nemi erőszak;gyermekotthon;

2016-05-01 10:42:00

Gyerekeket erőszakolt meg a budapesti otthon felügyelője

Szerdán kerül bíróság elé annak a férfinak az ügye, aki majdnem négy éven át, 2005 októbere és 2009 áprilisa között a budapesti gyermekotthon felügyelőjeként visszaélt a felügyeletére bízott 12-18 éves fiúk helyzetével, többször is bántalmazta, megerőszakolta őket.

B. T. a vád szerint a fiatalokat nyilvánosan megalázta, de több alkalommal meg is erőszakolta őket.

A férfi évekkel a történtek után, a bíróságon találkozhat majd egykori áldozataival, szerdán ugyanis a tanúk kihallgatásával zajlik a per, szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése, súlyos testi sértés kísérletének bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt. 

Többségük azóta az otthonból kikerülve, felnőttként éli az életét, ezért hosszú évek múltán újra szembe kell nézniük egykori erőszakolójukkal.

Forrás: ripost.hu