem ott lenni, ahol visszaigazolást remélünk.

Érezni, látni akarjuk, hogy vannak még olyanok, akik tenni akarnak egy igazságosabb társadalomért, akik nem fogadják el a világot olyannak, amilyen. Sőt, mindig reménykedünk, ebben az évben végre már többen leszünk, mint tavaly voltunk.

Keressük azoknak a tekintetét, akik valami hasonlótól hajtva, vezérelve jönnek, akiknek ugyanaz hiányzik, ami nekünk. Elég lehet egy tekintet, egy apró gesztus, hogy felismerjük egymást.

Ám nem csak erről van szó, nemcsak a laza hálót alkotó szektatagok jelzéseiről. Örülünk azoknak is, akiket nem érdekelnek gondolataink, érzéseink, aggodalmaink, vagy politikai állásfoglalásaink. Ők is azért jöttek, mert egyenlőbbnek, szabadabbnak akarják tudni magukat annál, mint amit társadalmi helyzetük, mindennapjaik lehetővé tesznek a számukra.

Állunk a sátraknál, a bódéknál. Itt az is virslit, lángost, kolbászt eszik, az is sört vagy fröccsöt iszik, aki többet, jobbat, egészségesebbet is megengedhet magának. Ott áll az is, aki azért jókedvű, mert legalább ezt megengedheti magának. Gyereke a pultról választhat, és ha akar, akkor üdítőt és fagylaltot is kap. Most és itt, ezen a májusi napon senkinek nem kell szégyenkeznie, zavartan mosolyognia, amiért neki csak ez jutott.

Nem messze tőlünk beszélget valakivel távoli szomszédunk, közeli kollégánk – jó érzés, hogy ők is eljöttek. A gyerekek kezében luftballon, kis zászló – valamelyik szakszervezet vagy párt aktivistájától kapták. Itt-ott feltűnik egy-egy ismert arc, egy-egy baloldali politikus vagy „tv-személyiség”. Más ez így - „élőben”.

Nézzük, méregetjük egymást.

A civilként azt vizslatjuk: tényleg itt vannak-e a politikusok, az ismertebb emberek? Nemcsak testben, hanem lélekben is? Vagy csak „közszerepüket” játsszák, amikor megmutatják magukat a körünkben? Politikusként, baloldali értelmiségiként pedig azt próbáljuk felmérni, hogy hisznek-e nekünk az civilek, jönnének-e a zászlók alá, ha hívnánk őket, vonulnának-e velünk?

Nem vagyunk biztosak sem ebben, sem abban.

Ma több a kölcsönös a gyanakvás, mint a kölcsönös szimpátia. Az előbbit több dolog is magyarázza. Mindenekelőtt az elmúlt évtizedek tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy a baloldal nem tudott biztonságot, perspektívát teremteni a saját munkájukból élők, vagy azzal se rendelkezők számára, de szavazatukat elkérték tőlük. Ráadásul most még nem is erősek, akkor meg…? Széles lakossági csoportok, amelyek elégedetlenek a saját helyzetükkel, az ország állapotával, igazságtalannak tarják a mai társadalmi berendezkedést, de jobbnak látják, ha nem mozdulnak ki a zsűriző kényelmesnek tűnő, de legalábbis kockázatmentes szerepéből, amelyet négy évenként gyakorolnak. Kölcsönös szimpátia nélkül pedig nem megy.

Így aztán minden marad úgy, ahogy van, a civilek nem fognak össze, nem támogatják a baloldalt, amely így gyenge marad, visszaigazolja a vele kapcsolatos fenntartásokat.

