Orbán: higgadtabb játék kellett volna

Publikálás dátuma
2016.05.10. 07:51
FOTÓK: SZALMÁS PÉTER, TÓTH GERGŐ
Drámai csatában, hétméteresekkel szenvedett vereséget a Győr női kézilabdacsapata a CSM Bucuresti ellen a Bajnokok Ligája döntőjében, melynek helyszíne a Papp László Budapest Sportaréna volt. A mérkőzés után több Rába-parti lány – köztük a csapatkapitány Görbicz Anita és a következő szezonban a Ferencvároshoz szerződő Kovacsics Anikó – a könnyeivel küszködött. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK.

Síri csendbe borult a Papp László Budapest Sportaréna a női kézilabda Bajnokok Ligája döntője után. A majd’ másfél óráig hangosan buzdító tízezres magyar tábort sokként érte: büntetők után 29-26-os vereséget szenvedett a Győr a román CSM Bucurestitől, így 2009 és 2012 után ismét ezüstéremmel zárta a legrangosabb európai kupasorozatot.

„Mindenki százszázalékos teljesítményt nyújtott a pályán, de a Bukarest is kitett magáért, mindig visszahozták a mérkőzést – fogalmazott a Népszavának Orbán Adrienn, a Győr jobbszélsője. – Talán higgadtabban kellett volna játszanunk, jobban összpontosítani a találkozón, de senkire nem lehet panasz, mert úgy gondolom, tudásunk legjavát nyújtottuk, sajnos, ez most 'csak' ezüstérmet ért.” A kétszeres BL-győztes hozzátette: a hétméteresek előtt Ambros Martín vezetőedző annyit mondott a játékosoknak, hogy mindenki teljes önbizalommal álljon a büntetőkhöz, s élvezzék a párharcnak ezt a részét is. „Szeretnék gratulálni a szurkolóknak, ugyanis fantasztikus hangulatot teremtettek, s nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült aranyéremmel meghálálnunk a buzdítást” – zárta Orbán.

A győriek spanyol mestere a mérkőzés után elmondta, elismerést érdemelnek a lányok, mert óriásit küzdöttek. „Nagyon nehéz feldolgozni, hogy harmadszorra sem sikerült megnyerni a BL-t, hiszen gyakorlatilag nem veszítettünk meccset a Final Fourban, még csak hosszabbítás után sem. A fájdalmas vég ellenére büszkének kell lennünk a lányokra, mert nagyon magas színvonalon teljesítettek” – nyilatkozta Ambros Martín. – Igen, sok energiát veszítettünk az elődöntőben, túl sokat vett ki az a meccs belőlünk. Megvolt a hit, megvolt az akarás, de voltak momentumok, amikor hiányzott az erő. De ilyen a sport, ilyen a kézilabda, el kell fogadnunk, hogy néha, amikor maximális erőbedobással játszunk, van egy ellenfél, amely ugyanígy tesz, és adott pillanatokban meghozott döntések, apróságok a végén számukra győzelmet, nekünk pedig vereséget eredményeznek.”

A CSM Bucurestinek a mostani volt az első Bajnokok Ligája-idénye, eddig a tavalyi és az idei bajnoki címe volt a legnagyobb sikere, illetve az, hogy a 2011/12-es szezonban bejutott az EHF Kupa legjobb 16 csapata közé. „Két hétig fogok aludni, ha véget ér ez a szezon június ötödike környékén – mondta Kim Rasmussen, a BL-győztes csapat vezetőedzője. – El sem lehet képzelni, mekkora munka volt egy ilyen atmoszférát, hozzáállást előidézni a csapatnál, hogy ilyen együttesekkel, ilyen hangulatban is felvegyük a küzdelmet. Néha persze kell egy kis szerencse, hogy működjön mindaz, amit kitaláltunk. Nagyon boldog vagyok, jó ez a nehéz valami a nyakamban, ami az aranyérem.”

Az ETO-nak ez volt a tizedik döntője a nemzetközi porondon, az EHF Kupában négyszer (1999, 2002, 2004, 2005), a KEK-ben egyszer (2006), a Bajnokok Ligájában immár harmadszor (2009, 2012, 2016) lettek ezüstérmesek, míg kétszer (2013, 2014) megnyerték a legrangosabb európai kupasorozatot.

