Kiss lemondott díszpolgárságáról - Bocsánatot kért áldozatától

Publikálás dátuma
2016.05.11. 10:36
Korábbi felvétel Biszku Béla tárgyalásáról. FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava
Kiss László levélben mondott le díszpolgári címéről ma délelőtt, ennek ellenére délután 1-kor megtartották a százhalombattai rendkívüli ülést, ahol a sportuszoda átnevezéséről is döntöttek. Az egykori úszókapitány ezután végre bocsánatot kért és kapott áldozatától, Takáts Zsuzsannától. Mindeközben újabb részletek derültek ki az 55 évvel ezelőtti ítéletről, melyben Kisst három év szabadságvesztésre ítélték, amiből végül csak 20 hónapot ült le. Egy Borsnak nyilatkozó volt belügyminisztériumi dolgozó szerint a 60-as évekbeli ítélkezési gyakorlat szerint Kiss Lászlóra 5, Lantos Lászlóra pedig legalább 7 évet mérhetett volna a bíró, szigorú joggyakorlat helyett mégis inkább „szívélyes légkörben” zajlottak a kihallgatások, az akkori pletykák szerint pedig Biszku Béla is közbenjárt az enyhe ítéletért.

Kiss bocsánatot kért Takáts Zsuzsannától

Ma délelőtt, ügyvédek jelenlétében Kiss László felkereste egykori áldozatát, Takács Zsuzsannát, akitől bocsánatot kért, és bocsánatot is nyert - mondta szerdán Százhalombatta polgármestere a rendkívüli képviselő-testületi ülés előtt az Indexnek. Vezér Mihály hozzátette, már délután leszedik Kiss László nevét a róla elnevezett sportuszoda épületéről. Az előterjesztés szerint Városi Sportuszoda lesz az új neve.

Lemondott díszpolgári címéről is

A volt úszókapitány a százhalombattai polgármesternek írt levelében önmaga mondott le elismeréseiről - írta a Blikk. Írásában Kiss azt is kérte, hogy változtassák meg a róla elnevezett uszoda nevét. A volt mesteredző döntése ellenére megtartották a rendkívüli testületi ülést Százhalombattán.

Megszólalt Lantos László felesége
A világ legjobb férjének nevezte Lantos Lászlót a felesége, Ducza Anikó olimpiai bronzérmes tornász. A nő a TV2 Tények című műsorának azt mondta, hogy a tegnap kibukott másik erőszaknál nem volt ott a férje, viszont tudja, hogy kik követték el. Lantos volt a három úszó közül az, aki elcsalta az akkor 18 éves áldozatot, Takáts Zsuzsannát, aki - mint a múlt héten bevallotta -, a mai napig nem tudja, miért ment el 55 évvel ezelőtt a fiatal sportoló lakására. “47 éve vagyok ennek az embernek a felesége, akinek azt mondhatom csak, hogy minden nőnek, mindenkinek aki a világon van, ilyen férjet és ilyen apát kívánok”.
Ducza Anikó azt is elmondta, hogy tudott a nemi erőszakról, mikor összeházasodtak Lantossal, szerinte akkoriban ez egyáltalán nem számított titoknak. A nő ugyanakkor azt állítja, hogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy azt az áldozat elmondta, szerinte Takáts Zsuzsanna hazudott az interjúban. Ezt azzal magyarázta, hogy a férje ekkor újságírói iskolába járt, ahol vizsgája volt, a vizsgabizottság tagjait mégsem idézték be tanúként. A nyilatkozat folytatásáért kattintson!

Biszku segített a volt úszóknak?

Kiss Lászlóék ügyének vizsgálótisztjét hiába ismerték az ország egyik legkiválóbb szakembereként, és egyben nem kenyérre kenhető típusként, a csoportos nemi erőszakért elítélt három volt úszónak talán mégis sikerült megpuhítaniuk a már elhunyt Dobosnét. A bulvárlap információi szerint az ügy lezárása után a keménykezű vizsgálótiszt egyszer azt mondta Kissékről, hogy „ezek a gyerekek úgy megszerettek engem, hogy még virágot is küldtek". Ráadásul az 55 évvel ezelőtti folyosói pletykák szerint maga Biszku Béla járt közben Kissékért, elsősorban Lantos László miatt, akit a trióból a legtehetségesebb úszónak tartottak, és számítottak rá az Európa-bajnokságon - árulta el a lap informátora, aki az ítélet idejében még a Belügyminisztérium állományában dolgozott, és aki megerősítette, hogy az áldozat, Takáts Zsuzsanna múlt heti interjúja fedi az 55 évvel ezelőtti rendőrségen tett vallomását.

