A hasis mint élvezeti szer

Folytatjuk a kender élvezeti szerként való használatának történetét; a fű, illetve hasis szívása, illetve megevése - mint előző részünkből kiderült - már az ókorban, illetve még korábbi időkben elterjedt elsősorban Ázsiában. Az első írásos forrás, az i. e. 5. századból származó Hérodotosz-leírás után sorra vesszük a kannabiszra vonatkozó szövegeket, így Marco Polo leírását.

Az EMCDDA (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction) 2011-es éves jelentésének konzervatív becslése szerint a kannabiszt körülbelül 78 millió európai használta életében legalább egyszer, ami a 15–64 éves korosztály több mint egyötödét jelenti. Az országok között komoly különbségek vannak, 1,5 és 32,5 százalék között változó országos előfordulási számadatokkal, ugyanakkor a legtöbb országból az összes felnőtt 10–30 százaléka közötti becsült prevalenciát jelentettek. (Az epidemiológiában prevalenciának nevezzük az adott időpontban ill. időszakban egy adott populációt érintő jelleg, például betegség előfordulási gyakoriságát.)

Becslések szerint 2010-ben 22,5 millió európai használt kannabiszt, másképpen: átlagosan az összes 15–64 év közötti lakos 6,7 százaléka. Az előző havi prevalencia becslése alapján körülbelül 12 millió európai, azaz a teljes 15–64 év közötti lakosság átlagosan 3,6 százaléka használta a kábítószert az előző hónapban. A populációs felmérések adatai azt mutatják, hogy a fiatal európai felnőttek (15–34 évesek) átlagosan 32,0 százaléka próbálta már a kannabiszt, 12,1 százalékuk használta az elmúlt évben és 6,6 százalékuk használta az előző hónapban. A 15–24 éves korcsoportban még ennél is magasabb azoknak az aránya, akik az elmúlt évben (15,2 százalék vagy az elmúlt hónapban (8,0 százalék) kannabiszt használtak. Már csak ez a néhány adat is elegendő annak érzékeltetésére, hogy a kannabisz - a fű (marihuána) és a hasis - használata mennyire elterjedt az elmúlt évtizedekben Európában, annak ellenére, hogy a legtöbb európai országban fogyasztása törvénybe ütközik. Mint a TASZ Kenderkönyve megjegyzi: a marihuánafogyasztás üldözése a drogok elleni küzdelem egyik legértelmetlenebb fejezete, hiszen a használatához köthető egészségügyi és szociális károk elismerten jóval kisebbek, mint bármely más illegális szer esetében.

Hasissal a halálba

Ahogy előző részünkben megírtuk a kendert mintegy tízezer éve használja az ember, a felhasználás kezdete vélhetően egybeesik a földművelés kezdeteivel. Régészeti adatok alapján úgy vélik, hogy a kender őshazája az Afganisztántól a Kaszpi-tengerig húzódó terület volt, mások szerint a Bajkál-tó környéke. Ami biztos, hogy az ember nagyon hamar felfedezte sokoldalú kedvező tulajdonságait. Kínában már több mint ezer éve kultiválják: szárából rostot, abból vásznat, kötelet készítettek, magvából olajat állítottak elő. Azt is nagyon hamar felfedezték, hogy a növény egyes formáinak gyógyításra is felhasználható kábító hatásuk van. A kínaiak számára a kender az "isteni növényt" jelentette, értékes táplálékot, ruházati alapanyagot, lámpaolajforrást és fontos orvosságot. A híres botanikus császár, a legendás Shen-Nung leírása állítólag i. e. 2737-ből származik: könyvében pontosan leírta a kender adagolásának módját és javallatait.

