Miért nem kiáltunk megálljt?

Megmozdultak a tanítók. Becsülöm a bátorságukat, bámulattal tölt el a szenvedélyességük és szomorú vagyok a megmozdulásukat szapuló politikusok miatt. Most végre itt volna az alkalom, hogy átértékelje a szakma és a politika a pedagógushivatás presztízsét, átalakítsa a tanárképzést. Átgondolja: a gyerekek mi mindent és miért nem tanulnak meg az iskolában önmagukról, a világról, amiben majd meg kell találniuk a helyüket.

"Amit az iskolában nem tanulhatsz meg..." – ezzel a szlogennel invitálja nyári katonai táborba az egyik kereskedelmi csatorna a fiatal nézőit. Elgondolkodtató, hogy noha nagyon sok ember vonzódik felnőttként is a katonásdihoz, miért nincs az iskolarendszerben terepe az ilyen típusú foglalkozásoknak?Volt Magyar Honvédelmi Szövetség, Ifjúgárda, ahol a harcművészet is megismerhették, akiket ez érdekelt, mára maradt a cserkészet, az idősebbeknek a polgárőrség, az internetes virtuális harc.

Azt gondolom, nem ez az egyetlen érdeklődési kör, ami az iskolarendszer mostohagyereke. Tudom, hogy nem lehet minden, az emberi léthez elengedhetetlen ismeret elsajátíttatását az oktatási intézményekbe delegálni, hiszen így is gyakori vád, miszerint tanítók és diákok egyaránt túlterheltek az intézményekben. Ám, hogy a példámnál maradjak, mennyivel érdekesebben lehetne tanítani a történelmet, ha a „felnőttek játékába”, a hadászat, a hadműveletek rejtelmeibe is bepillanthatna a diákság.

A század vívmánya a szolgáltató iskola, amelyben a tudás áruként viselkedik, amit egyrészt az állam juttat polgárainak térítés nélkül, másrészt meg lehet vásárolni óradíjért, tandíjért, keveseknek ösztöndíj, vagy társadalmi támogatás útján válnak hozzáférhetővé. A múlt században e javak közvetítői a tanítók voltak, akik Gárdonyi Géza híres hasonlatával „lámpás”-ként, a „nemzet napszámosai”-ként formálták a jövő nemzedékét: írni, olvasni, számolni tanították, bevezették a természet és a társadalom világába. Egy-egy település kulturális-művészeti eseményeinek, hagyományainak éltetőiként reflektorfényben élték az életüket.

Mára a helyzet alapvetően megváltozott.

Az iskolák már nem kizárólagos forrásai az ismereteknek, a tanítók pedig nem kizárólagos hordozói az átörökítendő tudásnak. A negyedik tudományos-technikai forradalom, az információtechnika globalizálódása révén a gyerekek már szinte a bölcsőben kézbe kapják a legmodernebb technikai eszközöket, még iskoláskoruk előtt kinyílik előttük a világ. Mire a gyermekintézményekbe érkeznek már működésbe tudják hozni az okos telefonokat, a számítógépeket és négy-ötéves korukban könnyedén tájékozódnak a világhálón. Ismerik a számokat, betűket, olvasni, számolni tudnak. Ezért a tanítóknak sem élő lexikonként kell működniük, hanem olyan animátorként, akik képesek az ismereteket a helyükre pakolni, rendszerezni, pótolni, kapukat nyitni egy-egy tudományterület mélységeihez, múltbeli örökségéhez.

Ha valaha fontos volt, hogy a tanár és az iskola ne egyszerűen szolgáltatója legyen a tudásnak, akkor most egyenesen kívánatos, hogy jó értelemben vett „nevelő robottá” váljon, akinek a munkájában legfontosabb a humánum, a készség a másik ember személyiségének feltárására. Megismerje, kibontsa azt, a boldogulását segítse. Nem pusztán az információ átadás és az értékelés ma már a pedagógus mesterség próbaköve, hanem az interaktív együttes munka. A katedra nélküli, közös, gyakorlati tevékenység. Az iskola így tud erőforrássá válni a születési hátrányok ledolgozása, az esélyek kiegyenlítése, a tehetség felismerése szolgálatában. Azért, hogy ne pusztán szolgáltasson, hanem szolgáljon a legkorszerűbb eszközök, a legszebb tantermek, a tág terek birtokában. Több kell azonban ahhoz, hogy az iskolák belső világa, a benne szereplők helyzete változzon, hogy a gyerekek értékes és boldog diákkort élhessenek meg. Az lenne a szakma és a politika dolga, hogy újra hangolja a pedagógushivatás presztízsét, átalakítsa a tanárképzést. Átgondolja: a gyerekek mi mindent és miért nem tanulnak meg a közoktatási intézményekben, minek a kárán kerülnek ki úgy az iskolapadból, hogy sem a testüknek, sem a lelküknek, sem a képességeiknek, sem az állam, sem pedig a pénztárcájuk „működésének” nem lesznek tudatában.