Korábbi felvétel Biszku Béla tárgyalásáról. FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

Korábbi felvétel Biszku Béla tárgyalásáról. FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

Az ítéletről Borbély Zoltán sportjogász is úgy vélekedett, hogy a kor gyakorlatához képest is kirívóan enyhe volt, a hatvanas években ugyanis az ilyen bűncselekményekért 5-től 12 évig terjedő büntetéseket alkalmaztak. Borbély az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, kell, hogy legyen valami oka annak, hogy Kiss csak három évet kapott, de ezt egyelőre nem ismerik, az ügyről egyébként is keveset tudni - nyilatkozta a jogász, aki szerint ennek az ügynek nem jogi megoldása lesz, hanem emberi. A bűnbocsánat a megoldás, de azt előbb kérni kell - tette hozzá.

Újabb áldozatok

Mint ismert, április elején a Privatkopo.hu internetes portál írta meg, hogy Kiss 21 éves korában két másik úszóval (Lantos Lászlóval és Várszegi Lajossal) megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. A botrány kirobbanása után Kiss László lemondott százhalombattai alpolgármesteri posztjáról és a szövetségi kapitányi tisztéről is. Az ügy akkor keltett még nagyobb felháborodást, amikor a halottnak hitt áldozat, Takáts Zsuzsanna megtörte hallgatását, és interjút adott az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorában. Ezután A Népszabadság birtokába jutott 1961-es határozatból kiderült, hogy Nem Takáts Zsuzsanna volt Kiss László első áldozata, két másik lány esete is előkerült 55 évvel ezelőttről, ami miatt a nemi erőszak előtt fel is függesztették a sportolót. 1960. december 30-én Kiss és két társa molesztálta az uszodában a kiskorú F. Mariannát, a csoportos nemi erőszak-kísérlet miatt pedig január 26-tól április 26-ig a későbbi mesteredzőt kizárták a válogatottból, s mindennemű sporttevékenységtől, valamint az ország összes uszodájának látogatásától eltiltották.

A bíróság egy harmadik esetről is tárgyalt, amely a Takáts Zsuzsanna elleni nemi erőszakot követő napon történt. Az ügyészség vádat emelt a három úszó ellen a P. Judit sértett elleni július 5-i erőszakos nemi közösülés vádja ügyében is - a forgatókönyv az előző napihoz hasonló volt, ám az erőszak vádja alól végül bizonyítottság hiányában felmentették Kisséket. Még elképzelni is szörnyű, hogy Kiss László az uszodai kitiltásának lejárta után két hónappal követte el a nemi erőszakot.

A két ügyről bővebben: Más lányokat is molesztált a volt kapitány

Kikérte a papírokat Kiss

A Népszava tegnap elérte Bánáti János ügyvédet, aki megerősítette, hogy az úszóedző kikérte a levéltárból a hatvanas évek eleji perének iratait. Emlékezhetünk rá, Kiss korábban az ártatlanságát bizonygatta, és kijelentette: „semmi nem úgy történt, ahogy az ítéletben szerepel, koncepciós per áldozata volt”. Bánáti nemrég kapta meg az iratokat, egyelőre nem tudta megmondani, terveznek-e „ellentámadást” évtizedekkel a jogerős ítélet kihirdetése után. Kérdésünkre, mikorra várható a döntés, az ügyvéd annyit felelt, „aligha hetek, sokkal inkább napok kérdése”.

Borbély Zoltán az ATV-ben ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy a perújításnak már nincs helye a terhelt részére, az elítélt viszont elvileg kezdeményezheti a perújrafelvételt, de csak a terhelt beleegyezésével - nyilatkozta a jogász.

Szerző
Frissítve: 2016.05.11. 20:03

Balaton-átúszás: július 2-án

Az idei, sorrendben 34. Balaton-átúszást július 2-án rendezik meg. A népszerű szabadidős eseményre ezúttal is ezreket várnak, hogy teljesítsék a két part közti 5200 méteres távot.

Nevezni a révfülöpi futballpályán lehet majd a verseny napján 7.00 óra és 13.30 óra között, 8.00 órától 14.00 óráig pedig folyamatos lesz a rajtoltatás. Elhangzott, hogy idén is a biztonság a fő jelszó, így csónakokból és hajókból álló úszófolyosó segíti majd a résztvevőket a vízen.

Az esemény történetében eddig három alkalommal fordult elő, hogy sikerült túlszárnyalni a tízezres álomhatárt, tavaly pedig több mint nyolcezren vállalták a kihívást.

Szerző

Sikeresek a gyerekjogi Ébresztő-órák

Publikálás dátuma
2016.05.11. 07:15
Az Ébresztő-óra program digitális változatát bárki számára hozzáférhetővé tették FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THINKSTOCK
Egyre népszerűbb az iskolák körében az UNICEF gyermekjogi programja, amelyet most digitális, e-tananyag formában is bárki számára elérhetővé tettek. A gyerekjogi nevelés és a gyermekek jogainak érvényesítése azonban még mindig gyerekcipőben jár Magyarországon, ezért nemcsak a fiatalok, de a szülők, tanárok ismereteit is fejleszteni kellene.

