Irán amerikai támaszpontok elleni támadással fenyeget, ha Washington katonai csapást mérne az országra

A Reuters diplomáciai forrásai szerint szerdán a katari Al Udeid amerikai légibázison szolgáló állomány egy részét arra kérték, hogy hagyja el a támaszpontot.

Az őrizetbe vett tüntetők kivégzésével fenyegetőzik az iráni legfelsőbb bíróság elnöke

Ha el akarjuk végezni a munkát, most kell megtenni – jelentette ki.

Kormányellenes tüntetés Teheránban 2026. január 9-én.

Már több mint 2500-an haltak meg a rendszerellenes iráni tüntetéseken

Az Egyesült Államokban működő Human Rights Activists News Agency (HRANA) szerint a tiltakozásokkal összefüggésben 2571 halottról lehet tudni, 12 kiskorú is életét vesztette.

A tüntetés már hetek óta zajlik.

Donald Trump törölte a tárgyalásait Iránnal, szerinte már úton van a segítség a rendszerellenes tüntetőknek

Ezt nehéz nem úgy értelmezni, hogy az Egyesült Államok támadásra készül.

Már csaknem kétezer halálos áldozatuk van az iráni tüntetéseknek

Az országszerte zajló tiltakozások a teheráni vezetés számára súlyos belső kihívást jelentenek, miközben a nemzetközi nyomás is nehezedik.

Égő épület a tüntetés során, 2026. január 9-én.

Hiába kapcsolták le az internetet, folytatódnak a tüntetések Iránban

Az összetűzések halálos áldozatainak a száma már 500 felett jár.

Több mint 20 tüntetőt vettek őrizetbe Minneapolisban az amerikai bevándorlási hatóság elleni demonstráción

A város demokrata párti polgármestere a tüntetések békés jellegének megőrzésére szólított fel, máskülönben beleesnek a Donald Trump által állított csapdába.

Az ICE brutális akciója heves indulatokat váltott ki Minneapolisban

Az iráni hadsereg közölte, fellép a tüntetők ellen a stratégiai infrastruktúra és a közvagyon védelmében

Közleményükben Izraelt és „ellenséges terrorista csoportokat” vádolták azzal, hogy „alá akarják ásni az ország közbiztonságát”.

Újabb tüntetések nyomán épületek, autók lángolnak Iránban, miközben a hatalom letiltotta az internetet

Ali Hamenei ajatollah legfőbb vezető szerint a tüntetők Donald Trump amerikai elnök utasítására szítják a zavargásokat. Helyi információk szerint a perzsa állam déli részén a rendőrök tüzet nyitottak a felbolydult tömegre. 

Tüntetés az iráni Kermánsáhban 2026. január 8-án.

Rendszerellenes megmozdulássá váltak az iráni tüntetések

A megmozdulásokat az iráni valuta összeomlása és az ebből fakadó gazdasági nehézségek váltották ki, azonban most már a jelenlegi rezsim vezetőinek távozását követelik a tüntetők.

Legalább 35 ember meghalt a közel másfél hete tartó tüntetésekben Iránban

29 tüntető, négy gyermek és az iráni biztonsági erők két tagja vesztette életét. Irán 31 tartományából 27-ben zajlanak tüntetések több mint 250 helyszínen.

Már tizenhat áldozata van az iráni tüntetéseknek

Az országban tapasztalható gazdasági összeomlás egyszerre hozott felszínre belpolitikai feszültséget, regionális erőszakot és nemzetközi kockázatokat.

Kivégzésekkel nyitna tiszta lapot Banglades

Távollétében halálra ítélték Banglades korábbi miniszterelnökét, a 2024-es tüntetések elől Indiába menekült Sejk Haszinát emberiesség elleni bűncselekmények elkövetése miatt.

Sokan szabadtéri kivetítőn követték a Sejk Haszina elleni ítélet kihirdetését

Krétaháború az évforduló körül – Csak azért is ünnepel és tüntet Szlovákia a bársonyos forradalom 36. évfordulóján

. A diákok kezdeményezte krétaháború is folytatódik, miközben Robert Fico és kormánya halmozza a botrányokat.

 A krétaháború egyebek közt annak szól, hogy a megszorításokra kényszerülő Fico-kormány eltörölte az 1989-es bársonyos forradalom ünnepnapját

Végel László: Szerbia vagy-vagy helyzetben

Az immár több mint egy éve tartó tüntetések arról tanúskodnak, hogy voltaképpen nem napi politikai, nem is egyszerű kormánydöntésről, nem kibékíthetetlen pártközi konfliktusokról van szó, hanem arról, hogy Szerbia kénytelen elszámolni az elmúlt harminc évvel és megküzdeni azokkal a traumákkal, amelyek több mint három évtizeden át meghatározták a társadalmat. 

Márton László: A lyuk

Akik túléltek hatvankilenc évet, talán jövőre, a hetvenedik évfordulón is ott lesznek. Megcselekszik, amit megkövetel a haza: ellenállnak minden kisajátítási kísérletnek, leleplezik a hazug legendákat, segítik utódaiknak megtalálni és megőrizni a közös nevezőt. Más szóval, gondoskodnak arról, hogy az utókornak ’56 tépett zászlajából ne csak a lyuk maradjon.

Márton László (középen, szemüvegben) az egyetemisták 1956. október 23-i menetén

Csaknem 2600 helyszínen tüntettek Donald Trump és politikája ellen az Egyesült Államokban

A demokraták a kormányzati leállás miatti ellenálláshoz remélnek támogatást, a republikánusok Amerika-gyűlölőnek nyilvánították a megmozdulásokat.