Ideje kitörni ebből az ördögi körből. Az első lépéseket a politikai és szellemi baloldalnak kell megtennie. Nem megy, nem mehet ez másképp, most nem azt kell ígérni, hogy minden másképp lesz, ha mi kerülünk a hatalomra. Tudomásul kell vennünk: a baloldal újraépítéséhez a baloldaliság újraépítésén keresztül vezet az út. Közösségekre van szükségünk, amelyek teret teremtenek nekünk, megvédenek az elszigetelődéstől, a kizáródástól, akik szolidárisak egymással és azokkal, akik náluk is nehezebb körülmények között élnek. Ez az építkezés a beszédhelyzet kialakításával kezdődik. Ez nem az az eset, amikor a politikus vagy a meghívott előadó agitál, a hallgatóság kérdez. A beszédhelyzet az, amikor mindkét fél mond is, kérdez is, a felek mérlegelik egymás gondolatait, tapasztalatait. Az internet, a közösségi média terjedése, használata sokat segíthet ebben a munkában, a közösségteremtésben, de nem maga a megoldás.

Oda kell állni az emberek elé, hogy látszódjon: itt valami új kezdődik, nem a régi játék folytatódik, aminek lényege: nemcsak értetek, hanem veletek. Az azonosság, a hasonlóság tudatosítása kevés, az együttlét örömeire, az összefogás élményére és eredményére van szükségünk.

Mire emlékeztessünk május 1-én, ha nem arra, hogy a baloldali hagyomány, értékeink, érdekeink közös védelme identitásunk alapja. A megszülető, megújuló kis és nagy közösségek sokféleségükkel és sokaságukkal lehetnek az élő bizonyítékai a sok-sok rémült, az egzisztenciáját féltő, a kívülről-felülről megoldásra váró embernek, hogy van a kivárásnál, a még rosszabb elkerülésénél jobb stratégia, elérhető cél.

Ez a cél „megemelve” egy olyan köztársaság, egy nagy politikai közösség, amely nemcsak attól demokratikus, hogy választások vannak, hogy a hatalmi ágak elkülönülnek, hanem attól is, hogy az állam a közösségi, társadalmi, nemzeti szolidaritás eszköze. Nem „fölfelé”, hanem „lefelé” osztja az esélyeket.

Szerző
Témák
Május 1.

Ötvenezer magyar aláírás

Publikálás dátuma
2016.04.30. 09:28
A MASZSZ közlekedési tagozatának vezetői FOTÓ: FAVICS PÉTER
A magyar közlekedési ágazat szakszervezetei is részt vesznek az Európán végigsöprő aláírás gyűjtési akcióban, amely a „Tisztességes Közlekedés Európában” címet kapta. Európa-szerte összesen mintegy 11 millió ember dolgozik az ágazatban, gyakran embertelen körülmények között. A MÁV-nál, a Volánnál, a teherfuvarozóknál és a BKV egyes területein is kritikus a helyzet. A magyar szakszervezetek a közelmúltban petícióban szólították fel a kormányt a megfelelő feltételek biztosítására.

Európa-szerte folyamatos munkarendben, egyre keményebben dolgoznak, és aránytalanul keveset keresnek a közlekedésiek. Az ágazat képviselői megelégelték a helyzetet, s civil kezdeményezésként – az EU-ban ECI-ként ismert forma – elindították a Tisztességes Közlekedés Európában című nemzetközi mozgalmat annak érdekében, hogy az Európai Bizottság készítsen egy átfogó, minden országra érvényes jogalkotási javaslatot, amely megteremti az egyenlő és igazságos szabályozás feltétételeit.

Ehhez azonban legalább egymillió uniós polgárnak alá kell írnia azt a petíciót, amelyben intézkedést kérnek a bizottságtól. Magyarország 50 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, ezt a szakszervezetek a közelmúltban meg is kezdték. Előtte azonban a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közlekedési tagozatának vezetői átadták a döntéshozóknak a saját petíciójukat is, amelyben a közlekedési ágazatot érintő problémák megszüntetésére szólítják fel a kormányt.

Vasutasok: életpályamodellt!

