Nem a józan ész, az akarat diktál

A társadalmi felelősségvállalás nem állami kategória, az a magánszektor dolga, amely saját pénzét áldozza nemes társadalmi célokra. A kormánynak az adófizetők pénzéből a szociálpolitikán vagy más szakpolitikán keresztül kell érvényesítenie társadalmi céljait, aminek semmi köze a társadalmi felelősségvállaláshoz - véli Palócz Éva. A Kopint-Tárki vezérigazgatója arról is beszélt a lapunknak, hogy a jegybank, illetve elnöke körüli botrányok gátolhatják az ország felminősítését is.

- A 2017-es költségvetésről sok kollégája véleményét már megismerhettük, de hogyan vélekedik ön a jövő évi büdzséről?

- Alapvető problémának tartom, hogy amikor ilyen gyorsan változik a gazdasági, vagy akár a fiskális helyzet, akkor egy áprilisban összeállított költségvetés nagyon kevéssé ad fogódzót a következő évre. Tavasszal ugyanis még az előző évi végleges államháztartási zárszámadási adatokat sem ismerjük és a folyó évi adatokból is csak nagyon kevés áll rendelkezésre. Márpedig minden költségvetés az előző évi állapotból indul ki. Ezért nehéz megállapítani a következő évi előirányzatok megalapozottságát.

- Milyen szembetűnő hiányossága van a törvényjavaslatnak?

- Például a költségvetési tervezetben csak az úgynevezett pénzforgalmi adatok állnak rendelkezésre. Egyetlen eredményszemléletű táblázat sincs benne, holott a nemzetközileg elfogadott statisztikai standardok ez alapján számítják a költségvetés tényleges helyzetét, és az Európai Unió egységes eljárása is ezt az elszámolást alkalmazza. A kettő között az a különbség, hogy a pénzforgalmi adatok azt mutatják, mennyi pénz folyt be adott időszakban és mennyi került kifizetésre. Ezzel szemben az úgynevezett eredményszemléletű adatok az adott időszak tényleges gazdasági eseményei alapján mutatják a költségvetés egyenlegét. Egyszerű példával érzékeltetve a kétféle elszámolás közötti különbséget: az eredményszemléletű elszámolás a bevételt akkor veszi figyelembe, amikor kibocsátottam a számlát, a pénzforgalmi pedig, amikor az ellenérték befolyik. A kétféle éves költségvetési egyenleg mindig különbözik egymástól, attól függően, hogy az állami bevételek és kifizetések milyen mértékben csúsznak át a következő időszakra. Az elmúlt években azonban ez a különbség hatalmasra nőtt, mivel az Európai Uniós projektek kifizetését az állam az adott évben megelőlegezi, az európai támogatások azonban jóval később - esetünkben a következő évben - érkeznek meg. A kettő közötti különbség több száz milliárd forintos különbséget okoz a költségvetés egyenlegében. A most benyújtott költségvetésből tehát nem látjuk, mekkora lesz az európai standardok alapján készített tényleges költségvetési egyenleg.

- A pontos számok ismerete nélkül is milyen lépésekre lenne leginkább szükség?

- A költségvetési kiadások GDP-arányos rátájának a csökkentésére lenne szükség. Magyarországon ez hagyományosan 50 százalék körüli, ami azt jelenti, hogy a gazdaságban megtermelt minden 100 forintból 50-et az állam elvon attól, aki azt megtermelte és újraosztja. Ez az arány Magyarországon az Európai Unió országai között a legmagasabbak között van, azaz nálunk különösen magas a jövedelmek állami újraelosztása. A most benyújtott költségvetés pedig jövőre ezt az arányt nem csökkenti, hanem inkább tovább növeli.

- Hogyan fest ez a környező országokban?

- Mindenhol jóval szerényebb ez az arány, sőt, Szlovákiában 40 százalék alatt van az újraelosztás mértéke. Igaz, Varga Mihály úgy fél éve bejelentette, 5 százalékkal csökkentik a kiadásokat, ami nagy sajtóvisszhangot is kiváltott. Címlapon hozták a lapok, hogy a kormány 1500 milliárdos megszorításra készül. A hír azonban csak egy napig élt, azóta erről már szó sincs. Marad a túlzott központosítás. Szerintem is inkább vissza kellene nyesni a költségvetés kiadásait, mint újabb és újabb tételekkel növelni az újraelosztás arányát.