Indiában, ahol Síva szent növényének tartották a kannabiszt, a különböző betegségek gyógyítására szolgáló hasistartalmú szerek mellett a hasisról már ismert volt, hogy a nagyobb adagot bevevők szeme előtt "démonok" jelennek meg, vagyis hallucinálnak. A szicíliai Diodórosz (Kr. e. 90 – Kr. e. 27) leírja, hogy Indiában, mielőtt a feláldozandó özvegyeket az áldozati máglyához vezették volna, nagy adag gyorsan és biztosan ható hasissal készült itallal kábították el. Még a 19. századból is származnak hasonló leírások, ezek szerint a hasismámortól vallásos önkívületi állapotba került hívők tömegével vetették magukat a szent elefántok lábai alá. Diodórosz másik említése szerint a thébai asszonyok - az Odüsszeiában is megénekelt - fájdalom- és haragűző kanalas orvossága kenderből készült.

Egy későbbi, az i. sz. 9. századból származó iráni szöveg szerint Indiában vallási ünnepeken, elsősorban akkor, ha emberáldozatot akartak bemutatni az isteneknek, kultikus célokra is használták a hasist. E szokást az irániak is átvették. Így érték el, hogy a kiemelt áldozat vonakodás nélkül engedte magát feláldozni. Ezért az áldozatnak hasistartalmú italt adtak hosszú időn keresztül. Amikor eljött a áldozás napja, különösen erős, nagy adagot kapott. Az áldozati oltárnál átvágták a nyakát, hogy vérét beigya a föld. A hivők pedig a testet kis darabokra szaggatták, hogy húsának egy darabját földjükbe temetve jó termést biztosítsanak maguknak, vagy elásták családi tűzhelyük alatt, hogy általa fenntartsák a család jólétét.

Benécsné Bárdi Gabriella - A gyomként növő kender hazai elterjedése, morfológiája, biológiája és gyomszabályozási lehetőségei című munkája szerint a kender pszichotrop anyagai révén kifejtett hatása legalább olyan régóta ismert az emberek előtt, mint ruházati felhasználása. Felidézi, hogy az indiai eredetmítosz legnagyobb harcosa, Ramakhrisna pihentetőül kender és maszlag keverékét szívta. Az antik Hellászban a dionüszoszi és avatási szertartásairól híres eleusziszi ritusokon is a kender „mosta el” az ég és föld közötti szigorú isteni határokat, de utal arra is, hogy a honfoglaló magyarok sámánjai is éltek a növény eksztatikus erejével.

Az ókori Egyiptomban is ismerték a kendert - a kevesebb THC-t tartalmazó Cannabis sativat -, de nincs bizonyíték arra, hogy nyugtatóként alkalmazták volna. Végbélkúp alakjában használták, hogy frissítse a végbélt (Chester Beatty papirusz 24.)

Asszaszin-történet

A kender, mint kábítószer elterjedése párhuzamosan történt az iszlám terjedésével, amihez nagymértékben hozzájárulhatott a Korán alkoholtilalma. Az arab országokban már az i. sz. 8. században annyira elterjedt a hasis, hogy megtiltották a használatát. Ugyanakkor a tilalomnak nem volt nagy hatása, 11. századi arab szerzők már ismét a hasis elterjedtségéről adnak hírt. Egy arab botanikus, Ibn al-Baitar leírja, hogy a hasis krónikus szedése következtében "az egyszerű emberek szelleme megzavarodik, és gyakran kapnak görcsös rohamokat". Egyszerre élénkíti a fantáziát, elmélyíti a gondolatokat, és élesíti az ítélőképességet - tehát egyszerre van izgató és nyugtató hatása. Ám ha nem megfelelően adagolják, vagy visszaélnek használatával, akkor gondolkodási zavarokat okozhat. A malagai, a mai Spanyolország területén született Ibn al-Baitar a szegények gyógyfüvének nevezte a kendert, ami alatt vélhetően a fakírokat és a derviseket értette.