Óriási dolognak, áttörésnek tartom, hogy megmozdultak a tanítók. Becsülöm a bátorságukat, bámulattal tölt el a szenvedélyességük és szomorú vagyok a megmozdulásukat szapuló politikusok miatt. Tisztelet a kivételnek, el kell ismernünk, közöttük is voltak, akik civilként tudtak viselkedni és együtt cselekedni a demonstrálókkal.

Nem lehet a ma és a közeljövő iskolájáról gondolkodni pusztán a tananyag, a tanári terhek csökkentése, az óraszámok és a kötelező iskoláztatás számai mentén. Talán innen lehet elindulni, hiszen vissza kell fordítani a közoktatást a tisztes XIX. századi reformkori útról. Már messze jár a világ innen.Amióta büszke európai polgárként más országok iskoláinak a padjaiban ülő gyerekeink, unokáink nevelkedését közvetlenül is tapasztalhatjuk, nem győzök csodálkozni. Miért nem utaznak szakértőink, miért nem tanulunk mások hibáiból, eredményeiből? Sajog a szívem a tehetséges, ám halmozottan hátrányos helyzetből induló gyermekeink elvesztése miatt. Előre látom a cigányszögből, a szegénységből induló lelkes kismanók felnőtt életét.

Miért nem kiáltunk megálljt?

Szerző

Az adásvétel azt jelzi: a hatalom visszavonulót fújt

Publikálás dátuma
2016.05.07. 08:23

Financial Times

Véget ér egy kritikus időszak a magyar kormány és külföldi bankok közti birkózásban azzal, hogy Varga Mihály szerint akár már ebben a hónapban megköthetik a megállapodást: az állam 15 százalék részesedést szerez az Erste magyarországi leányvállalatában. A miniszter a múlt hónapban még arról beszélt, hogy a vásárlásra szánt pénzt esetleg az államadósság csökkentésére fordítják, de hogy mekkora összegről van szó, az nem ismeretes. Az ügylet egyben azt is jelenti, hogy a kormány további érdekeltséget szerez a bankszektorban, bár ezt némileg ellensúlyozza, hogy készül az MKB Bank eladása. A vételár 37 milliárd forint. A cikk megemlíti, hogy a bankok két éve nagyjából 500 milliárd forintot vesztettek, részben a bankadó miatt, részben pedig azért, mert vissza kellett fizetniük az ügyfeleknek a bíróság által túl magasnak ítélt díjakat. Az Erste-megállapodás azt mutatja, a hatalom korábban túlságosan nagy nyomás alá helyezte a bankágazatot és a mostani adásvétel, illetve az adócsökkentés azt jelenti, hogy visszavonulót fújt.

Szerző

Az adásvétel azt jelzi: a hatalom visszavonulót fújt

Publikálás dátuma
2016.05.07. 08:23

Financial Times

Véget ér egy kritikus időszak a magyar kormány és külföldi bankok közti birkózásban azzal, hogy Varga Mihály szerint akár már ebben a hónapban megköthetik a megállapodást: az állam 15 százalék részesedést szerez az Erste magyarországi leányvállalatában. A miniszter a múlt hónapban még arról beszélt, hogy a vásárlásra szánt pénzt esetleg az államadósság csökkentésére fordítják, de hogy mekkora összegről van szó, az nem ismeretes. Az ügylet egyben azt is jelenti, hogy a kormány további érdekeltséget szerez a bankszektorban, bár ezt némileg ellensúlyozza, hogy készül az MKB Bank eladása. A vételár 37 milliárd forint. A cikk megemlíti, hogy a bankok két éve nagyjából 500 milliárd forintot vesztettek, részben a bankadó miatt, részben pedig azért, mert vissza kellett fizetniük az ügyfeleknek a bíróság által túl magasnak ítélt díjakat. Az Erste-megállapodás azt mutatja, a hatalom korábban túlságosan nagy nyomás alá helyezte a bankágazatot és a mostani adásvétel, illetve az adócsökkentés azt jelenti, hogy visszavonulót fújt.

Szerző