A hazai közlekedési ágazatban – is – általános probléma a munkaerőhiány, amely főként az alacsony bérekre, a rossz munkakörülményekre, a munkáltató felelőtlenségére vezethető vissza – állítják a szakszervezetek. Néhány területen éppen ezért kritikus, esetenként az üzemeltetés biztonságát veszélyezteti a nagymértékű elvándorlás. Erre jó példa a MÁV, ahol a szakszervezetek régóta követelik egy elfogadható és megvalósítható életpályamodell kidolgozását. Ennek hiányában ugyanis szinte elképzelhetetlen ismét vonzóvá tenni a vasutas szakmát – véli Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének az elnöke.

A vasútnál azonban az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények mellett számtalan speciális probléma, a szakmától visszatartó körülmény is van, amelynek megoldását a VSZ mindenképpen egy elfogadható életpályamodelltől várja. Igaz, a legjobb életpályaprogram sem lesz alkalmas arra, hogy megakadályozza azt, amire készül a tulajdonos: a munka törvénykönyve módosításával gyakorlatilag megfosztja az úgynevezett készenléti jellegű munkakörben dolgozókat a hétvégi pótlékuktól, s ezzel akár a szabad szombattól is. Meleg János mindezek kapcsán is jónak tartana egy, a jelenleginél szigorúbb nemzetközi szabályozást.

„Kiszervezett” BKV-sok

A városi közlekedésben az új autóbuszmodell bevezetése borzolta az Egységes Közlekedési Szakszervezetek (EKSZ) vezetőinek az idegeit. A fővárosban az autóbusz ágazat megkezdett kiszervezése a munkavállalókra nézve hátrányos következményekkel jár – mondta Nemes Gábor. Az EKSZ elnöke szerint ugyanis a kiszervezés kapcsán új munkáltatóhoz került alkalmazottak nincsenek teljes biztonságban, elvesznek az addig megszerzett, kollektív szerződésben rögzített jogok. Ennek következtében munkavállalók ezrei kerülnek a korábbinál lényegesen hátrányosabb helyzetbe. Az új szolgáltatók megjelenése következtében jelentős foglalkoztatási és bérkülönbségek is kialakulnak. Nemes úgy gondolja, hogy egységes szabályozással egyebek között ezeket az anomáliákat is meg lehet szüntetni.

Kamionosok védtelenül

Az új munka törvénykönyvében eltörölték az ideiglenes külföldi munkavégzésre vonatkozó meghatározást és szabályozást. Ennek következményeként a nemzetközi áruszállításban foglalkoztatott kamionosok korlátlan ideig – akár 4-8 hétig is – folyamatosan külföldön dolgoznak – mondta Székely Sándor. A Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének az elnöke súlyos problémaként említi, hogy a belföldi és a külföldi kamionparkolók nagy részében sem lehet tisztálkodni, sok esetben az alapvető higiéniás feltételek sem adottak, holott a kamionosok heteken keresztül ilyen helyeken éjszakáznak. Ezt a problémát csak összefogással, a munkáltatók, az érintett kormányok és a szakszervezetek egyeztetésével és közös akarattal lehet megoldani. A „fair” foglalkoztatás alapja a kint töltött idő korlátozása és a hazatérés lehetőségének biztosítása, legalább 3-4 hét után. A teherfuvarozók a nemzetközi kampányban legfőképpen erre akarják felhívni a figyelmet.

Volánosok: elviselhetetlen teher

A volánosoknál a súlyos létszámhiány az ott dolgozókra elviselhetetlenül nagy, egyre nehezebb terhet rak – nyilatkozta Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke. Az alacsony bérek miatt egyre többen válnak meg a cégtől – és a közlekedési szakmától –, miközben a munka nem lett kevesebb, s azok, akik egyelőre maradnak a cégnél - sofőrök és járművezetők egyaránt - csak jelentős túlórával képesek ellátni a szolgáltatást. Ebben a helyzetben nem tudnak biztonsággal szabadságot sem tervezni a járművezetők, s évente egyre több ragad bent a cégnél. Baranyai szerint természetesen ebben az ágazatban is jó lenne egy megbízható életpályamodell mentén dolgozni, ám egy ilyenfajta program első pontjának a megfelelő, a jelenleginél jóval vonzóbb bérezésnek kellene lennie. E nélkül ugyanis nem létezik működőképes, sokak számára vonzó modell – szögezi az elnök.

