Előfizetés

Az "elmúlt hat év"

Az MSZP-nek a társdalommal kell szövetséget kötnie, mondta május 1-én a Városligetben, a szokásos majálison a párt elnöke. És erre nem is lehet mást tenni, mint bólintani egyet. A dologgal csak egyetlen baj van: nem tudni pontosan, mit jelent ma ez a szövetség. Kiket jelent, hogyan lehet elérni őket és legfőképpen hogyan lehet szembefordítani a Fidesszel. Illetve: hogyan lehet elérni, hogy ne szavazzanak a Fideszre, lássanak alternatívát. Ma, állítják a közvélemény-kutatások, a kormánypártoknak közel másfél-kétmillió szavazója van. Annak ellenére ez a sokaság – mondjuk 25 százaléka az összes választó polgárnak -, hogy immár hat éve egyhuzamban látják, látniuk kell, mint is jelent ez a kormányzás; hogyan szolgálja ki saját klientúráját, miként épít hatalmat, hogyan zárja le az ellenzék lehetséges útjait, veszi el tőle a megszólalás lehetőségét és hogyan dolgozik saját zsebére. Hat évnek mindenképpen elégnek kellett lennie arra, hogy e tábor tagjainak is fölnyíljon a szeme és rájöjjön arra, hogy ez a rendszer hazug retorikára épül, nem az elvek, hanem a megszerzett javak a fontosak, amelyeket persze hangzatos, nemzetieskedő szósszal öntenek le, miközben milliárdokkal tömik tele a zsebüket, ugyanakkor folyamatosan megalázzák az ellenzéket.

Ha tehát ennyi ember, aktív szavazó, nem hajlandó észrevenni, mi zajlik ebben az országban, akkor kikkel lehet szövetséget kötni? Tóbiás szerint a helyi közösségeken keresztül vezet az út a 2018-as győzelemig. De vajon kikből állnak össze a helyi közösségek? A civil mozgalmakból, az ott működő pártokból, vagy egyszerűen csak a helyi lakosokból? Valószínűleg mindegyikből, együtt és külön-külön is. Igen ám, de közöttük ott vannak azok, akik a Fidesszel szimpatizálnak, és ott vannak azok is, akik félnek, valamint azok, akiket semmi nem érdekel. Kiváltképp a politika és a politikusok nem. Akkor hát?

Még sincs más út, mint megpróbálni ráirányítani a figyelmet, nevezzük akár ezt helyi közösségnek, hogy ami ebben az országban történik nem pusztán szemfényvesztés, de egyben a jövő fölélése, egy szűk kisebbség jóléte érdekében. Akciózni, szervezni, beszélni, dolgozni, járni az országot. Ha már hagyták, hogy a média kilencven százaléka Orbánék kezébe kerüljön.

Másodosztályú álmok

Borzalmas lehet szembesülni azzal, hogy a dédelgetett gyermekkori álmok így-úgy megvalósulnak: tízmilliárdokért rugós foci, s most már van gagyi kisvasút is. A miniszterelnök Széchenyi Lánchídjához, Steindl Parlamentjéhez hasonlította a felcsúti kisvasutat, azok építését is pont úgy kritizálták mint ezt a beruházást. Utólag persze ha egy olyan véresszájú liberális, mint Széchenyi a saját pénzéből épít egy Duna-hidat, azt mindenki megtapsolja, de ha egy Igaz Magyar Ember közpénzből épít magának a kert végébe egy kisvasutat, azon csak fanyalognak a petyhüdt Bajnai-rajongók. Persze jönnek majd a demagógok, akik untalan sorolják, hogy mire kellett volna pénzt költeni Felcsút helyett: kórházak, oktatás, béremelés. Csupa unalom...

A kényszeredett elégedetleneknek Orbán, a tőle megszokott agyafúrtsággal úgy vágott vissza, hogy "cinizmusból még nem épült semmi" - kicsit ironikus pont a 800 millió értékű cinizmusból felépült felcsúti vasút megnyitóján ilyet mondani.