A gyermekjogokról nem lehet elég korán elkezdeni beszélni, azok minden gyermeket születésüktől fogva megilletnek - mégis sokan előszeretettel feledkeznek meg arról, hogy a egyáltalán léteznek. Egy uniós felmérés szerint Magyarországon a gyerekeknek csupán harmada van tisztában azzal, hogy nekik is vannak jogaik, de ezért nem hibáztathatjuk őket, hiszen gyakran a felnőttek (szülők, pedagógusok) sem tudnak többet. Hazánkban a nemzeti alaptantervnek sem része a gyerekjogok témaköre, az iskolákban szinte nincs is gyermekjogi nevelés.

Persze a gyerekjogok nem az iskolához kötöttek, azok az élet minden területén jelen vannak, ám mivel a gyerekek idejük nagy részét valamilyen közoktatási intézményben töltik, az erre vonatkozó nevelést az iskolákban a legcélravezetőbb kiszélesíteni. Ma a magyar diákok nagy többsége úgy járja végig tanulóévet, hogy egyáltalán nem is hall jogairól, szakemberek szerint ez azért aggályos, mert így a jogsértések jelentős hányada rejtve marad, ráadásul azt is gátolja, hogy a gyerekek tudatos állampolgárokká váljanak.

Gyerekjog interaktív, játékos formában

A gyerekjogi neveléssel így nemcsak a gyerekeket, de a szülőket és a pedagógusokat is meg kell célozni, ebben segít az UNICEF Magyar Bizottságának Ébresztő-óra programja, amelyet még 2013-ban indítottak útjára a Telenor Magyarországgal együttműködve. A program keretében a gyermekvédő szervezet által képzett önkéntes előadók tartanak előadásokat 4-12. osztályos tanulóknak, akik interaktív, játékos formában ismerkedhetnek meg alapvető jogaikkal, a kirekesztés, a bántalmazás veszélyeivel és a segítségkérés eszközeivel. Ezzel párhuzamosan az előadók arra is felhívják a gyerekek figyelmét, hogy milyen kötelezettségeik vannak. Fontos, hogy tisztában legyenek azzal is, jogaik meddig terjednek.

HelpAPP, az azonnali segítség

A gyermekjogok ismerete fontos a közösségbe illeszkedés szempontjából is, ami a biztonságos és zaklatásmentes internetezés alapja is lehet. Az UNICEF tavalyi jelentése szerint a 10-18 éves gyermekek 96 százalékának van mobiltelefonja, 88 százalékának pedig van profilja valamilyen közösségi oldalon. Ugyanakkor a gyerekek fele nem érzi biztonságosnak az internetet, és találkozott olyan tartalmakkal, amiket nem értett. A kutatás során kiderült az is, hogy Magyarországon minden harmadik gyereket ért már online zaklatás.

Az Ébresztő-óra programban a gyerekek ahhoz is segítséget kapnak, hogy felismerjék az erőszakhelyzeteket, meg tudják védeni magukat és adataikat. Emellett sokat segíthet az ingyenesen letölthető HelpAPP okostelefon alkalmazás is, amely erőszakos helyzetekben azonnali segítséget nyújt.

Egy pofon nem számít?

Az "offline" bántalmazás terén is van mit helyretenni: egy 2014-ben, iskoláskorú gyerekek körében végzett UNICEF-felmérés, valamint egy tavalyi, felnőttek körében végzett felmérés is arra mutatott rá, a felnőtt és a gyermektársadalom jó része még mindig úgy gondolja, hogy a pofon egyáltalán nem számít erőszaknak.

Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy azok a gyerekek, akiket valamilyen bántalmazás ér vagy az interneten zaklatják, minderről nem mernek beszámolni szüleiknek, tanáraiknak, szakembereknek. Az UNICEF programjának tapasztalataiból azonban az látszik, hogy az ilyen eseteket egyre kevesebben hallgatják el.

Várólistán az iskolák

A program eredményeiről kedden sajtótájékoztató keretében számoltak be. Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója maga is meglepődött a program sikerességén, mint mondta, az elmúlt két évben mintegy 11 ezer fiatalhoz értek el a tervezett kétezer gyermek helyett. "A tavalyi év során 4 vidéki városban - Veszprémben, Győrben, Debrecenben és Szegeden - hoztunk létre regionális központot, ezzel programunk országossá vált" - mondta. Az ingyenes program rendkívül népszerűnek bizonyult az iskolák körében, még száz fős önkéntes csapat mellett is várólista van.

Éppen ezért a szervezők úgy döntöttek, az UNICEF-Telenor együttműködés harmadik évében digitális Ébresztő-óra tananyaggal terjesztik ki a programot, hogy az ne csak a klasszikus, osztálytermi előadásokon legyen elérhető. Ole Bjorn Sjulstad, a Telenor Magyarország vezérigazgató-helyettese emlékeztetett: a Telenor tavaly indította el Hipersuli elnevezésű oktatási programját, melynek célja a magyar gyerekek digitális oktatásának fejlesztése. Az itt szerzett tapasztalatok birtokában dolgozták ki az Ébresztő-óra program digitális változatát, amit bárki számára hozzáférhetővé tettek az E-studygroup online felületen.

Szerző