A teljes munkaerőpiac 5 százaléka
A közlekedés alapvető része az európai gazdaságnak. Az ágazatban közvetlenül több mint 11 millió ember dolgozik, ez az EU teljes munkaerő piacának az 5 százaléka. Éppen ezért fontos a piac teljes nemzetközi összehangolása, az EU-n belüli akadálytalan árumozgatás és a munkavállalók szabad mozgása is. A megkezdett liberalizációs folyamatot azonban nem kísérte párhuzamosan a társadalmi egyeztetés, sőt valamennyi közlekedési ágazatnál fokozatosan romló foglalkoztatási és munkakörülményekről számolnak be a szakma képviselői.


Szerző
Témák
Május 1.

Követeljük az EGYÜTTMŰKÖDÉST!

Publikálás dátuma
2016.04.30. 09:21
Átfogó rendezésre van szükség a közszolgálat minden területén FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Tényleg a szakmai felkelések felé haladunk, amelyekre április 20-án az Eötvös-szobornál már felhívtuk a figyelmet? A szakmaiság, a szakértelem visszaköveteli a jogait - hogy megfelelően szolgálhasson. A jövőért, az emberért nem lehet sztrájkolni, konkrét munkavállalói kérdésekben igen. Kezdjük (ismét) elölről!

A SZAKSZERVEZETEK a 2016-os majálist megelőző hónapokban olyan fontos társadalmi szerepet töltöttek be, mint amilyet hosszú évtizedek óta nem. Erőteljesen felléptek a munkavállalókat általában, azon belül a közszolgálatokat is lekezelő és háttérbe szorító kormányzati politika ellen.

A Pedagógusok Szakszervezete még tavaly decemberben fogalmazta meg 25 pontos követelését. A demonstrációs sorozat Miskolcon kezdődött február 3-án, aztán február 13-án és március 15-én folytatódott a Kossuth téren elsöprő erővel, hogy elvezessen a Pedagógus Sztrájkbizottság által április 20-án szervezett nagy országos sztrájkhoz. 25 ezer közoktatási dolgozó sztrájkolt, ami a magyar viszonyok között kiemelkedően magas szám. Ám nem csak a pedagógusok mozdultak meg. Április 20-án a 92 ezer dolgozót képviselő Szociális Ágazati Sztrájkbizottság is csatlakozott a sztrájkhoz, így a bölcsődékre és a szociális intézményekre szintén kiterjedt a munkabeszüntetés. Megalakította a sztrájkbizottságot a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, valamint a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete is, továbbá megkezdte a sztrájkhajlandóság felmérését a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete a közigazgatási dolgozók körében.

Az iskoláról volt szó, gondolhatták többen, arról, hogy képes-e a XXI. század követelményeinek megfelelően, magas szinten ellátni a feladatait a közoktatás. De ma már mindenki előtt világos: gyermekeink és az ország jövőjéről volt szó.

A bölcsődékről volt szó. A legkisebb gyermekek szakszerű és jó ellátásáért sztrájkoltak a kisgyermeknevelő kollégáink, a nyiladozó emberi értelem színvonalas gondozásának feltételei érdekében.

A szociális gondoskodásról volt szó. Arról, hogy a minimalizált szociális ellátások és az előnytelen jogszabályi előírások miatt nem képesek ellátni megfelelően a feladataikat a rosszul fizetett szociális munkások. Már pedig ha nem képesek, akkor nincs szociális biztonság Magyarországon. Nem adatik meg mindenkinek, hogy az egészséges élet legelemibb feltételeit magáénak tudja , vagy ehhez a szakemberektől megkapja a segítséget.