Orbánt jól eldugták az újságírók elől, olyan titokban adta át a kisvasutat, hogy tán még maga sem tudott róla. Pénteken még a Puskás Akadémia sem tudta, hogy a kormányfő másnap kipróbálja 800 milliós játékát. A mintegy 30 perces vonatozás után Orbán útja a Pancho Arénába vezetett, ahol a csapata döntő mérkőzést játszott. Holott a futballünnepre ingyen lehetett bemenni, nem volt telt ház. A mérkőzést ugyan megnyerte az Akadémia, mégis kiestek, megkeserítve Orbán gyerekkori álmát. A csorbát a mértékadó sajtó több módon is igyekezhetne kiküszöbölni, hiszen a a kormányfő csapata szombaton az első osztály végéről egyenesen az NB2 elejére ugrott. Tavaly hat, előtte pedig két csapatot is maga mögé utasított - hogy ez szó szerint így történt-e, mindenki döntse el maga.

A megkérdőjelezhetetlen sikerek ellenére sokan úgy vélik, hasztalan volt milliárdokat ölni a felcsúti fociba. Ez persze nem igaz, a stadionban rendre összegyűlhet a szotyizó értelmiség, és most már a kisvasút VIP-vagonjaiban is megvitathatják hazánk fontos ügyeit. A károgók pedig csak irigyek a tehetséges falura.

Valljuk be, mindannyian a felcsúti álmot kergetjük. De legalábbis finanszírozzuk.

Másodosztályú álmok

Borzalmas lehet szembesülni azzal, hogy a dédelgetett gyermekkori álmok így-úgy megvalósulnak: tízmilliárdokért rugós foci, s most már van gagyi kisvasút is. A miniszterelnök Széchenyi Lánchídjához, Steindl Parlamentjéhez hasonlította a felcsúti kisvasutat, azok építését is pont úgy kritizálták mint ezt a beruházást. Utólag persze ha egy olyan véresszájú liberális, mint Széchenyi a saját pénzéből épít egy Duna-hidat, azt mindenki megtapsolja, de ha egy Igaz Magyar Ember közpénzből épít magának a kert végébe egy kisvasutat, azon csak fanyalognak a petyhüdt Bajnai-rajongók. Persze jönnek majd a demagógok, akik untalan sorolják, hogy mire kellett volna pénzt költeni Felcsút helyett: kórházak, oktatás, béremelés. Csupa unalom...

A kényszeredett elégedetleneknek Orbán, a tőle megszokott agyafúrtsággal úgy vágott vissza, hogy "cinizmusból még nem épült semmi" - kicsit ironikus pont a 800 millió értékű cinizmusból felépült felcsúti vasút megnyitóján ilyet mondani.

Orbánt jól eldugták az újságírók elől, olyan titokban adta át a kisvasutat, hogy tán még maga sem tudott róla. Pénteken még a Puskás Akadémia sem tudta, hogy a kormányfő másnap kipróbálja 800 milliós játékát. A mintegy 30 perces vonatozás után Orbán útja a Pancho Arénába vezetett, ahol a csapata döntő mérkőzést játszott. Holott a futballünnepre ingyen lehetett bemenni, nem volt telt ház. A mérkőzést ugyan megnyerte az Akadémia, mégis kiestek, megkeserítve Orbán gyerekkori álmát. A csorbát a mértékadó sajtó több módon is igyekezhetne kiküszöbölni, hiszen a a kormányfő csapata szombaton az első osztály végéről egyenesen az NB2 elejére ugrott. Tavaly hat, előtte pedig két csapatot is maga mögé utasított - hogy ez szó szerint így történt-e, mindenki döntse el maga.

A megkérdőjelezhetetlen sikerek ellenére sokan úgy vélik, hasztalan volt milliárdokat ölni a felcsúti fociba. Ez persze nem igaz, a stadionban rendre összegyűlhet a szotyizó értelmiség, és most már a kisvasút VIP-vagonjaiban is megvitathatják hazánk fontos ügyeit. A károgók pedig csak irigyek a tehetséges falura.

Valljuk be, mindannyian a felcsúti álmot kergetjük. De legalábbis finanszírozzuk.