- Mi a baj a központi elosztással? A kormányzat jobban rálát hol, mire, mennyire van szükség. Nem?

- Nem. Az idősebbek már átéltek ilyen megoldást, amely szerint az állam jobban tudja, mint a polgárai, hogy mire kell költeni. Ugyanakkor azt is megtapasztaltuk, hogy az állam nem tudja pontosan megmondani, hol mire van szükség. Az állam nem olyan bölcs, hogy mindent tudjon, a különböző lobbi csoportok pedig amúgy is eltéríthetik az akár optimális céloktól, amelyeket az állam a polgároktól való jövedelem-elvonásból megvalósítana. Ha az embereknél, vagy a vállalkozásoknál több pénzt hagyna az állam, többet fogyasztanának, a cégek többet fordítanának fejlesztésekre. A túlzott központosítás kedvezőtlenül hat a gazdaságra is.

- Mit talál a polgár a bejelentett adócsomagban, ha kibontja?

- Nem szabad eltúlozni a jövő évi adóváltozások jelentőségét. Önmagában nem emelhető kifogás az ellen, ha a benzin és a dohánytermékek jövedéki adója nő, mivel ezek a termékek károsak a környezetre vagy az egészségre. Az üzemanyagok árában már ma is több mint 50 százalék az adótartalom (jövedéki adó és áfa együtt). Ehhez képest nem okoz drámai változást, ha az üzemanyagok jövedéki adója 5-10 forinttal emelkedik, hiszen ekkora különbség akár az egyes kutak között is előfordul. Önmagában akár az egyes alapvető élelmiszerek, az idegenforgalom, vendéglátás általános forgalmi adójának a csökkentése is indokolható. A probléma inkább az, hogy a kivételek folyamatos bővítése növeli az adórendszer bonyolultságát, holott pár éve az adózás egyszerűsítéséről - söralátét - is szó volt. Nehéz megérteni, hogy miért esik kedvezőbb adózás alá a friss tej, mint az úgynevezett uht tej.

- A kormány nem tett le az egy számjegyű egykulcsos adóról. Indokolt az szja ilyen mértékű lefaragása?

- Tény, hogy a munkát terhelő adók kimagaslóak Magyarországon, ezért azokat mindenképpen csökkenteni kellene. A legkevesebbet keresők körében pedig az adóterhelés nálunk a legmagasabb az egész Európai Unióban, az egykulcsos jövedelemadó bevezetése és az adójóváírás 2012. évi kivezetése következében. Ami a munkát terhelő adókat illeti, mi mindig is azt mondtuk, hogy nem a munkavállalók, hanem a munkáltatók által fizetett járulékokat kellene mérsékelni. Nemzetközi összehasonlításban ugyanis ezek különösen magasak. A kormány azonban ragaszkodni látszik a személyi jövedelemadó csökkentéséhez, mégpedig egyszámjegyűre. Ez azonban nem történhet meg 2023 előtt, mivel évente legfeljebb 1 százalékos csökkentés lehetséges, ez is 100 milliárdot meghaladó lyukat ütne a költségvetésen. 2017-ben ez elmaradt, tehát ha 2018-től, a választási évtől folytatódik is az évi 1-1 százalékos csökkentés, a 9 százalékos szja-t (ez a legnagyobb egyszámjegyű szám) legfeljebb 6 év múlva, 2023-ban érhetik el. De nem gondolom, hogy erre sor kerül.

Értelme egyébként nem sok lenne egy ilyen lépéssorozatnak. Egykulcsos személyi jövedelemadó csak egyes új tagországokban van, ott is általában 15 százalék, vagy afölötti lineáris kulccsal. Egyedül Bulgáriában van 10 százalékos szja.

- Nem lehet a kormányt meggyőzni a több kulcsos, progresszív adó újbóli bevezetéséről?

- Erre láthatóan semmi remény. Minden kormányzati tényező szerint a miniszterelnöknél ez annyira kőbe vésett alaptétel, mint a stadionok építése. Nem hatnak a józan észérvek, csak akarat van. Pedig például a csehek, ahol szintén egykulcsos adó van, 2013-ban az átlagjövedelem négyszerese felett - ez a magyar keresetekre átszámítva nagyjából havi 1 millió forintnak felel meg - extra adót vezettek be. A szlovákok pedig 2013-ban lényegében feladták az egykulcsos szja-t. Jól látszik tehát, hogy - rajtunk kívül - mindenki igyekszik kihátrálni az egykulcsos adóból. Különös paradoxon, hogy az egykulcsos adót kizárólag kelet-közép-európai országokban vezették be, ahol az alsó jövedelmi csoportok relatív helyzete különösen rossz a nyugat-európai országokhoz képest. Egyetlen úgynevezett uniós mag országban sincs egykulcsos adó, ott az adórendszernek és az állami újraelosztásnak az alapja a szolidaritás.

- Felfedezhető a szolidaritás elve a jelenlegi magyar kormányzat adó- és újraelosztó politikájában?

- A kormány politikáját inkább a szolidaritás hiánya hatja át. Holott ebben a cinikus világban érvényesülnie kellene annak a nemes eszmének, hogy akinek több adatott - akár arra érdemesen, akár érdemtelenül, - az járuljon hozzá a szolidaritási célokhoz. A kapitalizmus mintaországaként is emlegetett USA-ban ez teljesen magától értetődő, hozzátartozik a társadalmi státuszhoz, ki mennyit adakozik, miközben a jövedelemadó is erősen progresszív.

- A kormányfő az új, nemzeti nagytőkés réteg megteremtésével is szokta indokolni, miért a tehetőseket támogatja a rászorulókkal szemben. Nincs ebben némi ráció?

- Szolidaritás nélkül építeni nemzeti tőkés réteget nem csak társadalmi, hanem gazdasági hiba is. Tapasztalataim szerint akik saját erejükből, tehetségükből, szorgalmukból teremtették meg a vagyonukat, hamarabb adakoznak, vesznek részt jótékonysági eseményeken, vállalnak társadalmi felelősséget, mint azok, akik más módon szedték meg magukat.

- Mi a helyzet az "új burzsoáziával"?

- Nem tudom, mit kell ez alatt érteni. Vannak gazdag emberek, akik jelentős vagyonhoz jutottak. Láttunk az elmúlt években az államilag kistafírozott cégek között fenntartható, fejlődő vállalatbirodalmakat? A nem teljesen önerőből létrejövő vagyonok tulajdonosai is többfélék, de jellemzően ezek a pénzek nem fordulnak termőre a gazdaságban. Leginkább luxusautókban, ingatlanokban, offshore cégekben, ibizai exkluzív klubéletben öltenek testet.

- Mennyire életképesek ezek a közpénzen felhizlalt vállalatok, vállalkozók?

- A mai magyar körülmények között talán naivnak tűnhet, pedig igaz az az állítás, hogy életképes és fenntartható vállalatok tisztességesen megtermelt szellemi, anyagi javakból jönnek létre. A másként létrejövő formációk idővel felmorzsolódnak. Ezekből a mesterségesen felépített vállalkozókból - legalábbis a többségükből - nem lesz igazi, polgári attitűddel rendelkező, felelős középosztály. A sok pénztől önmagában még senkiből nem lesz polgár.

- Alaposan beszűkülnek 2020 után az uniós pénzforrások. Mennyire lesznek versenyképesek az Orbán Viktor, illetve a Fidesz-közeli nagytőkések?

- Figyelje meg, hogy amikor az uniós források felhasználásáról beszélnek, a kormányzati politikusok szóhasználatukban kizárólag olyan szavak szerepelnek, mint hogy az utolsó fillérig elhozzuk, kisöpörjük a támogatásokat. Egyszer nem hangzott el, hogy felépítjük, elvégezzük, megcsináljuk. Az igazán nagy összegű támogatásoknak egy szűk, konkrét kör volt az igazi haszonélvezője. Akik kívül estek a körön, roppant szigorú és mértékű elszámolási kötelezettségnek kellett eleget tenniük. Az egyik kollégámnak 91(!) forintot kellett visszafizetnie, mert egy vidéki kiszállásnál nem az aznapi üzemanyagár alapján számolt el. Érdekes módon azonos típusú röntgen gépet viszont el lehetett adni az egyik kórháznak 70, a másiknak 150 millió forintért is. Hová lett a különbözet, miközben lehet, hogy az a 70 millió is már túlárazott volt? Valakinél, valakiknél ott van. Nem hiszem, hogy ezekből a "különbözetekből" értékteremtő beruházás lesz, de fellendülhet a luxusautó piac. Nagy kérdés, mi lesz, ha megszűnik az ilyen mértékű osztogatás. Talán az emberek is jobban odafigyelnek majd, ha már nem az unió, hanem az ő pénzük vándorol a rendszer kiválasztottjaihoz. Most a tisztességes vállalkozók azt látják, nincs értelme küszködni, ha sokkal egyszerűbb a kormány közelébe férkőzve előre jutni.

- Ezek szubjektív érzések, vagy objektíven is bizonyíthatóak?

- A nemzetközi felmérések bizonyítják, hogy folyamatosan romlik Magyarország versenyképessége az intézményi és a kormányzati hatékonysági mutatók szerint. Ezt bizonyítják a World Governance Indicators, a World Economic Forum (amelynek a Kopint-Tárki a magyarországi partnere) és számos más nemzetközi felmérés eredményei. Ezekben szerepel a kormányzati politika átláthatósága, pontosabban átláthatatlansága, a korrupció, a kiszámíthatatlanság, valamint a vállalati menedzsereknek a kormányzati politika iránti bizalma. Ehhez képest a 2,5 százalék körüli gazdasági növekedés még egészen jónak mondható. Igaz, ilyen uniós bőségszaru mellett legalább 4 százalékot kellett volna produkálni. Kérdés, hogy ez a hangulati romlás átcsap-e valamikor tényleges gazdasági romlásba, vagy nem. Ezt a növekedést is főleg a multik húzzák. A hazai tulajdonú gazdaság alig erősödik, nagyon kevés az olyan magyar nagy és középvállalkozás, amely sikeresen tudna növekedni. Pedig még mindig van jó néhány olyan elkötelezett hazai cég, amely tiszteletreméltóan megpróbál a kiszámíthatatlan viszonyok között is erőfeszítéseket tenni. Mások, szintén érthetően, cégüket részben vagy egészben külföldre viszik, vagy eladják külföldieknek, mert attól tartanak, hogy valamilyen kormány-közeli tényezőnek megtetszhet a cége. A bizalmatlanság pedig nem számszerűsíthető károkat okoz a gazdaság fejlődése, a vállalkozói dinamizmus szempontjából.

- Ha itthon akarna fejleszteni a magyar vállalkozó, lassan nem lesz kivel. Szakemberek nélkül mihez kezdhet?

- A szakemberek külföldre vándorlása rövid távon megoldhatatlan probléma. Hirtelen szakadt rá a gazdaságra ez a kivándorlási hullám és nehéz eldönteni, mennyiben tisztán gazdasági és mennyiben hangulati, rossz közérzeti okai vannak az emigrációnak. Voltunk olyan megyében, ahol nem akadt már tíz hegesztő. Az igazi baj az, ha egyre többen nem is tervezik, hogy hazajönnek.

- Rogán Antal propagandaminiszter néhány napja közölte, a jegybank a társadalmi felelősségvállalás miatt hozta létre az alapítványait és költ műkincsekre, ingatlanokra és sikeresen, mert gyarapodott a vagyon...

- Valakié biztosan!

- … és a köz gazdagodott. Akkor mi a baj ezekkel az alapítványokkal?

- Óriási félreértés ez a "társadalmi felelősségvállalás" állami szerv esetén, ami az utóbbi napokban tűnt fel a kormányzati kommunikációban. A társadalmi felelősségvállalás a magánszektor dolga. Az államnak - és a nemzeti bank az állam része - nincs és nem is lehet társadalmi felelősség vállalása. Az államnak szociálpolitikája vagy kultúrpolitikája van, amit a GDP 50 százalékát meghaladó költségvetési kiadási rendszerben érvényesít. A magánszféra a saját jövedelméből áldoz ilyen célokra, de az állam az adófizetők pénzét költi, esetében tehát a "társadalmi felelősségvállalás" kategóriája értelmezhetetlen. Ráadásul, ha az MNB valóban olyan sikeresnek és társadalmilag hasznosnak tartotta az alapítványai működését, akkor miért kellett kiperelni a dokumentumokat? Nyilván maguk is tudták, hogy nem tiszta, amit tesznek.

- Az ország megítélésében szerepet játszhat-e a jegybanki alapítványok ténykedése, és hogy a miniszterelnök az "ég és föld összeszakadásához" kötötté a jegybankelnök leváltását?

- Egy ilyen nyitott, a külföldi tőke beáramlására nagymértékben ráutalt ország esetében ez nem maradhat következmények nélkül. Félő, hogy a jegybanki botrányok miatt ismét elmarad az amúgy a pénzügyi mutatók által indokoltnak tekinthető felminősítésünk.