emberrablás;ügyészség;vádemelés;

2016-05-05 11:45:00

Kofferban vitték az áldozatot - Emberrablók ellen emelt vádat az ügyészség

Fegyveresen elkövetett emberrablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség két férfival és egy nővel szemben, akik a vád szerint 2014 nyarán elraboltak, majd mintegy két hónapig fogva tartottak egy Bécsben élő magyar férfit és a szabadon bocsátását váltságdíj fizetésétől tették függővé.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2014 május környékén elhatározta, hogy a Bécsben élő sértettet - akiről úgy tudta, hogy nagyobb vagyona van - foglyul ejti azért, hogy tőle pénzt szerezzen. A tervébe az élettársát, az ügy másodrendű vádlottját is bevonta. A nővel együtt ezután alaposan megtervezték az emberrablás részleteit, a végrehajtáshoz pedig egy férfi ismerősük, a harmadrendű vádlott közreműködését kérték.

A két férfi ezután Bécsbe utazott, ahol heteken keresztül megfigyelték a sértettet, feltérképezték a szokásait, a mozgását, a közlekedési útvonalát. Ezzel egy időben női társuknak hamis személyazonosságot hoztak létre úgy, hogy őt parókával és színes kontaktlencsével felismerhetetlenné tették, majd az így készült fénykép felhasználásával valótlan névre és adatokra hamis személyi iratokat készíttettek a részére.

A hamis iratokkal a nő alapított egy céget kifejezetten azért, hogy annak bankszámláira majd a sértettől megszerzett pénzt átutalják. Emellett az elsőrendű vádlott megvásárolt egy Pest megyei tanyát, ahol a sértett fogva tartását tervezte. Az előkészületek után a két férfi 2014. augusztus 3-án egy furgonnal Bécsbe utazott. A sértettre a lakásánál vártak, majd a társasház liftjénél megtámadták és nyugtató hatású gyógyszerrel elkábították. A férfit felvitték a lakásába, ott megkötözték, majd egy nagyméretű táskába tették és abban vitték le az utcán parkoló furgonhoz, amellyel a Pest megyei tanyára szállították.

Ott a vád szerint mintegy két hónapon keresztül tartották fogva a sértettet, az őrzését a harmadrendű vádlott látta el. Ez a férfi - a másik két vádlott folyamatos utasításai alapján - rendszeresen bántalmazta, többször lőfegyvernek látszó gáz-riasztópisztollyal és késsel fenyegette a sértettet, továbbá kábító-nyugtató hatású injekciókat adott be neki azért, hogy az akaratát megtörje és a pénzét kikényszerítse.

A bántalmazás és a folyamatos pszichés nyomás eredményeként a sértett 2014. augusztusban és szeptemberben különböző írásbeli és szóbeli jognyilatkozatokat tett a számláit kezelő pénzintézetek számára, ezek révén hozzáférést adott a vádlottaknak a bankszámláin lévő pénzhez. A pénz átutalását és a készpénzfelvételt ezután a másodrendű vádlott intézte a fiktív személyazonosságát használva, az e célra létrehozott cégen keresztül. Az ügyészség közlése szerint a vádlottak a bűncselekménnyel a sértettnek több mint 18 millió forint kárt okoztak.

A sértettet a két férfi végül 2014. október 8-án visszavitte Ausztriába, ahol az autópálya egyik kihajtósávja mellett kirakták és magára hagyták. A Fővárosi Főügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.