állami segítség;Ecseri Kft;

2016-05-02 17:47:00

6,3 milliárdos beruházás állami segítséggel

Az egyedi kormánydöntés alapján elnyert állami támogatással - amelynek összege egyelőre nem nyilvános - 6,3 milliárd forintos beruházást valósít meg a ceglédi székhelyű Ecseri Kft. - jelentették be hétfőn Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM).

Magyar Levente, a KKM gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hangsúlyozta: Cegléd számíthat a kormány támogatására, hogy fejleszthesse infrastruktúráját, valamint munkahelyteremtő képességét.

Kuttor György, az Ecseri Kft. ügyvezető tulajdonosa elmondta: a beruházás egy 20 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot és mintegy 7 ezer négyzetméteres szociális és iroda épületet jelent. A cég a fejlesztés eredményeként 250 új dolgozót tud foglalkoztatni. A társaság autó-, gép- és elektromos-ipari alkatrészeket gyárt elsősorban exportra.

Kuttor György elmondta: a cég árbevétele a múlt évben 10,7 milliárd forint volt, szemben a 2014-es 7,66 milliárd forinttal. A társaság nyeresége 2014-ben mintegy 300 millió forintot tett ki, 2015-ben pedig elérte a 800 millió forintot az előzetes adatok szerint. Ebben az évben a cégnél 10-15 százalékos árbevétel-növekedéssel kalkulálnak, ami az előzetes számítások szerint 12-13 milliárd forint közötti árbevételt eredményez majd. A társaság az idén a nyereségszint megtartására törekszik.