Módszeres gonoszsággal nem csupán közutálat tárgyává, de büntetendővé is teszi a nyomort Orbán Viktor, aki pedig állítja: senkit sem hagy az út szélén. A Polgári Törvénykönyv módosításával a rászoruló szülők eltartására köteleznék gyermekeiket, ellenkező esetben a járási hivatalok akár pert is indíthatnak a „lelkiismeretlen fiúk, lányok” ellen. Ennek alapját az Alaptörvény teremtette meg, amelyben előírták, hogy a nagykorú utód köteles gondoskodni rászoruló szüleiről - holott gyakran magáról, gyermekeiről sem tud. A mama pedig, akinek a 0,9 százalékos nyugdíjemelés sem elég, annyit is ér.
A krónikus kórházi ágyak is fizetőssé válnak, az otthoni ápolási támogatást visszavágták, tehát a csapdából nincsen kiút, csak a méltatlan halál. És akkor még itt van a „saját temetés” máig el nem vetett terve is.
Szegénynek, betegnek lenni a legszörnyűbb ma ebben az országban. Aki pedig már a fedelet is elveszítette a feje fölül, utcán élőként is félhet a törvény szigorától.
A szegénység krimianalizálása különösen aljas dolog. Pedig semmi sem tartja vissza a jól teljesítő Magyarországot, hogy a minimálnyugdíjat, -bért legalább a létminimum szintjére emelje. Kárognak, hogy a szocik elvették a 13. havit, de miért is nem adták vissza, hiszen ők 14. havit is ígértek? És mi vár majd a leszármazóra, ha ítéletre sem tud fizetni? Börtön?
Hogyan is mondja Máté evangelista (Magyarországról)? „Mert a kinek van, annak adatik, és bővölködik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van.”