 A final four legjei
A négyes döntő legértékesebb játékosa (MVP): Jelena Grubisic (CSM Bucuresti)
A góllövőlista
1. Isabelle Gulldén (svéd, CSM Bucuresti), 108 gól
2. Jekatyerina Iljina (orosz, Rosztov-Don), 97
3. Cristina Neagu (román, Buducsnoszt Podgorica), 94
A legeredményesebb győri játékos a norvég beálló, Heidi Löke lett 69 találattal, míg a másik magyar klubnál, a Ferencvárosnál a spanyol átlövő, Nerea Pena lőtte a legtöbb (63) gólt.
Szerző

A bennmaradásért küzdenek a magyarok

Akkor lehet sikeres a magyar jégkorong-válogatott a franciák elleni, mai világbajnoki mérkőzésen, ha a saját játékát játssza Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint.

„Van egy stílusunk, amit begyakoroltunk, amit tudunk, és ha ettől eltérnénk, bizonytalan utakra tévednénk. Nem eshetünk ebbe a hibába, ragaszkodnunk kell a terveinkhez” – mondta Chernomaz a tegnapi szünnapon, amelynek délutánján tartott edzést együttesének.

A franciák - akárcsak a németek - nem eshetnek ki, mert jövőre ők lesznek a házigazdák. Ennek ellenére az ellenük megszerezhető pontok bennmaradást érhetnek. A 16-os mezőnyben két forduló után már csak a magyar és a fehérorosz együttes áll pont nélkül. A magyarok akkor esnek ki, ha a szentpétervári csoportjukban az utolsó, nyolcadik helyen zárnak, vagy úgy hetedikek, hogy mögöttük a francia vagy a német válogatott végez és a moszkvai csoport hetedik helyezettjével szemben rosszabb a mérleg.

Az összecsapást ma 19.15 órakor kezdődik, s élőben közvetíti a Sport1.

Szerző

Sportsikerekkel erősítik a rezsimet

Publikálás dátuma
2016.05.10. 07:37
Ceausescu egykor a Nyugat kedvence volt. 1978-ban II. Erzsébet királynővel találkozott FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/HULTON ARCHI
Az utóbbi évek közszolgálati híradóitól egyre gyakrabban lett déja vu érzésem. Gyermekkori, ifjúkori mindennapok jutottak eszembe, amikor esténként megtudhattuk, hogy az ország jobban teljesít és nyilván még jobban fog teljesíteni. Minden ellenkező híresztelés pedig aljas rágalom, amelyet a Románia szuverenitására törő ellenséges hatalmak a szolgálatukban álló karvalytőke segítségével követnek el. A felcsúti Puskás Akadémia kiesése az NB 1-ből azonban megnyugtatott – nincs vész, Ceausescu Scornicestijével ilyen gyalázat soha nem történhetett volna meg.

Vannak ugyan dolgok mifelénk, amelyek manapság egyre gyakrabban juttatják sokak eszébe a Kárpátok Géniuszát, de azok puszta véletlenek, rossz szándékú, erőltetett hasonlatok.

Tény, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan Nicolae Ceausescu (román kommunista pártvezető, majd az ország elnöke 1965. augusztus – 1989 december 22. között) is nagy hangsúlyt fektetett a sportra, de ő maga sohasem volt sem focidrukker, sem más sport rajongója, netalán amatőr űzője. Csak jó(l számító) vezetőként még időben ráérzett a sport nemzetösszetartó erejére, s arra, hogy egy-egy jól csomagolt sportsikerrel sokszor a korgó gyomrot, az ürességtől kongó boltokat, lezárt országhatárokat, lerohadó kórházakat, karikatúrának is rossz közszolgálati médiát, a sajtószabadság hiányát, a Duna-csatornához, vagy nagy álma, a bukaresti Fehér Ház építéséhez elhurcolt családtagok hiányát is, ha csillapítani nem is, de ideig-óráig feledtetni lehet.

Az unortodox szocializmus

A Kondukátor és rezsimje számára fontos volt a sport, az itt elért sikerek mind-mind az ország, a nemzet és annak vezetőjének nagyságát hivatottak igazolni. Nicolae Ceausescu ugyanis kezdetben ünnepelt hős volt Nyugaton is. Elfogadottságát az 1968-as prágai katonai bevonulás megtagadásával, a Szovjetunió irányába öklöt rázva, nagy pátosszal elmondott híres beszédének köszönhetően szerezte. A hetvenek évek közepétől kezdődően azonban egyre inkább elszigetelődött Románia, a nyolcvanas évekre még a szocialista táboron belül is fekete báránnyá lett Nicolae Ceausescu elhatalmasodó megalomániájának és mindenféle más mániájának köszönhetően.