De nem csak az iskoláról, a bölcsődéről és a szociális ellátásról volt szó. Nem csak a kultúráról, a közigazgatásról, a településüzemeltetésről lesz szó, hanem e rendkívül fontos ügyek mellett arról is, hogy elég volt abból a kormányzati magatartásból, ami semmibe veszi a szakértelmet. Szakmai előkészítés, konzultáció, szakszervezeti egyeztetés, hatástanulmányok nélkül alakítanak át hatalmas, kiterjedt és bonyolult rendszereket – ráadásul többnyire rosszul. Ez nem csak a közoktatási és szociális intézkedések során történik így, hanem minden közszolgálati ágazatban, még a kéményseprés területén is.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI lehetőségeket követelünk a kormánytól. Elég volt abból, hogy a fejünk felett döntenek rólunk és arról a munkáról, amivel hivatásunk szerint mindannyiunkat szolgáljuk. Megszűnt az országos érdekegyeztetés egységes rendszere, a kormány egy új konzultációs tanácsról (NGTT) állítja, hogy az pótolja a szerepét, de ez nem így van. Ennek a testületnek semmiféle hatásköre nincs, azon kívül nem is működik. Tavaly március óta egyszer ült össze és akkor is egyetlen egy témáról (a minimálbér összegéről) folytatott úgymond igen emelkedett diskurzust. Írásos előterjesztések nélküli, formális, felszínes, pillanatnyi intézkedésekre korlátozódó érdekegyeztetés zajlik a versenyszféra és a közszolgálatok egymástól elválasztott, ezáltal legyengített testületeiben. Nem ismerünk távlati elképzelést, nem körvonalazódtak stratégiai tervek, nincs összhang a kormány, a munkaadók és a munkavállalók között.

Senki nem látja még azt sem, hogy van-e „pálya” az életpályák előtt, azaz van-e jövője ennek a szakmapolitikai eszköznek. Egyik szakterületen súlyos hibákkal, de megvalósult az életpálya modell is és azzal együtt a bérrendezés is pl. pedagógusoknál. Az „eredmény” ismert, magam is a kapcsolódó demonstrációk sorával kezdtem írásomat. Másik területen nem született életpályamodell, csak szerény bérrendezés (pl. felsőoktatás), a harmadik területen se életpálya kialakítás, se bérrendezés nem történt, mint a kulturális és szociális intézményekben, a köztisztviselők esetében. Ebben a kaotikus helyzetben az elrontott, elkapkodott szabályozások okoznak gondot az ágazatok egy részében; a teljességgel elmaradt, de régóta követelt szabályozások pedig a többi területen.

Szakszerű, az adott szakma fejlődését segítő, átfogó rendezésre van szükség a közszolgálat minden területén. Ennek kialakításában követelünk részt. Csak a hasznára válhat az egyes ágazatoknak, az állami szolgáltatásokat, pl. az okmányirodát használóknak, a közrendet kívánóknak, a szolgálatainkat nap, mint nap igénybe vevőknek, így az egész országnak, ha a szakszervezetek által a szakértelem és a dolgozó ember szempontjai is érvényesülnek. Akkor miért nem élnek ezzel az eszközzel?

FÓRUMA kell legyen a közösségi-társadalmi együttműködésnek is a szakszervezet. Fellépéseink során gyakran csak az elhibázott, vagy valamilyen munkavállalói szempontból veszélyes kormányzati intézkedésekre reagálunk. De nem jelenítjük meg kellő határozottsággal azokat a célokat, amelyeket szeretnénk elérni.

Ki kell dolgoznunk a fő vonalait annak, hogy milyen foglalkoztatáspolitikát, bér- és nyugdíjrendszert, milyen munkatörvénykönyvet, sztrájktörvényt akarunk, és sok egyéb mai gond megoldásával együtt azt, hogy milyen jövőt szeretnénk ennek az országnak.

Örökön örökké külföldön fogják keresni a boldogulásukat a legképzettebb fiatalok? Soha nem lehet itt tisztességesen elvégzett munkából tisztességesen megélni? A tagjainkkal, a civil szervezetekkel közösen valamennyiünknek meg kell keresni a válaszokat ezekre a kérdésekre, és a politikában érvényre juttatni a megoldásokat.

Szerző
Témák
Május 1.