Kiss László;Takács Zsuzsa;Kiss László-ügy;

2016-05-09 10:12:00

Kiss-ügy - Cáfolja a volt úszókapitányt az őt kihallgató rendőr

Nem tudok megbocsátani Kiss Lászlónak, mert soha nem kért bocsánatot, és most, 55 év után sem fogja fel, hogy mit tett - mondta Takáts Zsuzsanna, a Kiss László volt úszókapitány által is megerőszakolt áldozat az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorának adott exkluzív interjúban szombaton. Cáfolja Kiss Lászlót az őt kihallgató rendőr - írja a nol.hu. A Klubrádió beszünteti Aczél Endre műsorának ismétlését. MÚSZ: "már messze nem sportügy". Kiss László nem nyilatkozik.

Kiss László néhány hete azt mondta, már kikérte a per aktáit, egy másik jogi eljárás keretében szeretné bizonyítani, hogy koncepciós szempontok alapján született meg 1961-ben és ’62-ben az elsőfokú és a jogerős ítélet.

- Nem lesz könnyű dolga - jelentette ki erre az úszókat egykor kihallgató rendőrtiszt, aki később újságíró lett. Martinkó Károly azt mondta: a védelem azt állította, hogy a rendőrségen befolyásolták a tanúkat, köztük azt a karbantartó kőművest is, akinek vallomása perdöntő lehetett volna Kiss egyik tettestársa, Lantos László szerepének tisztázásában.

Martinkó „hadnagy” azt állítja, semmiféle pressziót nem gyakoroltak, sőt, kollégái figyelmét felhívta arra, hogy válogatott sportolókról van szó, különösen lelkiismeretesen kell a kihallgatást elvégezni. Lantos a bírósági szembesítésen azt mondta, érzése szerint megfé­lemlítették a kőművest, hogy ellene valljon. A karbantartó könnyeivel küszködve mondta, „eddig sajnáltalak, Lantos, de aki ilyen valótlanságot tud mondani rólam, azt nem sajnálom”. Lantos azt felelte: nincs rászorulva a tanú sajnálatára.

A teljes cikket itt olvashatja. 

Valószínűleg törölte a Facebook-oldalát Aczél Endre újságíró, az oldal legalábbis már nem elérhető - szúrta ki az Index. Mindez összefüggésben lehet azzal, hogy Aczél a Kiss László volt szövetségi kapitány áldozatának, Takáts Zsuzsanna megszólalása után a Facebookon újrakezdte az asszony hibáztatását. 

Aczél korábban azzal háborított fel sokakat és érdemelte ki a Népszabadság lépését, hogy a Facebookon kifejtette: Kiss László úszóedző és társai 1961-ben nem követtek el csoportos nemi erőszakot, csak azért lett büntetőügy, mert az állítólagos áldozat szülei nem fogadták el, hogy a lányuk „szeretett kefélni”.

A portál telefonon érte el Aczél Endrét, aki közölte: a Facebook-oldalát nem ő törölte, hanem valaki meghekkelte azt. Arra a kérdésükre, hogy a legutóbbi bejegyzéseit ő írta-e vagy esetleg a titokzatos hekker, azt felelte, hogy azt ő írta, mindössze az oldalt törölte valaki más.  

Miután a halottnak hitt asszony interjút adott az RTL-nek, Aczél a nyilvános Facebook-posztja alatt kommentelve továbbra is őt hibáztatta a vele történtekért, szerinte amit Takáts mond, tele van ellentmondásokkal. 

Az utóbbi bejegyzésben Aczél információforrásként megnevezte dr. Török Ferenc, kétszeres olimpiai bajnokot, aki a Népszavának elmondta: sosem találkozott, sosem beszélt Takács Zsuzsannával, az ügyről sem tud semmit. Amit korábban elmondott, arról kizárólag az eset után szárnyra kapott elbeszélésekből, úgynevezett „zuhanyhíradó”-ból értesült. 

Az újabb fejleményekkel kapcsolatban kerestük Kiss Lászlót, de nem kívánt nyilatkozni.

A Klubrádió beszünteti Aczél műsorának ismétlését

"A Klubrádió beszünteti a kétezres évek elején készült Aczélsodrony című sorozat további ismétlését. A méltán népszerű műsor szerkesztő-műsorvezetője, aki egyébként nyolc éve nem munkatársa a rádiónak, visszatérően olyan nyilatkozatokat tett a Kiss László ügyben, amelyek teljes mértékben ellentétesek a Klubrádió értékrendjével. E döntés közzétételével együtt a szerkesztőség az ismert és az ismeretlen áldozatokkal való szolidaritását is kinyilvánítja."

MÚSZ: "már messze nem sportügy"
"A Magyar Úszó Szövetség elítél mindennemű erőszakot, attól teljes mértékben elhatárolódik, mint ahogy ezt korábban is kifejezésre juttatta. A MÚSZ osztozik mindazoknak a fájdalmában, akik bármikor is áldozatul estek ilyen cselekedeteknek. Az 1961-ben történtekről évtizedeken keresztül bármely vélemény csak hallomásokra, nem egyszer megtévesztő tájékoztatásokra épülhetett. Az elmúlt időszakban feltártak érthetően mindenkit megdöbbentettek - ez azonban már messze nem sportügy" - olvasható a MÚSZ közleményében.
Eltüntették nevét a róla elnevezett uszodáról
Törölközővel fedte el Kiss László nevét a róla el­ne­ve­zett százhalombattai uszo­dán az Együtt politikusa, Baranyi Krisztina. A csoportos nemi erőszakról szóló botrány után több ellenzéki politikus követelte, hogy a város polgármestere vonja vissza az elítélt sportvezető díszpolgári címét, és nevezzék át a létesítményt.
Elképzelhető, hogy nem vár semmilyen közvélemény-kutatásra Százhalombatta, hanem már szerdai ülésén megfoszthatja díszpolgári címétől a nemi erőszak botrány miatt Kiss Lászlót - értesült az Origo.