Ebből az elszigeteltségből nem volt más kitörési mód, mint az önhitegetés, a különutas különcködés, a saját táborral, a Moszkvával való szembefordulás hangsúlyozása, az unortodox szocialista állammodell (sokoldalúan fejlett szocialista társadalomnak nevezték Ceausescu nacionál kommunista diktatúráját) megteremtése, egy új Románia felépítése, amelyet „szisztematizálásnak” nevezett falurombolással, a múlt gyökeres kiirtásával próbált megvalósítani.

Az egykori Moszkva ellenesség egy darabig még éltette a diktátort, Washington például csak 1988-ban vonta meg Romániától a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, de a kör vészesen kezdett bezáródni körülötte.

Ceausescu jó érzékkel nyúlt a sporthoz segítségért. Ez volt ugyanis az egyetlen terület, ahol az ország bizonyíthatott, egyenrangú lehetett más államokkal. A nemzetegyesítéshez és nyomorúságfelejtéshez azonban nem volt alkalmas bármilyen sportág. A tornatörténelmet átíró Nadia Comaneci kevés volt ahhoz, hogy a Kondukátor nagyratörő nemzeti céljait szolgálja, ő csak kétévente – egy-egy EB, VB vagy olimpia erejéig tudta egységbe kovácsolni a románokat. (Comanecire ennek ellenére a vezér fia, Nicu vetett szemet, előle menekült a tornászlegenda Amerikába a magyar zöldhatáron át, amelyen még azokban a legsötétebb időkben sem volt kerítés).

A foci viszont tökéletesen megfelelt a célnak. Ceausescu tudta, hogy „kell egy csapat”, amelynek egy emberként szurkolhat a nemzet. S mi tagadás, Románia máig azzal büszkélkedhet, hogy a Steaua első kelet-európai csapatként el tudta hódítani a legrangosabb európai labdarúgó trófeát, a mai BL elődjét, és mindezt Spanyolországban (Sevillában) a Barcelonával szemben, majd az UEFA szuperkupát is megnyerte. Merthogy Ceausescunak ez is összejött, mármint a BL-szereplés, azon belül egy trófea és egy második hely is. Nyilván a Steaua kiemelt költségvetését lehetett volna például a lerohadt kórházakra költeni, de arra ma már ki emlékezne, hogy volt, amikor nem neki kellett vinnie a kórházba a kötszert is, miközben a BL-győzelmet évente lehet ünnepelni, kerek évfordulókon pedig egyenesen népünnepélyt szervezni rá.

A térségben nem egyedi a jelenség. A 6-3 vagy általában az Aranycsapat is mindmáig magyar nemzeti büszkeség, s ha egy mai magyar vezető politikus ennek kiaknázásában túlélési potenciált lát, nem sokat téved.

Tévedni emberi dolog

A sport is olyan, mint a piacgazdaság – ideig-óráig lehet befolyásolni, kézben tartani, irányítani, de ahogyan a piac törvényeit sem tudta még felülírni tartósan sikeresen egyetlen irányított gazdaság sem, a sportban sem lehet felülről megálmodott álmokat vezényszóra megvalósítani még akkor sem, ha ahhoz minden, vagy majdnem minden objektív feltételt biztosítanak állami költségvetésből. Kis ország kis futball. Nagy futball ott van, ahol ennek hagyománya is van, ahol a helyiekből meg lehet tölteni egy 60-70 ezres stadiont, ahol a bérlet már apáról fiúra száll, s a világ televízió adói egymással vetélkednek az adott ország bajnokságának közvetítési jogaiért.

Nagy futball ott van, ahol a nemzetközi nagytőke számolatlanul szórja a pénzt, ahová bekerülni a világ legeldugottabb sarkában is minden kissrác álma, de ahol otthon is van sok-sok focizni vágyó kisfiú, vagyis merítési lehetőség egy-egy Ronaldóra, Beckhamre, Buffonra. Akárhogy nézzük, topbajnokság csak nagy országokban van, s eddig még az időnként egy-egy meglepetést okozó kiscsapatok is minimum 20 millió fölötti országból kerültek ki, mint például a Steaua Romániából, a Sahtar Donyeck a 40 milliós Ukrajnából, a Galatasaray a 80 milliós Törökországból.

Egy országon belül lehet dacolni a való világ törvényeivel, de az országhatáron kívül aligha. Ez még Putyinnak sem sikerült, pedig a nagy Oroszországban igazán van nagytőke, központi akarat, pénz és humán potenciál egyaránt.

Nagyot álmodni, merni kell

Ceausescu valóságtól való végleges elrugaszkodását szülőfalúja kapcsán tanúsított megalomán álmai kezdték legékesebben bizonyítani. A faluból 1989-ben lett 10 ezres városka lett, de már korábban kiérdemelte a saját labdarúgó csapatot s egy 30 ezres stadiont, ami a Steauajéval is vetekedhet. A csapatot 1972-ben, Viitoriul Scornicesti néven alapították, irányításával Ceausescu unokaöccsét bízták meg. 1973-ban keresztelték át az FC Olt Scornicesti-re. Az együttes a negyedosztályban kezdett, de már 1978-ban a másodosztályba Divizia B-be való feljutásért küzdhetett. Bár még az utolsó fordulóban is lehetetlennek tűnt, hogy eggyel feljebb lépjen, hiszen sokkal jobb gólaránnyal büszkélkedhetett riválisa, a Flacara-Automecanica Moreni, de ott ahol mernek nagyot álmodni, ismeretlen a lehetetlen fogalma. Ceausescu pedig tudott, és mert is nagyot álmodni, azon a bizonyos mindent eldöntő mérkőzésen az FC Olt Scornicesti 18-0-ra győzött.

Egy év múlva pedig már az első osztályban, a Steaua, Dinamo, s az akkoriban legerősebb vidéki együttes, az Universitatea Craiova mellett vitézkedhettek a scornicesti legények. S mindvégig ott is maradhattak, míg Ceausescu uralma tartott. Kiesés sohasem fenyegette, ennél sokkal jobban ragaszkodtak szabadságukhoz, karrierjükhöz a bírók, de a Scornicesti legjobb eredménye még így is a negyedik hely volt.

A diktátorral együtt a csapat is süllyesztőbe került, ma gaz lepi be az egykoron fényes stadiont és a város „lendületes fejlődése is” megtört.

Valóság és mítosz

Érdekes, hogy Ceausescu körül mindmáig sok mítosz kering. Egyesek igaznak, mások hamisnak bizonyultak, de minden különcsége közül talán a hírhedt ökölrázó, Moszkvával dacoló 68-as beszédével és szülőfaluja focicsapatával tűnt ki a sok korabeli, hivatalosan csóró, de valójában luxusban élő, titkos vagyonokat halmozó kommunista vezető közül. Hírhedt, állítólag svájci bankszámlákra menekített vagyona soha nem került elő, és egyetlen bizonyíték sincs arról, hogy valaha is létezett volna. Mint ahogy azt sem tudja ma senki bizonyítani, hogy uralkodása vége felé már minden napra új öltönyt kellett neki varrni.

Az viszont tagadhatatlan, hogy országszerte állami villák tömkelegét használta magáncélra, hogy festményeket (a bukaresti Szépművészeti Múzeumtól fia visszaperelte a diktátortól 1989-es bukása után elkobzott nagyértékű művek egy részét), ékszereket és más értéktárgyakat halmozott fel, hogy hobbija volt az autógyűjtés és a vadászat, s az amúgy is terjedelmes bukaresti föld alatti alagútrendszert a végtelenségig tágította, atombiztos bunkereket építtetett és előkóstolókat alkalmazott, mert uralkodási évei számának gyarapodásával arányosan nőtt a félelme is, minden bokorban ellenséget sejtett. Nem véletlenül, maga szerezte őket.

Abban is egyedi volt, hogy míg a legtöbb volt szocialista országban is létezett egy másodvonal a párton belül, volt egy potenciális ellenfél az épp regnáló vezetővel szemben, Ceausescunak azonban nem volt ellenfele. Annyira maga alá gyűrte és egyszemélyessé tette a Pártot (RKP), hogy az addig alig-alig látszó harmadvonal és saját félelmetes kreálmánya, a Szekuritáté döntötte meg hatalmát. No meg persze, az a törvényszerűség, hogy minden diktatúrának egyszer vége lesz, s nincs olyan zárt ország, amely hosszú távon tudna dacolni a külső nyomással, annak a politikai-gazdasági-biztonsági környezetnek a változásaival, amelyben az ország létezik. Ehhez kevés az itthoni kétharmad, vagy akár a 100 százalék is.

Gál Mária

Szerző