Demonstráció New Yorkban

Donald Trump egy régi törvény hatályba léptetésével bevetné a hadsereget a tüntetők ellen

Nem tetszenek az amerikai elnöknek a heves tüntetések Chicagóban és Portlandben.

Százezrek léptek sztrájkba és tüntetnek Franciaországban a kormányzati megszorítások miatt

A francia belügy becslései szerint akár 900 ezren is részt vehetnek a tüntetéseken országszerte, 80 ezer rendőrt vezényeltek az utcákra. Lyonban és Nantes-ban is összetűzések törtek ki, a rendőrök könnygázt vetettek be a tömeg oszlatására. Párizsban több metróvonal leállt, a közlekedés bénult, diákok foglalták el az iskolák és egyetemek bejáratait. Délutánig már száznál is több embert tartóztattak le. 

A miniszterelnök lemondása nem volt elég, Nepálban a tüntetők felgyújtották a parlament épületét

A katmandui törvényhozás mellett lángba borult több minisztérium és a legfelsőbb bíróság székház is, néhány miniszternek katonai helikopteren kellett menekülnie. A korrupció és közösségi média betiltása elleni keddi demonstrációkon eddig már legkevesebb két ember vesztette életét a hétfői 19 után.

A parlament lángoló épülete 2025. szeptember 9-én Katmanduban

Azonnali hatállyal lemondott a nepáli miniszterelnök

Hétfőn 19 tüntető vesztette életét a közösségi médiás platformok betiltása és a korrupció ellen országszerte kirobbant demonstrációkon. A tüntetések a határozatlan időre elrendelt kijárási tilalom ellenére is folytatódtak.

Nepál miniszterelnöke, KP Sharma Oli 2025. április 25-én

Szerbiában szerda este az ellenzéki és a kormánypárti tüntetők is összetűztek a rendőrökkel, több tucatnyian megsebesültek

A jelentések szerint 64 civil és 16 rendőr szenvedett sérüléseket Újvidéken és Belgrádban.  Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem lesz polgárháború, de kegyelem sem, mert ők megtisztítják az utcákat. Ehhez képest csütörtökre újabb tüntetéseket jelentettek be.

Belgrád, augusztus 13.

Forrong egész Izrael

Csütörtök estig nem fejeződött be az izraeli biztonsági kabinet ülése, amelyen a miniszterek a Gázai övezet teljes körű katonai megszállásáról szavaznak. A Netanjahu-kormány ezen terve általános felháborodást okozott Izraelben. 

A túszok hozzátartozói egy hajóról üzentek a Netanjahu-kormánynak

Halálos fenyegetéseket kapott a nürnbergi állatkert igazgatója az elpusztított páviánok miatt

Eddig mintegy 350 feljelentés érkezett az illetékes ügyészséghez az állatvédelmi törvény feltételezett megsértése miatt.

Diktatúra török módra: Recep Tayyip Erdoğan már nem is tagadja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt ellehetetlenítése a célja

Sorban tartóztatják le a CHP polgármestereit, korrupciós vádakkal.

Özgür Özel pártelnök a CHP elleni hadjárat kapcsán kijelentette: „Egyértelmű, hogy már nem akarják az országot a nemzet tagjainak beleegyezésével kormányozni"

Átfogó blokádok Szerbia városaiban

A belügyminisztérium közlése szerint a rendőrség csak csütörtökről péntekre virradóra 19 embert vett őrizetbe, közülük 16-ot szabálysértésért, hármat pedig véres bűncselekmény elkövetésének gyanújával. 

 A diákok a társadalom nagyobb érdekcsoportjait is tüntetni hívták

Túltengő turizmus…? – Barcelonai pillanatképek

„A szőke fiú nem katalán volt, hanem spanyol, spanyolul beszélt, és ez egy kicsit idegesített engem.” Mercé Rodoreda (1908-1983)

Nagyon sok a
látogató: tömegek
a világcsoda
Sagrada Familia
templom körül,
de benn a katedrálisban
is

Donald Trump 79 éves lett, katonai parádét és milliónyi ellentüntetőt kapott a születésnapjára

Felbolydult az Egyesült Államok.

Földre vitték a demokrata szenátort, mert merészelt a belbiztonsági miniszter szavába vágni, de legalább Donald Trump megkapja élete álmát

Szombat este katonai díszszemlét rendeznek Washington DC-ben a hadsereg fennállásának 250 éve, illetve az amerikai elnök 79. születésnapja alkalmából.

Alex Padilla demokrata szenátort kituszkolták Kristi Noem belbiztonsági miniszter tájékoztatójáról, amikor megpróbált egy kérdést feltenni

Tüntetések Los Angelesben - Felvonultatták a Nemzeti Gárdát

A tiltakozások azután kezdődtek, miután a szövetségi bevándorlási hivatal (ICE) több helyszínen razziákat tartott, és számos bevándorlót – köztük családokat és gyermekeket – vett őrizetbe. A hatósági fellépés különösen nagy felháborodást váltott ki a latin-amerikai közösségek körében, akik több helyszínen spontán tüntetéseket szerveztek. A demonstrációk egy része erőszakba torkollott: a tüntetők kövekkel, petárdákkal és Molotov-koktélokkal támadtak, míg a rendőrség könnygázzal, gumilövedékekkel és villanógránátokkal válaszolt.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél