Prága;

2016-05-09 07:40:00

Prága, a kivilágított ékszerdoboz

Prága vagy Budapest? Szerencsére nekünk, magyaroknak nem kell döntenünk, hiszen Budapest a miénk, tehát nyugodtan ellátogathatunk Prágába. A cseh fővárosban az a jó, hogy szinte minden látnivaló elérhető egy kiadós sétával.

A hotelszoba nem olcsó Prágában. 130-150 eurót is elkérnek egy négycsillagos szállodában, de a rosszabb fekvésűek esetében is 100 eurónyi költséggel kell számolni. Ha valaki olcsóbb szállást szeretne, akkor jó előre foglaljon szobát.

Prágában a látnivalók hihetetlenül koncentrálódnak. Ez jó, mert keveset kell gyalogolni, de rossz is, mert az ember csak kapkodja a fejét. Megnézhetjük az Óváros teret, vásárolhatunk az árusoktól a Károly hídon, felbaktathatunk a várba. A híres Vencel tér valójában egy sugárút, ahol muszáj betérni valamelyik helyi specialitásokat kínáló étterembe. A zsidó negyed bármelyik zsinagógája, vagy a Szent Miklós templom is megér egy látogatást.

A középkori vár apró boltjában szinte minden izgalmas csecsebecsét meg lehet kapni, amit csak az ember el tud képzelni. Mini páncélos vitéz, a Károly hidat formázó illatosító, ezüstszínű erényöv. Komolyan odafigyelnek arra is, hogy megvilágítsák az épületeket, így esténként úgy lehet sétálgatni az óvárosban, hogy tisztán kivehetőek még a házakat díszítő apró szobrocskák körvonalai is. Az amúgy is gyönyörű épületeket kiemeli a tökéletes és profi megvilágítás.

Az Új Világ utca több mint három évszázad óta vonzza a festőket és a romantikus lelkeket, ugyanakkor csak kevés turistának van tudomása arról, hogy a dinamikus európai nagyváros, Prága ilyen békés zugokat is tartogat. A prágai vár felé vezető úton található keskeny utcát apró házak szegélyezik, gyönyörű látványt nyújtva az év bármely szakában. Az itt álló házak a 14. század közepén épültek, mert szállás kellett a prágai váron dolgozó munkásoknak a közelben. Az utca kétszer is leégett, utoljára 1541-ben. A kis házak többségét azonban a 17. században újjáépítették. Az utcának két híres lakója volt, az egyik II. Rudolf csillagásza, Tycho de Brahe, aki az 1-es házszám alatt lakott.