TV2;Vajna;Gerkens;

2016-05-02 11:32:00

Vajna maga alá gyűrte Gerkenst - Béna kacsa a vezérigazgató?

A napokban jelent meg a Cégközlönyben a TV2 Média Csoport Kft. alapító okirata, miután januártól az Andy Vajna tulajdonában lévő Magyar Broadcasting Co. lett a második legnagyobb kereskedelmi tévé tulajdonosa. A dokumentum a cég vezérigazgatója, Dirk Gerkens feladat- és hatáskörére vonatkozóan több szokatlan, egy többmilliárdos forgalmú cégnél korábban elképzelhetetlen pontot tartalmaz - figyelt fel mindezekre a Népszabadság.

Az alapító okirat az általános szokásoknak megfelelően rögzíti a tulajdonos legfontosabb jogosítványait, például azt, hogy kizárólagos hatáskörébe tartozik dönteni a cég működési formájának megváltoztatásáról, a társasági szerződés módosításáról, illetve hitelfelvételről.

Az alapító okirat szerint értékhatártól függetlenül csak Vajna köthet szerződéseket hazai és külföldi filmstúdiókkal. Ráadásul minden nettó tízmillió forint feletti szerződés megkötése, módosítása, megszüntetése kizárólag a tulajdonos hatáskörébe tartozik. Ez egy 15 milliárd forintos árbevételű kereskedelmi tévénél azt jelenti, hogy Dirk Gerkens vezérigazgató csak a tulajdonos jóváhagyásával rendelhet meg műsorokat, vagy köthet bármilyen reklámszerződést.

A Népszabadság érdeklődött a TV2 több egykori vezető beosztású személyiségétől, ők a tulajdonos részéről jelentkező bizalomhiányt érezték ki a vezérigazgató tízmilliós szerződéskötési limitjéből. Emlékeztettek arra, hogy a TV2 korábbi vezérigazgatóinak jóval nagyobb mozgásterük volt a pénzügyekben és a személyi döntésekben.

Gerkens vezérigazgatóként nem diszponál a TV2 összes alkalmazottja felett sem. Az alapító okirat szerint ugyanis a tulajdonos kizárólagos hatáskörébe tartozik „a hírigazgató, a gazdasági igazgató felett a munkáltatói jogkör gyakorlása és velük a munkaszerződés megkötése, módosítása, megszüntetése". Tehát Dirk Gerkens nem főnöke Kökény-Szalai Vivien hírigazgatónak és Halkó Gabriella gazdasági igazgatónak.

Mint a Népszava is megírta, a sajtót is bejáró, a csatornánál tapasztalt felmondási hullámot Kökény-Szalai Vivien, a TV2 nemrég kinevezett hírigazgatója tartalmi és arculati változásokkal magyarázta. Arról is írtunk, hogy az ezek szerint "béna kacsa" szerepkörre kárhoztatott Dirk Gerkens megpróbálta elsimítani a TV2 körüli botrányokat, ám eközben olyan nézettségi adatokra hivatkozott, amelyek nem fontosak a kereskedelmi szférában. Forrásaink szerint a valóság az, hogy a TV2 meg sem közelíti az RTL szintjét. Andy Vajna csatornájának vezetője azonban elégedett stábjával, és a Tények lejárató anyagaival sem volt baja.