Az arab országokban, így Észak-Afrikában és a Közel-Keleten jellemzően vajban és kevés vízben megfőzik a nőivarú kender ágvégeit. Lassú tűzön besűrítik, míg zöldes-barnás gyantaszerű anyagot kapnak. Sok helyen a masszából "befőttet" készítnek, cukor és különböző fűszerek hozzáadásával. A szexuális teljesítőképességet fokozandó ebbe a masszába kőrisbogárport is kevertek (ami a vizelet kiválasztáskor vesegyulladást okozhat).

Amikor az 1200-as évek végén a Curzola-sziget mellett vívott csatában a genovai flotta vereséget mért a nagy rivális, Velence hadiflottájára, a velencei foglyok között ott volt Marco Polo. Három évet töltött fogságban, s ez alatt tollba mondta több mint 17 évig tartó keleti utazásainak történetét. Ebből értesült először Európa világ az asszaszinokról. Az asszaszinokat a Szentföldön harcoló keresztesek is ismerték; ők nevezték el az asszaszinokat, a kender gyantájának élvezőit hasisineknek (hasisembereknek). A hasis szó arabul egyszerűen füvet jelent, míg az asszaszin orgyilkost. Hogy melyik elnevezésből származik a ma is elterjedt hasis szó, máig vitatott.

Az asszaszinok tehát mohamedán fanatikusok voltak, akik önmagukat fidávinak (önmagát feláldozni késznek) nevezték. E szekta alapítója a 11. században perzsa származású Haszán ibn Szabáh volt. Híveit nemcsak vallási fanatizmus fűtötte, hanem az általa nekik adott kábító ital. A hívők feltétlen engedelmességet esküdtek a Hegy Vénének, vagy Hegyi Öregnek (Sejk al Dzsebel) nevezett nagymesterüknek. Hogy bátorságukat nemcsak a vallási fanatizmusuk kölcsönözte, arról Marco Polotól tudunk.

Marco Polo "meséje"

Kiss László, A paradicsom kulcsa – A hasis kultúrtörténetének magyar vonatkozásai című munkája idézi Marco Polo leírását a Hegyi Öregről. „Ő egykor két magas hegy közé zárt völgyet lakott, amelyet gyönyörű kertté változtatott (...), azt kívánta, hogy népe elhiggye, ez a paradicsom. Tehát olyan módon rendezte be, ahogy Mohamed a paradicsomot leírta, vagyis csodálatos kertnek, bor-, tej-, méz- és vízcsermelyekkel, telve gyönyörű asszonyokkal, lakóinak gyönyörködtetésére (...) A kertbe nem juthatott be senki más, csak az, akit az Öreg asszaszinjává akart tenni (...) Valahányszor az Öreg le akart győzni egy uralkodót (...) a fiatalemberek néhányát bevezette kertjébe (...), de előbb megitatta őket egy főzettel, amitől (...) mély álomba merültek. (...) Mikor tehát a fiatalemberek felébredtek (...), úgy vélték, csakugyan a paradicsomban vannak”.

E paradicsomi lét azonban nem tartott örökké, hiszen az így asszaszinná tett fiatalemberekre egyéb feladat várt. Ezért újra kaptak az említett italból, és az újabb mély álom alatt kihozták őket a kertből. Felébredve igencsak szerettek volna visszajutni a paradicsomba, mire az Öreg eszükbe idézte a Korán tanítását: aki az igaz hitért esik el, azt a hurik – az iszlám paradicsom szüzei – ölelő karja várja Mohamed paradicsomában. "Ily módon annyira átitatta népét a Paradicsom utáni vággyal, hogy akit halálba küldött, boldogan ment, mert bizonyosra vette, hogy a Paradicsomba kerül” – így írta le az asszaszinná, azaz „hasisélvezővé” válás értelmét Marco Polo.

(Következő számunkban folytatjuk a kender történetéről szóló írásunkat)

A Révai Nagylexikon szócikke az asszaszinokról

Az iszmá'iliták neve alatt ismeretes túlzó siita felekezetből elágazott mohammedán szekta, melynek alapítója a XI. században a perzsa származású Haszán ibn Szabáh. Az iszmá'ilita mozgalom alapján keletkezett fátimidák dinasztiájában 1078-80. években kitört egyenetlenségek idejében Egyiptomban tartózkodván, az udvari párt ellenségei mellett kifejtett politikai tevékenysége miatt Egyiptomból száműzték. Hazájába, Perzsiába tért vissza, ahol sikerült neki hitvallása számára, melynek tanait írásban is összefoglalta, számos hívőt toborzani és az 1086-ban hatalmába kerített Alamut nevű várban Kazvin (város Teherán közelében - a szerk.) közelében propagandája számára központot alkotni. Dacolva az akkortájt hatalmas szeldzsukokkal, korának összes hatalmi tényezőit rettegésbe ejtette különféle avatási fokokra oszló híveinek orgyilkos tőre előtt. Hívői képzeletét csalárd módon és különösen kábító italokkal (hasis) felcsigázván, a hegy vénének, (sejkh al dzsebel) nevezett nagymesterüknek feltétlen engedelmességet esküdtek és parancsára a legnagyobb veszélyek közt a legvakmerőbb gyilkosságokat hajtották végre. Innen egyik elnevezésük fidávi a. m. az életét (mások javára) feláldozó. A hasis szótól ered az A.

(assasin) elnevezése és az assasin szónak e jelentése: orgyilkos. Lassan-lassan Alamuton túl terjesztve hatalmát, Perzsiában, Khorászánban és a Libanonban számos erős várat kerített birtokába, melyekből az A. névleg az egyiptomi fátimidák fennhatósága alatt mindinkább függetlenebb módon érvényesítették hatalmukat.

1124-ben Haszánra egyik helytartója, Buzurg Ummid következett az uralkodásban; utána 1138. fia, Mohammed. Ennek fia, II. Haszán (1162-1166), ki atyját megtagadva, magát a fátimida család egyik ágából származottnak mondta, az A. teológiai alapját tovább fejlesztve nyiltan ellentétbe helyezkedett az iszlám alaptörvényeivel, melyeket az iszmá'iliták magasabb fokain amúgy is alaposan megingattak. Utána mégcsak fia, II. Mohammed (1166-1210) tartotta fenn elődje vallásos álláspontját, míg ennek utódai ismét Haszán ibn Szabáh rendszeréhez tértek vissza. A mongolok betörésével az A. hatalma egyre gyengült. Alamut utolsó fejedelmét, Ruknaldint, a mongolok khánja 1256-ban kivégezteté; de Szíriában tovább is fenntartották hatalmukat, és a mongolok kiüzetése után Baibarsz egyiptomi szultánnak hódoltak meg, ki 1273-ban utolsó várukat, Kahfot is elragadta tőlük. Az egyiptomi szultánoknak még rendelkezésükre állottak orgyilkos mesterségükkel, de gazdáikkal együtt minden befolyásuk megszünt és azontúl minden politikai jelentőség nélkül csakis mint homályos vallásos szekta tengődtek. Maradékaik még most is találhatók az apró szektákban bővelkedő Libanonban; hitük, miként a siita felekezetből elágazó egyéb szektáké is, Ali istenítése, a lélekvándorlás stb. körül forog. Dogmáikat szigorúan titkolják az idegenek előtt.

A perzsa A.-tól származik a keleti Indiában, úgymint Zanzibárban és egyebütt is csekély számmal található Khodsák szektája, melynek Indiában élő főnöke (Agha Khán) származását Haszánra vezeti vissza. E méltóság jelen képviselője, egy gazdag, európai műveltséggel bíró főúr, az ind mohammedánok közt az angol uralom legelőkelőbb szószólója. Fénykorukban az A. nem csekély befolyást gyakoroltak koruk nagy eseményeire, a keresztes hadjáratokkal kapcsolatos harcokra és politikai változásokra. (...)